Ezt biztosan nem tudtad az arc öregedéséről – Itt látszik meg leghamarabb az idő múlása

szemhéj öregedés ráncok
Mindenki retteg a pillanattól, amikor a tükörképe szembesíti az idő múlásával. Az arc öregedése azonban nem egyenletes és egy bizonyos terület már igen korán ráncosodhat.

Legtöbben a szarkalábakat, illetve mosolyráncokat meglátva szembesülnek vele, hogy az idő vasfoga nyomot hagyott bőrükön. Azonban nem ezek, hanem egy terület az, ahol korábban kezdődhet az arc öregedése. Ez pedig nem más, mint a szemhéj bőre.

Az arc öregedése a szemhéjnál kezdődik 
Az arc öregedése a szemhéjnál kezdődik 
Forrás: Shutterstock

Az arc öregedése tudományos szempontból

Az arc öregedése a szemkörnyék vékony bőrén látszik meg először, mivel az ki van téve a természet erőinek, de érzelemkifejezésre is gyakran használjuk. Ezek eleinte leginkább mimikai ráncok, melyek a bőröregedés folyamatával csak mélyülnek.

A szemhéjráncok megjelenését már a 20-as éveinkben érzékelhetjük, amikor a szemfesték valahogy nem úgy áll, mint korábban. A szemhéj megereszkedése ilyenkor teljesen természetes dolog, a szemhéj speciális anatómiájából fakad.

Szemhéjunk ugyanis igen vékony irha-, illetve hámrétegből áll, a zsír, illetve a kollagénszövet pedig szinte teljesen hiányzik.

Emiatt nehezebben tartja a nedvességet, amik ránctalanítás során nagy kihívást rejtenek.

Miért a szemhéjon mutatkozik meg először az arc öregedése?

Az arcbőr legvékonyabb része a szemhéj, így még a legapróbb változás is hamar meglátszik rajta. Ez a terület leginkább kitett a szélnek, napfénynek és egyéb környezeti tényezőknek, de a gyakori szemmozgás miatt is hamarabb öregszik. Sminkelés, szemdörzsölés útján mi is fokozatosan lágyítjuk a szöveteket, ami a szemhéjon a ráncok elmélyüléséhez vezet. Az olyan káros szokások, mint dohányzás, alkoholfogyasztás csökkentik a kollagén mennyiségét és lassítják a vérkeringést, ami rontja a szemhéj oxigén- és tápanyaellátását.

A szemhéj megereszkedésének mértéke a genetikán is múlik

Lehetséges kezelések szemkörnyék-feszesítésre

Mivel a szemhéj az egyik legérzékenyebb szervet, a szemet védi, a szemhéj-feszesítésére szolgáló kezelések száma korlátozott, inkább lehet megelőzésről beszélni. Első és legfontosabb a belső és külső hidratálás, krémek és bőséges folyadékfogyasztás útján. Érdemes retinolos szérummal és napszemüveggel óvni a szemünket a külső hatásoktól. Szemkörnyék-masszázzsal felfrissítjük a vérkeringést, amivel javítjuk a szövetek tápanyagellátását, így elejét vehetjük a szemhéj korai megereszkedésének. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.