Ha létezik énekesnő, akire illik az aranytorkú kifejezés, az Whitney Houston. Rengeteg megpróbáltatást kellett kiállnia, az életet iróniával szemlélte, de végül összeomlott a nyomás alatt. Halálának 13. évfordulóján 9 érdekességgel emlékezünk meg az énekesnőről.
Korábbi producere elárulta, hogy Whitney nem volt a gyakorlás nagymestere. Minden kristály tiszta hang, ami kijött a torkán, első nekifutásra sikerült. Őstehetség volt az énekesnő.
„Whitneyben volt valami, amit nem tudsz tanítani. Mintha megérintette volna egy angyal.”
Sikerei ellenére Whitney Houston két lábbal állt a földön, és megmaradt egy kedves, közvetlen embernek. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy kedvelt tevékenysége a porszívózás volt, ugyanis szerette a padlószőnyegen lévő csíkokat figyelni, a relaxáció egy formájának tekintette.
Kevesen tudják, de az aranytorkú énekesnő zenészcsalád sarja, nem is akármilyené. Whitney Houston anyja szintén az éneklést választotta hivatásul, többek között Chaka Khan, Lou Raws, illetve Jermanie Jackson háttérénekese volt. Emellett unokatestvére volt Dionne és Dee Dee Warwick, keresztanyja pedig Darlene Love volt.
Mielőtt berobbant volna a slágerlisták élére, Whitney Houston sikeres modell volt, többek között az első fekete volt, aki felkerült a Teen Vogue címlapjára.
Ha feltennénk a kérdést, mégis hol fedezték fel minden idők egyik legnagyszerűbb énekesnőjét, a night club bizonyára utolsó helyen szerepelne. Pedig Whitney Houston esetében pontosan így történt. Clive Davis zenei producer épp egy New York-i night clubban iszogatott, amikor meghallotta a háttérvokálokat adó Whitney hangját, azonnal meglátta benne a lehetőséget: rögtön szerződést ajánlott neki, a többi pedig már történelem.
Whitney Houston filmek készítésében nem csupán színészként, de producerként is részt vett. Még saját produkciós cége is volt, BrownHouse Productions néven, leghíresebb filmjei pedig az 1990-es Hamupipőke, a Párduclányok, valamint a Neveletlen hercegnő első és második része.
Whitney Houstonnak a halála után adatott meg az az elismerés, hogy bekerüljön a Rock & Roll Hall of Fame-be, 2020-ban. A csarnokban eddig csak 50 nő van, köztük keresztanyja, Aretha Franklin.
Karrierje során Whitney Houston egészen pontosan 415 díjat zsebelt be, amiből 2 Emmy, 6 Grammy, 16 Billboard Music Awards, és 22 American Music Awards volt.
Az „I Will Always Love You” az énekesnő legsikeresebb dala, ami a Több, mint testőr c. film betétdalaként vált ismertté. Kevesen tudják, hogy ez a Whitney Houston-dal egy feldolgozás, eredetijét még Dolly Parton énekelte fel még 1973-ban. A countrylegenda is remekül adta elő ezt a számot, de mindannyian egyetérthetünk abban, hogy Whitney hozta ki belőle a legtöbbet.
Halálának oka gyógyszer-túladagolás volt, elhunyta után páratlan életművet hagyott a világra. Whitney Houston halála felhívja a figyelmet arra, hogy a mentális problémákat és toxikus kapcsolatokat nem szabad félvárról venni, mert még a legerősebb embert is képesek maguk alá gyűrni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.