Jennifer Garner Katy Turnak, az MSNBC műsorvezetőjének beszélt barátja elvesztéséről, amikor visszatért a Los Angeles-i tűzvészben lerombolt környékre, hogy segítsen Jose Andres séfnek és szervezetének, a World Central Kitchennek, akik ételt biztosítanak az elsősegélynyújtóknak.
„Valóban elvesztettem egy barátomat, és ez nagyon megrendít” — mondta el a műsorvezetőnek, akivel ugyanabba a templomba jártak, mint az egyházközösség elhunyt tagja, de ennél többet a barát és annak családja iránti tisztelet miatt nem akart mondani a színésznő.
„Ez a családom temploma, és ide jártak a gyerekeim vasárnapi iskolába” — mondta elérzékenyülve Jennifer a templom romjainál állva. „Néhány hete ott gyújtottuk meg együtt az adventi gyertyát, ott néztük meg a gyerekek előadását, ez egy óvoda, a közösségünk központi helye, a közösségünk gyülekezőhelye, ahol igazán menő, furcsa és többnyire kékgalléros emberek élnek, és szerettem oda tartozni”— tette hozzá.
„A szívem vérzik a barátaimért” — folytatta Jennifer. „Arra a 100 családra, barátra tudok gondolni, akik elvesztették az otthonukat. Bűntudatom van, , amikor a házamban sétálok. Mit tudok én nyújtani ezekkel a kezekkel és falakkal?”
Jennifer Garnernek három, Ben Affleckkel közös gyereke van. Kedden, amikor az erdőtűz útjában élők számára kiürítési parancsot adtak ki, a színészt látták, amint a közeli saját házából Jennifer otthonába siet. Jennifer jelenleg egy Ben lakhelyéhez közeli bérelt házban lakik, amíg a brentwoodi farmházát felújítják.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.