Katalin hercegné szeptember 9-én jelentette be, hogy befejezte a kemoterápiát, azóta néhány fontosabb eseményen már megjelent. November 9-én részt vett az Emlékezés Fesztiválján a Royal Albert Hallban, másnap pedig a Cenotaph felett lévő erkélyről nézte végig az Emlékezés napi szertartást. A katari emír fogadása volt ebben a sorban a következő hivatalos program, amin Katalin hercegné megjelent december 3-án.
Ahogy a brit királyi család bejelentette, Katalin fokozatosan tér vissza a munkába. Katar uralkodó házaspárja, Tamím bin Hamád Al Táni sejk és első felesége, Dzsavahír december 2-án érkeztek Londonba, ma pedig a Buckingham-palotában találkoztak Vilmos herceggel és Katalin hercegnével, aki lenyűgözően festett bordó ruhájában. A találkozót a lovasgárda bemutatója követte, amelyen Kamilla királyné az elhúzódó betegsége miatt nem jelent meg, ott volt azonban Katalin, Vilmos és Károly király is. Katalin az ebéden részt vett a katari párral, de úgy tudni, az esti banketten nem jelenik meg.
Az idei ünnep biztosan emlékezetes lesz a család számára, a pár közeli barátai szerint a 2024-es ünnepi időszak a hála és az újrakezdés időszaka lesz a hercegi párnak. Voltak hetek és hónapok, amikor nem lehettek biztosan abban, hogy együtt tudják tölteni a karácsonyt. A hercegné a felépüléséért küzdött, Vilmos pedig a családot próbálta összetartani. „Katalin és Vilmos hálásak azért, hogy együtt ünnepelhetnek, és mindent megtesznek, hogy a gyerekeik számára emlékezetessé tegyék az idei karácsonyt” - mondta egy informátor.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.