Ábel Anita: „Valójában elég zárkózott ember vagyok”

Ábel Anita nevét mindenki ismeri az országban, hiszen több mint 40 éve képernyőn van. Szerepelt filmekben, tévésorozatokban, színdarabokban, szórakoztató és magazinműsorokban. Sosem félt az új kihívásoktól, attól, hogy kilépjen a komfortzónájából – nincs ez másként most sem, amikor egy új szakma alapjaival ismerkedik.

„Van egy belső iránytűm, amit követek”

- Te vagy az a színésznő, akit mindenki ismer, hiszen 3 éves korod óta szerepelsz, és gyakorlatilag a nézők szeme láttára nőttél fel. Mennyire nyomta rá a bélyegét az életedre és a döntéseidre az, hogy megfelelj másoknak?

- Szerintem nem lehet úgy élni, hogy a döntéseidet az befolyásolja, hogy mások mit gondolnak rólad. Ráadásul túlzás lenne azt állítani, hogy az emberek ismernek. Inkább úgy fogalmaznék, hogy tudják, ki vagyok. Ismerik az arcomat, a munkásságomat, de alapvetően engem nem ismernek. Persze, nyilván van egy kialakult kép rólam, amit próbáltam árnyalni az évek során, igyekeztem több oldalamat is megmutatni és kilépni a skatulyából. A magánéletemet és a családomat viszont mindig óvtam a nyilvánosságtól, és a döntéseim tekintetében a saját élettapasztalatomra és értékítéletemre hagyatkozom. Van egy belső iránytűm, amit követek. 

Ezért is fontos számomra, hogy azt a biztonságos közeget, amit a magánéletem jelent, megtartsam magamnak.

- A lányodról ritkán osztasz meg képet, és nem nagyon szerepeltek együtt. Ő nem akar téged követni a színészi pályán?

- Nem, őt egyáltalán nem vonzza ez a világ. Neki van egy önálló élete, a saját útját járja, és nem hiszem, hogy nekem jogom lenne ezt befolyásolni. Otthon soha nem volt téma az én ismertségem, és gyermekként sem vittem ebbe az életbe őt bele. Ha volt kedve, akkor eljött velem a színházba, de a színészet sosem érdekelte. Ráadásul mivel látja a hátulütőit is az ismertségnek, végképp nem szeretne szerepelni, amit tiszteletben tartok.

- Luca most 16 éves, és hát valljuk be, a kamaszkor az egyik legnehezebb időszak a szülő-gyerek kapcsolatban. Te hogyan éled ezt meg? Hogy lehet egy kamaszt jól kezelni?

Szerintem a legfontosabb, hogy emlékezzünk arra, hogy mi milyenek voltunk kamaszként. Ezt sok szülő elfelejti. Pedig teljesen normális az, ha a gyerek a szobájában akar lenni egész nap és a saját világában létezni, ezt el kell fogadni. Nyilván vannak csatáink, ahogy nekem is volt egykor az anyukámmal, de ez természetes. Én igyekszem Lucának megadni a kellő szabadságot, amihez fontos a kölcsönös bizalom – persze, ennek nem most kell kialakulnia. 

Sokat változott az életszemlélete

- Néhány évvel ezelőtt új életet kezdtél: elváltál, majd egy olasz férfi oldalán találtad meg a boldogságot. Robertóval már több, mint 5 éve vagytok együtt. Mi az, amit te az ő olaszos temperamentumából átvettél, amiben megváltoztál a hatására?

Leginkább az életszemléletem változott. Robi sokat segített abban, hogy én is úgy lássam: félig mindig tele van a pohár. Mert valljuk be, mi magyarok egy elég pesszimista nemzet vagyunk, és sokszor nem értékeljük a körülöttünk lévő dolgokat. Robi viszont egy nagyon szabad gondolkodású, életvidám ember, aki a rosszban is igyekszik meglátni a jót. Én azt próbálom átvenni tőle, hogy az élet napos oldalát nézzem, és annak örüljek, ami megadatott.

- És ő miben változott a te hatásodra?

Robi egy nagyon szabad ember és határozott egyéniség. Számára már az elköteleződés is hatalmas változás volt, hogy jött egy nő az életébe, egy 10 éves gyerekkel. Nyilván egyfajta felelősséget, lehiggadást, és rendszert hoztam a mindennapjaiba. Lucával pedig szerencsére nagyon jó a kapcsolatuk. 

A lányom a kinti családot is nagyon szereti, hiszen szoros kapcsolatot ápolunk Roberto rokonaival is.

Párja családja miatt olaszul is megtanult

- Amikor Olaszországba látogattok, mennyire jönnek ki a kulturális és kommunikációs különbségek?

- Az ő családja nagyon nyitott és befogadó, jó kapcsolatot ápolunk. Kommunikációs problémáink sincsenek, mert én a családjával olaszul beszélek. Már a gimnáziumban is tanultam olaszul, így volt egy alapszintű tudásom, később pedig olasz nyelvtanfolyamra jártam. Nem akartam, hogy amikor Roberto hazalátogat, azzal töltse az idejét, hogy nekem fordít. Amikor a családi étkezések vannak, megértem amit mondanak, és hozzá tudok szólni a témához.

- Van esetleg olyan olasz szokás, amit itthon is beillesztettetek a hétköznapjaitokba? 

- Az olaszos életvitel kapcsán sokan azt gondolják, hogy mi egész nap ordítozunk és közben gyúrjuk a tésztát. Ez nyilván nincs így, de a vidámság, a pozitív életszemlélet jellemző ránk. És valóban van egy szokás, ami Robi hatására került be a mindennapjainkba, mégpedig, hogy amikor csak tehetjük, vacsorához összeül a család. Számára fontosak a közös családi étkezések, és ez tényleg jó dolog. Hiszen napközben mind másfelé járunk, de a vacsorához összejövünk, csak egymásra figyelünk, és ez egy nyugvópontja a napnak. Ezt a tinédzser lányom is jól veszi, nem vonul fel enni a szobájába.

- Abból a szempontból is új életet kezdtél, hogy Budapest belvárosából egy vidéki házba költöztél, ami egy teljesen más életvitelt jelent. Nem hiányzik a városi nyüzsgés?

- Egyáltalán nem. Sőt, már nem is tudom, hogyan tudtam ennyi ideig a városban élni. Én rettenetesen szeretem ezt a félig remete életet, hogy magunkra csukjuk a kertkaput, és otthon csak mi vagyunk. Imádom a kertet, élvezem a reggeli madárcsicsergést. Én nagyon lenyugodtam belül, és most már kicsit sajnálom is, hogy a vidékre költözést nem léptem meg korábban.

Új szakmával kacérkodik

- Gondolom, hogy ehhez a belső nyugalomhoz és egyensúlyhoz a jóga is hozzájárult, ami már régóta fontos szerepet tölt be az életedben. 

- Mindenképpen. A jóga tíz éve része az életemnek, és nagyon sokat ad nekem testileg és lelkileg egyaránt. Hetente legalább három alkalommal gyakorlok, és mostanra ez annyira fontos csapásirány lett, hogy eldöntöttem, magasabb szintre emelem a tudásom. 

Ehhez persze még nagyon sokat kell tanulnom, az út elején járok. De jó elmélyülni a témában, megismerni a módszer mélységeit és a mögötte álló filozófiát. Nem zárom ki azt sem, hogy a későbbiekben a színészi hivatásom mellett ezzel is foglalkozzak majd.

- Azért a szakmádban is megtalálnak az izgalmas feladatok, hiszen láthattak a nézők a TV2 Hazatalálsz sorozatában, premiered volt a Dámák a pakliban krimi-vígjátékban. A Válótársas és a Munkatársas pedig a párkapcsolati és munkahelyi konfliktusokat dolgozza fel. Mitől rendhagyó ez a két darab?

- A Váltótársas és a Munkatársas improvizációs színházi előadások Gönczi Dorka és Varga Zsolt mediátorok nevéhez fűződnek. Ők a szakmai tapasztalataik alapján építettek fel két előadást, melyekben a mindennapi élet konfliktusai, párkapcsolati vagy munkahelyi játszmái kerülnek más megvilágításba. Az előadás során mi színészek csak az alapszituációt és a megadott karaktereket ismerjük, de az, hogy milyen párbeszéddel töltjük meg a jeleneteket, teljes mértékben ránk van bízva. Bár mindkét darabban rengeteg humor van, azért torokszorító pillanatok is akadnak bőven – még nekünk színészeknek is. Emberileg és szakmailag is izgalmas ez a feladat, hiszen nincs két egyforma előadás, még a reakciók, a nézőtér energiája is befolyásolja a párbeszédek alakulását. Ráadásul minden jelenetnek kőkemény üzenete van, és bizony a nézők is egy-egy szituáció kapcsán magukra, vagy a saját kapcsolatukra ismerhetnek.