Hoffmann Ödön, az ismert énektanár jó szimattal állapította meg három tanítványáról, hogy tehetségükkel együtt hatalmas sikert tudnak elérni. A három fiatal lány, Babits Marcella (a későbbi Marcellina), Csepregi Éva és Fábián Éva páratlan vokálegyüttest hoztak létre. Ödön bácsi ötlete bejött, a lányok kiálltak a színpadra, és a Kócbabák az 1972-es Ki mit tud? műsornak köszönhetően az egész országban ismertek lett. Bár Marcella nem sokkal később külföldre ment és helyét Pál Éva vette át, a siker töretlen volt.
Akkoriban vokálegyüttesnek hívták a csajbandákat. A hölgyek, vagyis a három Éva, egyre lazább koreográfiával, többszólamú énekkel, gazdagon hangszerelt dalokkal támadtak, így gyorsan felkúsztak a slágerlistákra. Igazi divatdiktátorok lettek: bár fellépőruháikat nem dizájnerek tervezték, mindenki csak rojtos ruhára és combcsizmára vágyott akkoriban, a varrónők pedig sorra gyártották a diszkóba járó lányoknak a Kócbabás szerkókat.
Csepregi Éva, Pál Éva és Fábián Éva sikerét még az sem árnyékolta be, hogy a Ki mit tud? műsorában csak a második helyet tudták megszerezni. 1976-ban a Vándorének című slágerrel tették hangulatossá az akkor népszerű építőtáborok estéit.
A lányok turné helyett klubokban és kultúrházakban léptek fel, a rajongók pedig tényleg kívülről tudták az összes daluk szövegét. Ma már kicsit furcsa, de a hetvenes években még nem készültek a mai értelemben vett videoklipek, így a Kócbabák egy rögtönzött pult mögött virágkötő lányként énekelték éppen aktuális slágerüket, a Szeretem azt című dalt.
A Kócbabák olyan korszakot idéznek, amikor menő volt a trapéznadrág, a hippifrizura, a magyar könnyűzene új lendületet kapott, és a női előadók egyre nagyobb teret nyertek a színpadokon. Dalaik, fellépéseik és stílusuk máig inspirálják a hazai popzene világát. Az ő hatásuk nélkül elképzelhetetlen lenne a mai magyar zenei élet, és még mindig emlékezünk arra az időszakra, amikor a Kócbabákért odavoltak a férfiak – és persze a női rajongók is.
A Kócbabák legismertebb tagja Csepregi Éva lett, aki a mai napig aktív, a Neoton Família zenekarnak köszönhetően a régi slágereket ma is meghallgathatjuk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.