Cinthya Dictator hisztizése kiverte a biztosítékot a TV2 műsorának forgatásán

TV2 hiszti Cinthya Dictator Ezek megőrültek! (vetélkedő)
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Stábtagok szerint a fotós lánnyal igazán nem volt könnyű együtt dolgozni. Pánikolt, hisztizett, nyafogott. 

"A hét elején még viccesnek találtuk, hogy minden feladat előtt hisztizik egy kicsit, de egy idő után kezdett unalmassá válni, hogy minden feladattal van valami baja. A csapattársait is kiakasztotta, L. L. Junior egy alkalommal fel is emelte a hangját" - nyilatkozta az egyik stábtag a Blikknek.

Forrás: Facebook/Cinthya Dictator Photography

Cinthya - ahogy már megírtuk - saját bevallása szerint is a Sárkvíz nevű játéknál akadt ki a legjobban.

"Bevallom, nagyon kemény volt a forgatás, egy nap alatt nyolcszor kellett megfürdeni, majd kisminkelni magamat. Volt olyan feladat, amit jópofának ítéltem meg és olyan is, ami számomra kifejezetten megterhelő volt. Azon már én is kiakadtam, amikor beástak a földbe 40 fokos hőségben úgy, hogy csak a fejem lógott ki. Majd játékostársaim jókedvűen sárral dobálták meg az arcomat. Ez már sok volt! Ekkor a tőlem elvárható módon hisztiztem, ami műsorkészítői szempontból nagyon is működőképes. Nálam pontosan ezt várták és meg is kapták. De azért ez enyhén szólva megalázó volt" - magyarázta Cinthya a Life.hu-nak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.