Meghan Markle csak pár dolgot fogadott meg, de mindbe belebukott

elhatározás Meghan Markle Harry herceg
Harry herceggel való megismerkedéséig naplót vezetett fogadalmairól és azok kudarcáról. Meghan Markle azóta más gondokkal küzd és nem tudni, mit kíván magának minden év január elsején.

Meghan Markle évekkel ezelőtt egy interjúban mesélt arról, hogy minden évben ugyanazok az újévi fogadalmai, de még soha nem sikerült betartania azokat. Elmondta, hogy általában akkor bukja el ezeket, amikor megiszik pár pohár italt, és erről már 2016-ban a The Big című blogján is írt. Úgy fogalmazott, hogy azokról a szokásairól szeretne lemondani, amelyek nem nőiesek, mint a körömrágás és a káromkodás. Ezek mellett még a maraton lefutása és a francia nyelv elsajátítása szerepeltek a listáján. 

Meghan Markle csak pár dolgot fogadott meg, de mindbe belebukott
Meghan Markle csak pár dolgot fogadott meg, de mindbe belebukott
Forrás: Getty Images

Meghan Markle rendre elbukta újévi fogadalmait

 "A maraton nem történt meg. Pár pohár ital után vagy ha rohannom kell valahova és késésben vagyok, káromkodni is szoktam, ha pedig stresszelek például egy repülőút előtt, még mindig rágom a körmömet. Franciául középiskolás koromig tanultam, de időközben elfelejtettem, azt a tudást fel kellene frissítenem" - jegyezte le évekkel ezelőtt a blogban, majd több éven át is beszélt arról, hogy újra és újra nekiveselkedik ezeknek, de nem mennek neki.

Markle később átírta a tervet

Annak érdekében, hogy ne okozzon csalódást magának, mielőtt Harryvel megismerkedett Meghan úgy döntött, nem tesz fogadalmat.  "Az egyetlen célom, hogy játékosan közelítsek az élethez. Nevessek sokat, élvezzem a mindennapokat és fogadjam el saját magamat. Tehát az újévi fogadalmam az, hogy beengedem a varázslatot az életembe, ha valamely tervemet nem tudom megvalósítani, újakat tűzök ki. Fontos, hogy képes legyek a változásra" - írta akkor. 

Győzött a szerelem? 

A varázslat úgy tűnik, megtörtént: Meghan Markle és Harry herceg 2016-ban kezdtek randizni, 2017-ben eljegyezték egymást, 2018-ben pedig össze is házasodtak. Hogy az újévi fogadalmakkal azóta mi történt, nem tudni, de valószínűleg Meghannak az utóbbi években - amikor bekerült a királyi családból és amikor elhagyta azt - egészen más gondjai vannak, mint a körömrágás vagy a maraton lefutása. Született két gyerekük, a házasságuk Harryvel a pletykák szerint válságban van, a királyi család nem várja tárt karokkal őket, de Amerikában, montecitói otthonukban - ahol férje kifejezetten unatkozik - sem találja a helyét: vállalkozása döcög, bár a bennfentesek szerint idővel sikerre viheti azt, és a színésznői karrierje sem indult újra. 

Meghan Markle, Harry herceg
Jó ötletnek tűnt elhagyni a királyi családot, de lehet, nagy hiba volt
Forrás: Northfoto

Folyamatos harc Meghan élete

 Ráadásul abban sem lehet biztos, hogy a legjobbat tette gyerekeivel: Jennie Bond királyi kommentátor úgy véli, hogy az állandó csatározás egyáltalán nincsen jó hatással a hercegi pár gyerekeire. Archie herceg és Lilibet hercegnő számára súlyos hatással lehet a jövőben az, hogy alig vagy szinte egyáltalán nem ismerik a gyökereiket. A szakértő szerint eljön majd az idő, amikor Meghan és Harry gyerekei kíváncsiak lesznek arra, hogy honnan jöttek, kik a családtagjaik, mit visznek belőlük magukkal az életben. 

 

 


 



 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.