Pesti mesék: Egykor az ország fővárosaként is szolgált ez a dunai sziget

A legenda szerint Árpád vezér lovászát hívták Csepelnek, és róla kapta a nevét a Duna egyik legnagyobb szigete. A szigetről pedig a rajta fekvő legnagyobb település kapta a Csepel nevet, ami ma Budapest 21. kerületeként létezik. Ez a legenda azonban egyáltalán nem biztos, hogy nem csak legenda, sőt a témának jó néhány könyvet és tanulmányt szentelő nyelvészek szerint inkább valószínűbb az utólagos mitizálás. Erről a bizonyos lovászról ugyanis csak Anonymus történetírói munkájából értesülünk először, aki mintegy 300 évvel élt Árpád után. Ő így számol be Csepel szigetéről és a név eredetéről:

Tábort ütöttek a nagy sziget mellett, majd Árpád vezér meg nemesei bevonultak arra. (...) Árpád vezér azonnal mesterembereket fogadott, és velük pompás vezéri házakat építtetett. Aztán meghagyta, hogy a napok hosszú során át elcsigázott minden lovát vigyék oda és ott legeltessék. Lovászai fölé mesterül egy igen okos kun embert tett, név szerint Csepelt. Minthogy Csepel lovászmester ott lakott, azért nevezték el azt a szigetet Csepelnek egészen a mai napig.

A nyelvészeti kutatások azonban kimutatták, hogy a 'csepel' szó a korabeli 'cseplye, csepely' szavunk változata, ami sarjadékot, bokros-cserjés helyet jelentett. De az is lehet, hogy egy honfoglaláskori török, vagy szláv eredetű személynevet „fordított" így le a magyar fül, értelmet adva neki. Anonymusról pedig köztudott, hogy a korának elvárásai szerint szeretett mindent szép, kerek történetekben magyarázni mindenféle elméletek helyett.

Az azonban bizonyosnak látszik, hogy a honfoglaló magyarok egyik központi szálláshelyéül szolgált Csepel szigete, sőt afféle korabeli fővárosként, hiszen Árpád törzse telepedett meg itt, ez volt a „vezéri sziget". Persze korábban is éltek már itt emberek: a régészek által talált pattintott kőpengék szerint hatezer éve is lakott hely lehetett már, a rómaiak pedig a Duna két partján erődökkel megerősített folyami átkelőhelyet üzemeltettek Csepel érintésével. Az Árpád-házi uralkodók idején az egész sziget a királyok vagy a királynők személyes birtoka volt, és főként vadászterületként funkcionált, vadászkastéllyal, néhány faluval, és egy Csepel nevű mezővároskával a területén.

A korabeli források alapján tizennyolc ilyen település feküdt a szigeten a török hódoltság előtt, a nagyhatalmi invázió és az ország egész területén dúló háború azonban java részüket földig rombolta, így Csepel községet is. A török hódoltság idején már csak hét település fizetett adót a lajstromok tanúsága szerint, majd a 17. században indult meg a sziget újranépesedése. Csepel történetében meghatározó szerepet játszott Savoyai Jenő herceg, aki a területet birtokló földesúrként sokat tett a sziget felvirágoztatásáért, többek között sváb és horvát-dalmát telepeseket hívott be, új falvakat alapítva mezőgazdasági területté változtatta a környéket. Jellemző, hogy az újjászülető Csepel községnek is felváltva volt ekkoriban német és délszláv bírája.

Az 1838-as nagy pesti árvíz teljesen elöntötte a szigetet, és elpusztította Csepel települést is, amit ezután egy másik, magasabban fekvő részen építettek újjá. A 19. század második felében már erősen szerepet játszott a világvárossá növő Budapest közelsége Csepel életében. A főváros iparosodása ide is kiterjedt, sőt itt alakult meg a Weiss Manfréd féle Vas- és Fémmű, ami aztán Európa egyik legjelentősebb gyárává nőtte ki magát, és a későbbi Csepel Művek elődjéül szolgált. 1912-től már a HÉV is összekötötte Csepelt Budapesttel, a két világháború között pedig a Szabadkikötő lett a tengereit vesztett ország vízi kereskedelmének legfontosabb állomása.

1950-ben, Nagy-Budapest megalakulásakor Csepel települést a fővároshoz csatolták, és azóta Budapest egyik kerülete. A szocializmus időszakában tovább folytatódott az iparosítás és a főváros népességének növekedése. Rengetegen költöztek vidékről is Csepelre az itteni munkalehetőségek reményében, és ekkoriban alakult ki a kerület félig lakótelepi, félig kertvárosias arculata is. A szigeten fekvő többi településen még évtizedekig megmaradt a mezőgazdasági élet túlsúlya, azonban idővel onnan is egyre inkább a befelé ingázás lett a meghatározó. A ma Csepel szigeten fekvő önálló települések, mint Szigetszentmiklós, Ráckeve és a többiek pedig már egyértelműen Budapest klasszikus agglomerációját jelentik.