Megszólalt Schumacher korábbi orvosa

Forrás: AFP/Dimitar Dilkoff -
Gary Harstein kóma Forma-1 Michael Schumacher túlélés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Schumacher és a Forma-1-es versenyzők korábbi orvosa Gary Hartstein úgy véli, egyre aggasztóbb a sportoló állapota. 

"Nagy kérdés, hogy mit tudnak az orvosok és az információkból mennyit hoztak nyilvánosságra" – kezdte az orvos, arra utalva, hogy elkezdték a legenda felébresztését, majd tüdőgyulladást kapott, később pedig szüneteltették a beavatkozást.

Forrás: AFP/Dimitar Dilkoff

"Ha Michael önállóan lélegzik, de továbbra sem reagál a külvilágra, akkor muszáj várni. Az altatás
befejezése után egy hónappal még körülbelül ötven százalék az esélye az ébredésnek, hat hét után viszont már csak húsz, és jelentős, maradandó károsodásokra, fogyatékosságokra lehet számítani. Egy év kóma után pedig szinte már senki nem ébred fel" - latolgatta az esélyeket, és azt is hozzátette, ha az expilóta nem lélegzik önállóan és nincsenek tudatos reakciói a külvilág körülötte zajló változásaira, a vizsgálatok pedig kiterjedt agyi károsodást mutatnak, felvetődhet a kezelés abbahagyása. Ilyenkor ugyanis a felépülésre szinte nincs esély.

Harstein hozzátette, reméli, nem az utóbbiról van szó, és hamarosan jó híreket kapunk Schumacherről.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.