Súlyos sérüléssel küzd az Exatlon sztárja: "Sejtettem, hogy nagy a baj"

Kocsis Lili Exatlon sztár
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kocsis Lilkó az Exatlon harmadik szériájában szerepelt és a Bajnok csapatot erősítette. 

Kocsis Lilkó sokáig eljutott a versenyben, pedig előfordult, hogy félelmében el is sírta magát. Kitartott, ám a végén sajnos sérülése miatt feladta a küzdelmet, az orvosok ugyanis nem engedték tovább versenyezni. Nemrégiben egy Instagra- posztban informálta rajongóit a sérülése aktuális állapotáról.

Lilkó a balesete utáni baljóslatú jeleket tapasztalva gondolta, hogy ez a sérülés komoly. Sajnos félelmei nem voltak alaptalanok, ugyanis három helyen eltört az egyik kézközépcsontja - írja a Ripost.

"Amikor lesérültem, sejtettem, hogy nagy a baj! Recsegett-ropogott a tenyeremnél a csontom futam közben" - írta.

Instagram-posztjában arra is kitér, hogy boldog, amiért részt vehetett az Exatlonban. „A mai napig hálás vagyok minden egyes napért, amit a csapatommal tölthettem. Csodálatos embereket ismerhettem meg, és emellett rengeteget tanultam önmagamról. Kívánom mindenkinek, azt, hogy bármi történjen, menjen tovább előre!" – tette hozzá.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.