Antal Timi: "Annyira féltem ettől"

Tényleg, Timi, hány centi vagy?

Pontosan nem is tudom, de körülbelül 152 cm lehetek, de ha nagyzolni akarok, akkor mindig azt mondom, hogy 155!

Ami még feltűnt, hogy olyan picuri lábad van. Hányas?

Hát, az nagyon picike, 35-ös.

Ezt csak azért szerettem volna szóba hozni, mert annak idején feltűnt nekem az X-Faktor kulisszái mögött, hogy a cipőd sarka hosszabb volt, mint a lábbelid talpa. Rád biztosan jó lett volna Hamupipőke apró topánkája. Hihetetlen, hogy egy ekkorka lányból hogy tud ennyi hang kijönni? Ez mindig így volt?

Amikor kicsi voltam - még ennél is kisebb -, akkor is sokszor kérdezték tőlem, hogy egy ilyen kicsi lányból hogy jön ki ilyen erős, nagy hang? Azt feleltem, nem tudom, csak úgy jön, de dolgoztam rajta, hogy ne legyen "visibálás" - mert ha az embernek ilyen erős és intenzív hangja van, akkor vannak olyan helyzetek, amikor vissza kell fogni azt. Ezt meg kellett tanulnom, ami leginkább az X-Faktorban sikerült. Malek Miki egyszer azt mondta, hogy jobban félt attól, hogy túl sok hangom lesz, mint kevés. Ezért bizonyos daloknál azt kellett megtanulnom, hogy az elején visszafogjam, és a végén pedig kieresszem azt, ami van.

Valaha zavart, hogy picike vagy? Kamaszkorában az ember annyit küzd a saját testképével, és te alig vagy húszéves.

Nem volt kisebbségi komplexusom, de mindig szerettem volna egy kicsit nagyobb lenni. Ha pár centivel magasabbra nőttem volna, legalább néha úgy tekinthetnék valakire, hogy úgymond "lenézek" rá. Én mindig csak úgy beszélgethetek mindenkivel, hogy szó szerint felnézek az illetőre, tágra nyitom a nagy szemeimet és figyelek.

Jó szójáték. Lehet, hogy arra vágynál, hogy rád nézzenek föl, amit elértél azzal, ahogy a színpadon állsz.

Igen. Fura, mert gyakran előfordul, amikor vásárolni megyek, hogy hallom, ahogy az emberek összesúgnak: "Az Antal Timi ilyen pici?" - akkor hátranézek, mosolygok egyet, és azt látom, hogy elszégyellik magukat, hogy "Hú, észrevette, meghallotta!" Én ezt nem szégyellem! Az emberek így szeressenek, ahogy vagyok.

Ez így is van! Azzal kezdtem, hogy most 400 kilométerre élsz Bánffyhunyadtól, az otthonodtól. A szüleid ingáztak a verseny alatt, hogy szurkoljanak neked. Most vajon anyukád pityereg többet, vagy te?

Szerintem ő. Nem olyan régen voltam otthon pár napot és beszélgettünk, hogy milyen volt, amikor ideköltöztem, és segítették berendezni az új kuckómat, aztán pedig hazamentek. Mesélték, hogy amikor beültek az autóba és itthagytak, anyukám szegény sírt, és azon gondolkodott, hogy "jaj, istenem, otthagytam a lányomat! "Mit fog enni, hogy fog boldogulni?" Annyira sajnáltam, és megértem, hogy féltenek. Én is elgondolkodom néha, hogy úristen, 19 évesen eljöttem otthonról, és most tényleg csak magamra számíthatok. Senki nem jön oda, hogy tessék, Timi, itt a vacsora, vagy itt van az, amire vágytál.

Egy éve ilyenkor közeledett az X-Faktor válogatója és az érettségi. Teltek-múltak egy diáklány hétköznapjai. Ki vasalta a ruháidat?

Anyukám.

Ki rakott rendet a szobában?

Anyukám! Persze, ha muszáj volt, és rám szólt, akkor én is.

És most? Rend van?

Igen, amin én is csodálkozom, mert nem mondanám, hogy rendmániás lány vagyok. Engem nem zavart, ha a pólóm a földön volt, felőlem két napig is el lehetett ott, de most látom, hogy ha én nem szedem fel, akkor ott maradna egy évig is, ezért kénytelen vagyok felkapni, mosogatni, takarítani.

Ebbe például belegondoltál? Sok tehetségkutatón vettél részt Romániában is, és amikor arról álmodtál, hogy énekesnő leszel, eszedbe jutott, hogy egyszer lesz egy saját lakáskulcsod, jönnek a csekkek, és a hűtő nem lesz tele magától?

Ezzel most szembesülök igazán - attól függetlenül, hogy mertem egy nagyot álmodni, és belegondoltam, hogy ha valóra válik, akkor önállóan fogok élni. Az embernek meg kell tapasztalnia a saját bőrén, hogy milyen az, amikor egyedül van. Persze azt képzeltem, hogy hú, de jó lesz, senki nem mondja meg, hogy mit tegyek. Most pedig azt érzem, hogy bárcsak itt lenne anya és elmondaná nekem, hogy mit hogyan kell csinálni, mert minden az én kezemben van, és ez néha nem is olyan egyszerű.

Otthon elég volt kitotyogni a konyhába vagy átkopogni a másik szobába, ha tanácstalan voltál. Most kivel beszélgetsz? Nem vagy néha kicsit magányos?

Néha érzem, hogy jó volna, ha este lenne mellettem valaki. Persze nem vagyok teljesen egyedül, hiszen vannak itt rokonaim, barátaim, de ez mégsem ugyanaz. Ahogy mondtad, otthon ott voltak a szüleim, a testvérem, a tánccsoportom, a barátaim és mindig volt kihez szólnom. Ha nem akartam egyedül lenni, akkor elmentem a barátnőmhöz vagy átmentem a szüleimhez, és együtt néztük a tévét, most meg nincs kihez fordulni. Olyankor fogom a telefont, vagy leülök a gép elé, és webkamerával látjuk egymást. Persze ez mégis más, de hát ők ismernek a legjobban, nekik mindent el mertem mondani - gátlások nélkül. Itt még senkinek nem tudtam úgy megnyílni, mint nekik.

Mindig éreztem, hogy nem könnyű a bizalmadba férkőzni. A szívedhez, lelkedhez nem lehet egyszerűen lenyomni a kilincset, hogy kinyíljon az a bizonyos ajtó.

Jól látod, ezt most figyeltem meg magamon, hiszen otthon mindig ugyanabban a környezetben voltam, azok voltak a barátaim, akikkel felnőttem. Természetesen az évek folyamán megismertem új embereket, de ahogy eljöttem az X-Faktorba, először teljesen egyedül voltam, és nem mertem közel engedni magamhoz az embereket, csak hónapok múltán. Malek Miki mondta a mentorházban, hogy "azt megtudtuk rólad, hogy mekkora hangod van, de a személyiségedből nem adtál át semmit." Én ezt nagyon bántam, és tényleg próbáltam tenni annak érdekében, hogy kinyíljak, és közelebb engedjek magamhoz másokat, mert az nekem is jó, de nem ment olyan könnyedén. Most ismertem meg azt a Timit, aki tud ilyen kis titokzatos, visszahúzódó lenni, mert én nagyon barátságos vagyok, de az apró dolgaimat megtartom magamnak egy darabig. Idő kell ahhoz, hogy megmutassam, valójában milyen vagyok.

Azt is tapasztaltad nyilván, hogy milyen furcsa a televízió. Mindenki a saját szemüvegén vagy a saját személyiségén át lát. Volt néha olyan érzésed, hogy mást gondolnak rólad, mint a valóság?

Sajnos, volt. Amikor először léptem színpadra a mentorok elé, elgyakoroltam - nem is egyszer -, hogy engem hogy hívnak. "Antal Timi vagyok" - mondtam így is, úgy is. Egyszerűen nem éreztem, hogy kellene bemutatkozni, milyen hanghordozással. Pedig az embernek nem kellene azon gondolkoznia, hogy miként mutatkozik be, hiszen tudja a saját nevét! Én mégis annyira féltem ettől. Nem voltam hozzászokva ahhoz, hogy kétszáz ember figyeli, hogy mondom a nevemet.

Nem az énekléstől féltél, hanem a megszólalástól?

Így van. Pontosan. A nézők egy részében egy fals kép alakult ki rólam, mert azt gondolták, hogy egy "műlány" vagyok, aki gyakorolja a bemutatkozást és a mosolygást a kamerába - pedig egyáltalán nem így van. Annyira rossz volt olvasni a kommenteket.

Félreértették a zavarodat?

Igen.

Nem tudtad, hogyan csináld.

Igen, abszolút. Én soha nem akartam utánozni senkit. Csak egyszerűen nem tudtam, hogy mutatkozzam be. Ezt értették félre az emberek. Azt gondolták, hogy Antal Timi úgy akar megjelenni, hogy ő mindenkinek szimpatikus legyen, vagy hogy ő legyen a kis szent, vagy nem is tudom. Mindenesetre nagyon sok negatív megjegyzést kaptam, és ez bántott. Akkor döntöttem el, hogy elengedem az összes gátlásomat, hogy megismerjék azt, aki valójában vagyok. Utána azt láttam, hogy egyre több ember megszeretett, és ez annyira jó érzés volt.

Ha már a megfelelni vágyásnál tartunk, te szófogadó kislány voltál?

Nem akarok hazudni! Nem voltam az.

Huncutság van a szemedben. Anyukád azt mondta, hogy az voltál!

Lehet, hogy ironikusan mondta. Nagyon csintalan gyermek voltam. Nem voltam az a tipikus ügyes kislány, aki vigyáz a ruhájára és nem koszolja össze. Lementem az udvarra és a homokban játszottam az autóval. Inkább fiús voltam. Elmentünk a román tengerpartra, és amikor a többi kislánynak Barbie babát vettek, én traktort kértem, és azt tologattam.

Erre rímel az, amit hallottam, hogy volt egy rocker korszakod is. Nehéz elképzelni!

Pedig igaz! Nagyon durván rocker leányka voltam.

Mondod ábrándos tekintettel, tetőtől talpig nőcinek öltözve.

Ez úgy kezdődött, hogy a testvérem szerette a rockzenét, Ossiánt, Pokolgépet hallgatott, és ehhez én is hozzászoktam. Most is tetszik, ha látok egy rocker csajt, acélbakancsban és bőrdzsekiben.

Neked is volt acélbakancsod?

Persze. Gyűjtögettem rá a pénzecskémet, és aztán vettem egyet Pesten! Csak 37-es méretben kaptam. Kicsit csónakáztam benne, de muszáj volt! Hordtam bőrszerkókat is, feketére lakkoztam a körmöm, úgy festettem a szemem, a hajam is sötét volt és hullámos. Igazi rocker leány voltam, aki pogózott a koncerteken. Beálltam az óriási emberek mellé, és ugráltam.

Hogy ért véget ez az időszak?

Kinőttem.

Hétfőről keddre?

Nem. Szerintem akkor, amikor bekerültem a Kalotaszegi Néptáncegyüttesbe. Ott egészen más emberek vettek körül, és lassan-lassan otthagytam azt a Timit, és előjött a kissé nőiesebb, törékenyebb énem.

Nyilván tinédzserként az ember lázad, keresi, hogy mi a jobb: az acélbakancs vagy a magas sarkú? De ma is kérdés, hogy milyen legyen az "imidzsed". Vége a versenynek, és a siker azon is múlik, hogy megtalálod-e azt az Antal Timit, aki felcserélhetetlen, akit, ha a rádióban meghallok, rögtön felismerek.

Az X-Faktorban sokszor énekeltem nagyívű, lírai dalokat, de nem szeretnék csak ezeknél maradni. Inkább vidám, pörgős számokkal lépnék színpadra, amikben ugyanúgy meg tudom mutatni a hangomat. Jó lenne, ha az emberek csápolni tudnának a szórakozóhelyen, ha engem hallgatnak. Mindig azt mondom, hogy pop-rockot szeretnék énekelni, ez tulajdonképpen egy tág fogalom. Ha be akarom határolni, akkor úgy fogalmaznék, hogy Antal Timi kicsit rockos, kicsit popos - Alicia Keys és Tóth Gabi ötvözete szerintem.

Egyedül döntesz majd a dalokról, vagy továbbra is Miki maradt a mentorod? Ő sem a szomszédban lakik.

Azt mondta, hogy mindig számíthatok rá. Hozzátette, hogy ő olyan ember, aki a műsor után egy kicsit visszahúzódik, de ha szeretnék vele dolgozni, akkor hívjam nyugodtan, szívesen mellém áll továbbra is. Élni fogok ezzel a mondattal. Az is szóba került, hogy nála, Los Angelesben lehetne dolgozni egy dalon.

Az a világ másik vége! Jártál már olyan távoli vidéken?

Egyszer voltam nagyon messze. Apukámmal elmentünk egészen Dániáig! Régebben kamionsofőr volt, és elvitt magával. Nem láttam a nagyvilágot, hátha most!

A madarak azt is csicseregték, hogy nemsokára Londonba repülsz.

Igen! Egyik reggel felhívott egy lemezkiadó vezetője és azt mondta, hogy lesz egy koncert külföldön. Kérdeztem, hogy Romániában? Természetesen legelőször az jutott eszembe, hogy hazamegyünk koncertezni. Mondta, hogy nem, egy kicsit messzebb készülünk: irány London! Azt kérdeztem, biztos, hogy engem hívnak? Kiderült, hogy az ottani magyarok nagyon szurkoltak nekem, szerették a hangomat és azt, amit képviseltem a műsorban, és szeretnék, ha énekelnék nekik. Nagyon izgulok és várom az áprilist! Remélem, hogy addigra lesz saját dalom is, amit esetleg majd ott mutathatok meg először.

Az X-Faktorba úgy érkeztél, hogy akkor már másfél éve volt egy barátod, Zoli, de a verseny alatt egyszer csak csend lett. Azóta mi történt veletek?

Most együtt vagyunk, és minden jó!

Az idő azt igazolta...

...hogy együtt maradjunk, igen. Én bizonytalanodtam el, hogy úristen, belekerültem egy új környezetbe - mi lesz velem, hogy fog működni ez a kapcsolat. Hisz ő ott van, én meg itt vagyok, aztán hazamentem karácsonyra, és meghitt hangulatban átbeszéltük a dolgainkat, és végül úgy döntöttünk, hogy együtt folytatjuk.

Kivárta.

Persze. Mindig mondta, hogy benne semmi sem változott azért, mert én eljöttem. Ő azt a Timit szereti, akit megismert otthon. Az a legjobb az egészben, hogy nem azért akart továbbra is velem maradni, mert népszerű lettem, hanem azért, mert tudja, hogy ki vagyok igazából.

Az "igazi Timi" sokat változott az elmúlt egy évben?

Nyilván valamilyen szinten kellett változni, hiszen ez az egész környezet más, fejlődnöm kell, új dolgokat kell csinálnom, de a személyiségem megmaradt. Ugyanaz a kis bolondos lány vagyok, aki ha kell, komoly és céltudatos. A barátaim is azt mondják, hogy örülnek annak, hogy ugyanaz maradtam. Hazamegyek, pacsizunk, bulizunk és nagyokat beszélgetünk. Nem azt mondják, hogy "na, megjött Antal Timi az X-Faktorból!" Nem is jut eszembe, hogy valami is megváltozott körülöttem vagy hogy mennyi ember megismert! Persze elmesélem az élményeimet, hogy milyen jó volt, amikor az emberek megállítottak az utcán, és együtt sírtunk, vagy amikor azt mondták, hogy én lettem a példaképük. Elmondom nekik, mert ők a barátaim, de nem nagyképűen, hanem inkább kicsit tanító jelleggel. Hogy ők is merjenek nagyot álmodni! Tegyék a dolgukat és éljék át, hogy milyen jó, amikor tudja az ember, hogy valamit elért!