Wolf Kati: "Én nagyon jól tudok kiesni!" - Szily Nóra interjúja

Örömmel látom, hogy eszel... Gondolom, ezt a mondatod unod a legjobban!

Viccesen azt szoktam erre reagálni, hogy ne azt mondjátok, hogy egyek, hanem hozzatok valamit enni! Mondani könnyű! De hol van a paradicsomos spagetti? És majd megeszem, amit hoztál... Egyébként ettem rendesen, de olyan szintű volt a pörgés, hogy nem maradt rajtam. Nem ihatok zsírt egész nap! Mindenki aggódik, de szerintem most jobban nézek ki. Amikor kiestem az X-Faktorból, akkor olyan voltam, mint egy menekült.

És amikor lejöttél?

Az katartikus volt. Percekig nem kaptunk levegőt! Éreztem, hogy megcsináltuk, hogy jól sikerült. Érdekes, hogy miközben elképesztően bíztam a dalban, azzal az érzéssel utaztam ki, hogy nem tudom elképzelni, hogy egy magyar megnyerhet egy ilyen versenyt. És mindenki rám szólt, hogy hogy mondhatok ilyet, tessék bízni. De én mindig úgy féltem ettől. És egyszer csak elkapott ez az érzés - úgy isten igazából -, amikor lejöttünk a színpadról. Körbenéztem és mindannyian extázisban voltunk, és azt éreztük, hogy Jézusom, nyerhetünk! Aztán elkezdődött a pontozás. Amikor már az ötödiknél tartottunk, nem, hogy nem kapunk 10 pontot, hanem sokáig egyet sem. Na, akkor éreztem, hogy baj van. Valami nagyon nagy baj. Ott ült mellettem Rakonczai Viktor, Rácz Gergő, akik elképesztő lelkesedéssel csinálták végig ezt az elmúlt két hónapot, és a szívemet facsarta minden egyes bejelentkezés. Annyira sajnáltam őket is...

Szomorúság, düh volt benned?

Minden. És iszonyú értetlenség. Nem hittem el, hogy ez így megtörténhet. Na, mindegy. Így utólag azt gondolom, hogy én úgy mentem ki, hogy továbbjussak az elődöntőből. Sikerült. Aztán az volt a következő, hogy ha úgy jövök le a színpadról, hogy jól csináltam, és ha el tudok magammal számolni, akkor nem érdekel, hogy mi lesz - emelt fővel jövök haza. Ez történt. Kaptunk egy díjat a dortmundi rádiótól, az ő hallgatóik szerint a mi dalunk volt a legjobb, illetve az egyik német újságban én lettem a legszebb lábú fellépő. Mondta a férjem, hogy 36 évesen, legyél büszke rá! Persze az vagyok, de lássuk be, nem ez volt az a díj, amit el akartam hozni...

Azért jó, hogy ezt mosolyogva tudod mondani.

Figyelj, ez az egész egy hatalmas élmény volt, nem adnám oda semmi pénzért, nem csinálnám vissza, és ugyanígy tennék mindent. Ugyanígy.

Keserűség nincs benned?

Az nincs. Csalódott vagyok a helyezés miatt, és fáj, mert rengetegen dolgoztak a projekten szívvel-lélekkel. Nagyon összetartott a csapat. Azt sajnálom, hogy volt olyan, aki bizony elsírta magát.

Te egy könnyet sem ejtettél?

Hát, dehogynem. Amikor ketten maradtunk a férjemmel, akkor megengedtem magamnak. Akkor bőgtem.

És ő mit mondott?

Dühöngött. Ők kint voltak az Arénában, onnan nézték az egész előadást egy csapatban, ott voltak a szüleim és a barátnőm is. Ákos azt mondta, hogy gyakorlatilag mindenki a dal hatása alá került. Nem csak a mieink. Hogy nem tudták magukat kivonni a hangulat alól... és gondolhatod, hogy mindez után az eredményhirdetés milyen sokk volt.

Végül is ez kudarc? Hogy fogod fel? Mennyire veszed magadra?

Ez az, ami hullámzik. Néha abszolút nem érdekel, megtettem, amit tudtam, és jól sikerült. Néha meg persze rám tör, hogy mit lehetett volna másként csinálni? De nem tudok rá válaszolni.

Mindenesetre, ha belegondolok, hogy épp egy éve...

Itt álltam kint a tömegben, a sorban az X-Faktor válogatáson, és azon gondolkodtam, hogy meg vagyok őrülve 35 évesen egy 5 éves meg egy 5 hónapos gyerekkel. Hát, azóta nagyot fordult a világ!

Ha akkor megkopogtattam volna a vállad egy szerződéssel, amiben ez az év így lett volna pontokba szedve, akkor mit szóltál volna?

Azt mondtam volna, hogy add ide, gyorsan aláírom! Bizony! És látod, erre volt jó, hogy előbb távoztam az X-Faktorból. Hiszen így először nekem született meg a dalom, ami aztán ki tudott menni az Eurovízióra. Mert ha két héttel később készül el, akkor már nem én megyek. Nem lett volna idő beadni...

Hogy kerülnek helyükre a dolgok...

Majd ez is a helyére kerül.

Tényleg, ezt így végig sem gondoltam. Bár az a párhuzam eszembe jutott, hogy amikor kiestél az X-Faktorból, akkor elképesztő szimpátiahullám indult el az irányodba. És most is.

Látod, hát én nagyon jól tudok kiesni! Most mondtam, hogy nem megyek több versenyre. Elég volt. Már csak élvezni szeretném a dolgot.

Te tényleg jól tudsz kiesni, jaj... Ez milyen hülyén hangzik!

De tényleg így van. Abból profitálok. És ha most mondjuk 7. lettem volna, akkor semmi nem történik. Hát jó, kicsit csalódtunk, mert nem voltam az első háromban benne, de így, hogy 22...

Furcsa, mert a sors helyezésben nem adja meg azt, ami tán járna neked, de rangban, szeretetben végül is megadja...

Igen. Érdekes, hogy volt egy nagy félelmem az Eurovízió kapcsán, hogy mi lesz a gyerekekkel, ha még többet megyek fellépni. Nem is vállalok el mindent. Nem megyek mindennap, több estét akarok otthon tölteni, hogy én altassam el őket, és ne telefonon énekeljem a Tente babát. Mindig bennem van, hogy persze nagyon örülök, hogy ennyi lehetőség talált meg, de hogy a családnak ebből ne legyen baja. Amikor elmegyek fellépni, akkor lelkiismeret-furdalásom van, hogy nem vagyok otthon a gyerekekkel. Amikor meg otthon vagyok, és tudom, hogy lehetne ma fellépés, de nem vállaltam el, akkor lelkiismeret-furdalásom van, hogy jaj, milyen dolog, hogy nem mentem el. Bárhol vagyok, lelkiismeret-furdalásom van a másik miatt. Az ember nem tud többfelé szakadni, néha pedig nagyon jó lenne. De remélem, hogy most beáll egy egészséges egyensúly. Mint amilyen január, februárban volt. Akkor sokat együtt tudtam lenni a gyerekekkel is, és anyaként is funkcionáltam, nem csak énekesnőként. Ezt szeretném megint...

Néhány nap múlva hogyan képzeljelek el? Smink?

Nem, jaj, egyáltalán nem!

Haj besütve?

Semmi! Copf. Már ott kint is azt mondtam, hogy értem a modelleket, hogy miért járkálnak civilben szakadt farmerban, fehér pólóban és saruban, mert az, hogy naponta kétszer-háromszor sminkelnek, sütögetik a hajadat, az nagyon fárasztó, illetve rém unalmas! Utána nagyon jó szépnek lenni, tényleg, de sajnálom azt a sok belefeccölt energiát, meg időt...

Akkor pár nap múlva már farmer?

Igen, póló, saru és copf. Négykézláb mászás, hempergés a kanapén, bevásárlás, gyerekek a nyakamban. És nagyon jó lesz!

Azon tűnődtem, hogy ez változtatott a kapcsolatotokon Ákossal? Mindaz, amit átéltetek...

Ezek nagyon kemény próbatételek. Elképesztő támogatással áll mögöttem. Nélküle nem ment volna. Sok segítségünk volt, mind a két nagymama készen állt bármikor, ha vigyázni kellett a gyerekekre ez alatt az egy év alatt, de a legnagyobb érdem az a férjemé. Az, hogy a gyerekek ilyen stabilak, kiegyensúlyozottak és jókedvűek, az neki is nagyban köszönhető. Ő is nagyon sokat foglalkozott a lelkükkel.

És a tiéddel?

Rengeteget. Ő mindig azt a mondatot mondja, amit kell. Amire úgy vársz, de valahogy nem tudod megfogalmazni, ő meg kimondja. Amikor már túl sok dolog vesz körül, akkor mindig képes leegyszerűsíteni a dolgokat. És vissza tud rángatni a földre. Nem tudom, hogy csinálja, de jól. A döntő előtt pénteken már úgy vártam, mint a pohár vizet a sivatagban, hogy mondja el azt a 10 mondatot, amit senki más nem tud elmondani. És jött és elmondta.

Tanácsokat ad?

Csak beszélgetünk, és az ülepszik. Neki marha jó beszélőkéje van, és mindig olyan jókat mond. Élvezem hallgatni.

Egyszer azt mondtad nekem, hogy az önbizalom terén okozott legnagyobb változást az X-Faktor...

Persze nagyon örülök annak, hogy jó dolgok történnek velem, meg nyilván az ember azt gondolja, hogy valamelyest ebben ő maga is benne van, de azért tudom, hogy ez csapatmunka. Ha meg lennék magammal elégedve, hogy hú, de szuper csaj vagyok, az baj lenne szerintem. Nem dőlhetek hátra. Ez egy kemény világ, nincs megállás...

Eszedbe jut még, hogy mindehhez hány rendezvényt kellett végigénekelned?

Az mind kellett ehhez. Ha az ember nem járja végig azt az utat, akkor nem tudja értékelni ezt. Mindenkinek át kellene élni. A lenézett vendéglátózást. Azt tessék végigcsinálni, és elérni, hogy négy óra múlva is megtapsoljanak, pedig nem ismernek. És nem rögtön tapsba érkezni. Én nem felejtem el. Az egy komoly munka. Ami mostanra, úgy érzem beért.

Épp egy éve, amikor vettél egy nagy levegőt!

Ja. Azóta se fújtam még ki! Az életem egyik legjobb döntése volt. Azt gondolom, hogy sokkal rosszabb nem megcsinálni valamit, mint ha nem úgy sikerül, ahogy eltervezed. Mert akkor legalább azt mondhatod, hogy én megtettem mindent, a rajtam kívül álló dolgokat nem tudom megváltoztatni. És ha belegondolok, az biztos, hogy amikor 80 éves koromban már szétunják az unokáim a sztorijaimat, akkor is azt fogom mesélni, hogy képzeljétek el, 35 ezer ember tombolt a düsseldorfi Arénában, és a nagyi miniszoknyában rázta magát a színpadon! Ez az élmény már az enyém. Örökre.