Az emberek ősidők óta hordanak a lábukat védő ruhadarabokat. A kezdetleges harisnyákat Közép-Európában először csak a férfiak viselték. A 12-13. században csupán a térd felett hordták az akkori alsónadrágnak megfelelő darabhoz rögzítve. Később ebből alakult ki az a ruhadarab, amit a harisnyanadrág ősének tekinthetünk. A 14. században a nemesek selyemből készült harisnyát kezdtek hordani, és ebből az időkből származnak az első női harisnyák is.
Mint annyi minden más, a harisnyadivat is a reneszánsz kor idején indult virágzásnak. A gazdag nemesek a gyapjútól az angóráig, mindenféle anyagból és színből elkészíttették a saját igényeiknek megfelelő darabokat. Még VIII. Henrik angol király is rendelt e nemes ruhadarabból, amit a harisnyakészítő mesterek ügyes kezeikkel megkötöttek és elvittek az uralkodónak.
Amikor William Lee 1589-ben feltalálta és forradalmasította a kötőgépet, a kézi munkát a gépi gyártás váltotta fel. Ennek köszönhetően a 18-19. században sem maradtak csupaszon a lábak. A népek általában pamutharisnyákat hordtak, míg a nemesség körében egyfajta státuszszimbólumként a fehér vagy díszes selyemharisnyák terjedtek el. Ez utóbbiak általában inkább divatosak voltak, mint sem funkcionális szerepet töltöttek be.
A 19. század végére a férfiak végleg elhagyták a harisnyaviseletet, helyette zoknit és nadrágot kezdtek hordani. A hölgyek végre megkapták az őket megillető ruhadarabot! Magyarországon, egész pontosan Gyulán, 1894-ben egy kis harisnyakötő üzem beindításának köszönhetően a magyar hölgyek is a lábukra húzhatták. Akkortájt világszerte a pamut anyagú változatokból készültek a tucat termékek.
A selyemharisnyák ára borsos volt, amit világszerte csak a jómódú hölgyek hordhattak. Akkor még csak combig értek a harisnyák, amelyeket speciális pánt tartott meg. Kis túlzással, egy ilyen selyemharisnya hozta meg Marlene Dietrich színésznő számára a sikert, aki az 1930-ban bemutatott Kék Angyal című német filmben egy táncosnőt alakít.
A díva sokkolta és ámulatba ejtette a férfiakat, amikor megjelent a filmvásznon, mert csupán egy harisnyakötő és selyem combfix fedte híresen szép lábait. Pár évre rá minden megváltozott. Már nem csak a kiváltságosok húzhattak harisnyát, miután Wallace Hume Carothers amerikai vegyész-kutató feltalálta a nejlont, amit 1937. február 16-án a DuPont cég szabadalmaztatott. Amint árusítani kezdték a harisnyákat az USA-ban, azonnal tömegcikké vált.
A piacra dobás első évében a DuPont 64 millió darabot adott el, így rohamos gyorsasággal kerültek a nejlonharisnyák a nők gardróbjaiba.
Akkoriban olyan kultusza lett ennek a ruhadarabnak, hogy a forró napokat leszámítva elképzelhetetlen volt, hogy egy hölgy harisnya nélkül hagyja el a házat.
Amikor a II. világháború alatt ideiglenesen leállították a nejlonharisnyák gyártását, világszerte óriási pánik tört ki a hölgyek körében, akik mindent bevetettek, hogy átvészeljék a harisnya nélküli időszakot. Harisnyautánzó krémeket szereztek be, és az addig hátul végig futó ikonikus varrás illúzióját keltve szemceruzával vonalat húztak a lábszárukon. A háború után rohamléptekkel kezdték az újragyártást, így a hölgyek megnyugodhattak, mert ismét visszakapták budoárjuk kedvenc darabját. Az ötvenes években már feltűntek a különböző vastagságú, 15, 30, 50 denes változatok, és 1959-ben a DuPont újabb találmányaként a Lycra anyag is piacra került, amely a rugalmasságának köszönhetően gyorsan népszerűvé vált.
Az 1960-as évekre a harisnya elérte végleges formáját.
A hölgyek eldobhatták a harisnyatartó pántokat, mert ezek a változatok már nemcsak a combokat, de a csípőt és a lábfejet is takarták, amiben végre valahára komfortosan érezhették magukat. (A combkötő erotikus céllal megmaradt). Ekkor kezdett a miniszoknya is divatba lendülni, így a lábak még inkább a figyelem középpontjába kerültek. Akkor kezdték gyártani a ma is divatos, különböző színű és mintájú műszálas harisnyanadrágokat, amelyek ára manapság már mindenki számára megfizethető. Egy-egy jól választott darab fantasztikusan öltöztet, és olyan hatalmas a választék is, hogy bárki megtalálhatja a saját ízlésének, stílusának megfelelőt. Van csipkés, megkötős, necces, kötött, leheletfinom, fényes, csillogó, átlátszó, a szivárvány minden színében pompázó.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.