Szabó Kimmel Tamás: "Az lesz, aminek lennie kell" - Szily Nóra interjúja

A színházi szerepeidről tudni lehet, de amúgy egy ideje szinte semmi "hír" rólad...

Amikor volt a Made in Hungária, akkor próbált berántani a bulvár. Én behányok attól, hogy ha a magánéletemről faggatnak, kinek mi köze hozzá? Engem sem érdekel, hogy más hogy él. Megjelent egy cikk, ami tök másról szólt, mint amit megbeszéltünk, undorító volt, és attól kezdve sorban lemondtam ezeket a szerepléseket. És már úgy szerződtem, hogy kikötöttem, milyen újságokkal nem állok szóba. Nem tölt el boldogsággal, hogy kinyitok egy bulvárlapot és ott vagyok. Amiről szólnak, abban én nem szeretnék részt venni.

Van ebben paradoxon, hisz a világ ma...

...így működik. De én nem akarok így ismert lenni. A munkám alapján ismerjenek el.

Ismertség helyett elismertség?

Igen. Hogy amit csinálok, az alapján ítéljenek meg. Semmiképpen nem akarnék "tömegizé" lenni. Ez nem nagyképűség. Csak nem a semmi alapján szeretnék valaki lenni, hanem "valami" alapján. Hogy valamit tökélyre fejlesztek, vagy megpróbálok arra törekedni.

Honnan indult a törekvés? Menjünk vissza a családi múltba. Üvegburában nevelkedtél?

Jóféle üvegburában. Szász Endrétől kezdve mindenkivel "spanok" voltunk. Miénk volt az első magángaléria Kaposváron, ott tényleg mindenki megfordult. Művészet, kultúra vett körül. De nem volt velem elhitetve, hogy a világ hú de szuper, olyan, mint nálunk a szobában festmények között. Hanem tudd, hogy van ez - te meg csináld a dolgod. Nem volt rózsaszín burok. Nekem természetes volt, hogy ha van egy akadály, akkor nem állok le, nem remegek, hanem átugrom, és tovább megyek. Hagyták, hogy tapasztaljam meg, és éljem túl, de tudtam, ha bajom van, oda visszamehetek. Így visszagondolva azért elég problémás gyerek voltam. Suliban, itt-ott... velem mindig gondok voltak, soha nem álltam be a sorba.

Ki az az "én"? Most az [origo] -t idézem - hisz ott vagy a 30 alatti legjobb pasik élén: zsivány, szívtipró, kedves mamlasz...

Jólesik, de nem hívtam fel anyámékat, hogy hú, első lettem. Tök jó, de nem reagáltam, hogy például mamlasz nem vagyok - ha így gondolják, hát írják ezt.

És zsivány? Most felcsillant a szemed...

Az vagyok, ja. Úgy tudok jól kijönni helyzetekből, hogy közben nem megyek senki alá, senkiről nem mondok rosszat, és nem vagyok kétszínű. Valahogy jól lavírozok - lekopogom.

Szívtipró? Kisugárzásod van - érzem, itt veled szemben ülve is.

Ha most azt mondanám, hogy van, az nagyképű lenne. Ezzel nem akarok törődni. Nyilván ha nem lenne, akkor nem lehetnék ott, ahol most vagyok. De nem megyek mélyebben bele, mert akkor elkezdeném élvezgetni, rájönnék, hogy lehet kihasználni, az meg tök ciki.

Tudatosan vigyázol arra, hogy ne szállj el?

Igen. A mai napig emlékszem - 15 évesen a Déryné vándorszíntársulattal voltunk valahol, és elkezdtem nagyképűsködni a társulat vezetőjével. És akkor olyan szinten leoltott, hogy zokogva mentem haza. Szerintem attól kezdve tudom, hogy mi az a határ, amit nem szabad átlépnem. De erre már nem is kell külön figyelnem. Ha olyan helyzet van, hogy mondjak magamról valami jót, akkor egyszerűen bezárok, mert ha elkezdeném magamat fényezni, akkor belül már villog: Ez nagyon gáz, öcsi, ezt ne csináld!

Az első "szereplésedre" emlékszel?

Amikor először játszottam valamit tudatosan, nagyon pici voltam. Ültem a nappaliban, és eldöntöttem, hogy ha apu jön és azt mondja, hogy van ebéd, akkor azt fogom játszani, hogy meg vagyok rá sértődve, és nem válaszolok. Megcsináltam, aztán persze 10 perc múlva mondtam, hogy vicceltem. De jó érzés volt, hogy el tudtam hitetni valamit, ami tök nem úgy van. Viszont közönség előtt az első, az szörnyű volt. A suliban meg kellett tanulnom egy verset az évzáróra, de előre tudtam, hogy mi az a 2 mondat, ami nem fog eszembe jutni. Felírtam a tenyeremre, csak az volt a baj, hogy az izzadtságtól elmosódott. Az egész iskola röhögött rajtam.

Én ezek után az életben nem akarnék kiállni.

Igen, de aztán gimiben már nem volt gond. Pedig egyszer még jobban beégtem. Csináltunk a társulattal egy operettsanzon műsort, kaptam egy nehéz duettet, amit persze utolsó este magoltam be. Ahogy kimentünk, már tudtam, hogy nem fog menni. Már az első verzében elvesztem. Pánikszerűen elkezdtem felugrálni az asztalokra, jött utánam a kolléganő, és azzal vittük el az egészet, hogy kergetőztünk. A zongorista, szegény, már nem tudta, mit játszik, mi sem, hogy mit éneklünk - de a közönség tapsolt...

Halandzsával és improvizációval túlélted a világégést...

Hát igen, de iszonyú ciki volt, és megfogadtam, hogy ilyen helyzetbe soha többé nem akarok kerülni. Azóta mindent megtanulok.

Na, azért az egyetemen is sunnyogtál. Hangszert kellett választanod, zongorával indult, aztán a taps és a triangulum lett belőle. Ezt kuncogva olvastam.

Ami nem színészet, azt utálom csinálni. A színészet kihívás, mert tudom, hogy mindenemet kell használnom. De 4 óráig ülni a zongoránál és ugyanazt játszani? A matekot is utáltam. Minek kell 25 egyenletet megoldani? Akkor minden bajom van, menekülni kell.

Miközben ha a szerepet tanulod, azt is el kell mondani százszor.

Igen, de az más... Egyedül dolgozni nem szeretek. Ezért nem lesz soha önálló estem. Mit majomkodjak ott egyedül? Inkább valakivel csináljunk valamit. Mert az sosem ugyanolyan.

Mennyire foglalkozol magaddal?

Van egy kedvesem, már 7 hónapja - egy civil lány, és tőle elég sokszor kapom meg, hogy a főpróba hetén minden zavar - önző leszek. De azért már sokat fejlődtem mellette. Ő nagyon érzékeny, különleges, azért is találtunk ennyire egymásra. De ha őszinte akarok lenni, azért én sokat foglalkozom magammal. Kattog az agyam, és amikor együtt vagyunk, sokszor azt veszi észre, hogy máshol járok...

Tervezgetsz? Latolgatsz?

Soha nem terveztem. Minek. Bármi keresztülhúzhat bármit. Fogalmam sincs, hogy mi lesz 5 perc múlva. Ez mindenre igaz.

Ma játszol, ma szeretsz, ma keresel pénzt, és ma költesz?

A szeretésben kezdem ízlelgetni, milyen, hogy messzebbre is merek gondolni, de a többiben nem. Egyáltalán nem tudok bánni a pénzzel. Volt egy olyan időszak, hogy elszórtam - most annak fizetem az árát. Ez a lány arra is ösztönöz, hogy összeszedjem magam. Fejlődök ebben is. Ha van a kezemben 5 ezer forint, már nem azt nézem, hogy hol tudom gyorsan elverni egy pólóra...

De miért volt így?

Nem tudom. Feljöttem Kaposvárról 18 évesen, és a családom sem volt mindig abban az anyagi helyzetben, hogy mindenünk meglett volna. Illetve volt olyan időszak, de aztán vége lett. 15 éves korom óta magam keresem a pénzem - amikor egyetemre jártam, apámék segítettek, oké. De amikor leforgattam az első filmet, és ott volt a számlámon x forint, akkor azt éreztem, hogy na, akkor most mindent! Visszamenőleg is!

A szórás örömét élted át.

Igen.

Pedig gondolom, mindened megvolt.

Igen, de nem úgy, hogy bementem, és ami tetszett, megvettem.

Szóval a "bármi" nem volt meg.

A bármi. Így van. És 1 hónap alatt ugyanott voltam, ahonnan elindultam, és akkor rájöttem, hogy ez így nem oké.

Tudatosabb lettél.

Igen, de terveket azóta sem gyártok. Ebben az országban olyan kiszámíthatatlan minden. Sokszor eszembe jut, hogy miért is nem megyek el világot látni. Nem tök mindegy, hogy ki játssza a Bánk bánt a Nemzetiben, vagy hogy ki merre könyököl? Olyan picik vagyunk, és annyi minden más van még... Miért kell nekem egy dolgot csinálni? Én egy csomó mindent akarok csinálni! Tök szívesen elmennék mosogatni is.

Egy darabig.

Egy darabig nyilván, de akkor legalább tudom, hogy ezt is kipróbáltam. Nagyon sokáig szerettem volna elhúzni Közép-Ázsiába, egy hegyre, egyedül...

Önmagad próbára tenni.

Hogy mennyire vagyok életképes, vagy mennyire nem.

És miért nem mész?

Mert közben meg szeretek itt lenni, ideköt egy csomó minden. Legalábbis még a jövő évadra van szerződésem. De most ott se lehet tudni, hogy mi lesz. És mi lesz velem? Ha kirúgnak, más színházba nem szívesen szerződnék le. Darabra igen! De a Nemzetiben találkoztam egy olyan társulattal, ahol iszonyú jó fej mindenki, és nagyon jól érzem ott magam. És ettől is rettegek igazából. Na jó, akkor elkezdek szabadúszni, majd hívnak szerepekre, én szabom meg az áramat, dönthetek. Közben meg van ennek értelme? Nem tudom. De biztos van, ha ezt csinálom...

Te szerencsés vagy a generációdból. Jöttek a filmek, szerepek. Ilyen szempontból elkényeztetett a sors. Hiszel benne, hogy létezik?

Nem vagyok vallásos, de hiszek abban, hogy vannak jó és rossz energiák, vannak, akik vigyáznak ránk, és hogy többnyire mi tudjuk alakítani a saját sorsunkat...

Van benne kockázat: igent vagy nemet mondani valamire. Aztán jön-e újabb felkérés?

Küzdök az ellen, hogy beskatulyázzanak, mert ha még utálok valamit, hát azt. Felhívtak egy filmötlettel, amiben ugyanaz a kedves, helyes fiú szerepem lenne... Na, ne! Én nem akarom ugyanazokat a dolgokat csinálni. Inkább játsszak egy őrültet, vagy egy néma szerepet egy filmben. Legyen benne kihívás. Szerintem ha valami jön, és zsigerileg érzed, hogy "nem" - és kimondod, az jó, mert jönni fog valami cserébe. A sorsom eddig ezt igazolta.

Most vajon, hogy alakul?

Sok dolog van, amivel kapcsolatban várom, hogy megszólaljon a telefonom. Van valami, ami ha bejönne - sok mindent megoldana. Filmekről is szó van, de ki tudja... Az biztos, hogy azért nem fogok elmenni bizonyos emberekkel focizni,hogy forgathassak. Akkor inkább nem - köszi. Nem fogok belehalni. Valami össze fog jönni. Ami biztos, hogy készülünk a Küszre. Zombi horrorfilm - ilyen még nem volt Magyarországon! 3 nap alatt 50 ezren nézték meg az előzetest a neten.

Zombi horror, jaj nekem!

Direkt "zs" kategóriás. "Rosszat jól csinálni"! Kisbaltával zombiirtás. Tök oké! Az benne a szimpatikus mindenkinek, hogy nem az adófizetők pénzéből, hanem önerőből akarjuk megcsinálni, és utána azt mondani - látjátok, így is lehet.

A sok kérdés, sok válasz időszaka van?

Lehet... Mert minden valahogy húzódik, és nem lehet tudni, hogy mi lesz belőle. Csak ne a totyogás éve legyen, mert azt nem szeretem.

És a magánéletben? Vizionálsz előre?

Vizionálok is, de nem szeretek senkit hitegetni, és nem mondom, hogy te leszel a feleségem, mert ez most jól hangzik, és látom, hogy ezt akarja hallani. Szeretnék majd gyereket, de most még nem. Nem akarom, hogy 5 év múlva itt üljünk, és azt lásd rajtam, hogy na, ez az a csávó, aki ide meg oda vágyott, ezt meg azt akarta csinálni - és itt ül, össze van törve, és beleragadt ebbe az egészbe. Ezért nem akarom magam még elkötelezni. De hát úgyis az lesz, aminek lennie kell...