Szépséghoroszkóp: sminkeljünk a csillagjegyünk szerint! – Termékekkel, árakkal

Szépséghoroszkóp
Shutterstock - Prostock-studio
sminkelés horoszkóp szépség
Bizonytalanok vagyunk, hogyan fessük ki magunkat? Segíthet, ha megnézzük, melyik elemhez tartozunk! Sminkeljünk a csillagjegyünk szerint!

Ha nem igazán ismerjük, mely színek állnak jól nekünk, segítségünkre lehet ebben is a szépséghoroszkóp. Ezúttal a sminkelésben segítenek a zodiákus jegyek.

Sminkeljünk a horoszkópunk szerint – Szépséghoroszkóp
Sminkeljünk a horoszkópunk szerint – Szépséghoroszkóp
Forrás: Shutterstock

Szépséghoroszkóp: Sminkeljünk a csillagjegyünk szerint!

Levegő jegy: Ikrek, Mérleg, Vízöntő

A legjobban a légiesen könnyed smink passzol hozzájuk, vagyis célszerű a természetes szépségüket kiemelniük, és visszafogottan kifesteniük magukat. Ha mégis vágynak hangsúlyosabb makeupra, akkor érdemes szemhangsúlyos sminket készíteniük, mivel a legtöbb levegő jegyhez tartozó hölgy leginkább a tekintetével tud csábítani. Szemhéjpúderek közül akár merészebb, csillogós árnyalatokat is választhatnak, mint például ezüst, lila, bíbor, indigó. Sőt, a színes spiráloktól sem rettennek meg, amelyek csak az igazán merészeknek áll jól. Ám akkor tudják igazán a tekintetükre vonni a figyelmet, ha a szemöldöküket is szépen kiemelik és minél természetesebb, dúsabb ívben hagyják meg. Az ajkukra szintén kerülhet vadabb árnyalat, mint egy élénk pink.

Pupa ajakrúzs
Pupa Milano I'M, Electric fuchsia – 4790 Ft
Forrás: www.pupamilano.hu

Föld jegy: Bika, Szűz, Bak

Ezeknek a jegyeknek a szülötteire jellemző, hogy dús és érzéki az ajkuk, amit érdemes kiemelniük. Az élénk színű rúzsok mellett a nude vagy barnás árnyalatú rúzsokkal is próbálkozhatnak. Le sem tagadhatnánk, hogy a Föld elemhez tartoznak, mivel kedvelik a természetes tónusokat, így szemhéjárnyaláshoz a barna, bézs, homok, de a zöld, a moha, a sárga, és a vörösesbarna is tökéletes választás. Sokaknak kissé csontos az arcuk, amit egy bronzos pirosítóval szépen ki lehet emelni, mert egyfajta eleganciát ad a megjelenésnek. 
 

pirosító
Yves Rocher pirosító, Camelia – 3390 Ft
Forrás: www.yves-rocher.hu

Tűz jegyek: Kos, Oroszlán, Nyilas

Ezek a tüzes jegyek imádják a pezsgést és a szenvedélyt, így olyan sminket válasszanak, amivel még perzselőbbé varázsolhatják a külsejüket. Például, ha már tűz, akkor piros, narancs, élénk pink rúzsokat akár még nappal is viselhetnek, mert nagyon természetesen tudják viselni. Sőt, a jegy szülöttei azt is megengedhetik maguknak, hogy egyszerre legyen a szemük és a szájuk is hangsúlyos, így egy vagány, füstös szem remek választás a rúzs mellé. Amennyiben visszafogottabb színekre vágynak, akkor a szemhéjukat árnyalják finom bézs árnyalatokkal, csillogó arannyal vagy nude-al. Az ilyen fényűző jegyeknek jól áll az extra csillogás is, ezért a highlighterről vagy fénylő bronzosítókról se feledkezzenek meg.
 

szemhéjpúder
NYX Professional Makeup Ultimate Edit Petite Shadow, Ultimate – 2800 Ft
Forrás: www.notino.hu

Víz jegy: Rák, Skorpió, Halak

Elég karakteres típusok, így ők is kedvelik a kicsit feltűnőbb sminkeket, akárcsak a tűz jegyűek. De leheletnyit azért visszafogottabbak, így elég, ha például a szemüket teszik hangsúlyossá egy látványos tusvonallal vagy drámai szempillaspirállal. Színek közül a kék különböző árnyalatai az első számú kedvencként szerepelnek az ilyen csillagjegyűek palettáján. Jöhetnek a tenger árnyalatai, a királykék, babakék, akvamarin. Ezek a púderek akkor mutatnak jól a szemhéjon, ha a szempillák és a szemöldök elég hangsúlyosak. Sőt, akár ezekkel az árnyalatokkal elkészíthetik a tust vagy satírozhatják a vízvonalukat is, nem kell a megszokott feketét választaniuk. Jellemző rájuk, hogy nagyon halvány, szinte már áttetsző a bőrük. Ennek az az egyetlen hátránya, hogy a különböző hibák és sötét karikák is jobban kiütköznek, ezért mindenképp tökéletesen fedő, egységesítő hatású alapozót válasszanak.
 

Avon szemkontúrceruza
Avon szemkontúrceruza, metál kék – 1 099 Ft
Forrás: avononline.avon.hu

És egy ráadás, ami minden jegy szülötteinek jól áll:

szájfény
Dior Addict Lip Maximizer 001 Pink – 13 830 Ft
Forrás: https://www.douglas.hu/

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.