Nyelv a szájba, kadarka a padlóra - a facér pasi naplójából

Amivel nem azt mondom, hogy már gyerekként meghúztam egy csomó nőt, még csak azt sem, hogy az ember azért csinál hülyeségeket, hogy tapasztalatokat szerezzen. De ha időben belemész néhány kisebb, ám alapos butaságba, akkor később nehezebb félrenézni a nagyobbakat. Más kérdés, mi van azokkal, akik gyerekként szintén belemennek ilyen-olyan őrültségbe, majd felnőttként tuti félrenéznek bármit.

Asszem' az van, hogy a korán jött tapasztalatok azért egészen mások, mint mondjuk az oltások, a BCG, DPT, meg ilyenek, amelyek fix immunitást adnak. A tapasztalatok akkor adnak védettséget, ha a gyerek körül akad azért néhány normális felnőtt, akikkel át lehet dumálni a dolgokat. És akkor itt megint be lehetne sétáltatni ide apámat és anyámat, akik amúgy sokszor akkor is itt vannak, amikor szó sem esik róluk.

Álljál le, én is emlékszem, hogyan ekéztem azokat, akiknek anyu vagy apu vagy mindkettő ott ül a fejükben, és ők nyomogatják helyettük a gombokat. Csak rohadtul nem mindegy, hogy a szülők megszállóként vannak-e jelen a fejedben, vagy vendégek. Utóbbiak érzik, mikor illik elköszönni, és mikor jön jókor, ha felajánlanak egy látogatást. Na, az én szüleim, azok ilyen jó időben látogatósak, meg elhúzósak, és viszonylag normálisan reagáltak a sráckori tapasztalásaimra is.

És akkor ennyit erről, mert tulajdonképpen csak azért futom itt a köröket, hogy legyen svungom kibökni: nemcsak az első numerámat csesztem el, de már az első csókot is.

Dettó, mint a numera: ez ügyben sem azzal és úgy, ahogy kellett volna. A smacinál sem szóltak hárfák, csak a kadarkás üveg pörgött és búgott előtte a padlón, majd rámutatott Ágira, az unkatesóm csajára. Üvegeztünk, ja, tizennégy sem voltam nyolcadikban, de csak ki kellett próbálni. Ági osztálytársam volt, két évvel fiatalabb az unokatesómnál. De mert még csak nem is az unokatesóm volt neki az első eresztés az idősebbek közül, messze előrébb járt bizonyos tapasztalatokban, mint én. Nem tudom, mi van, ha az unokatesóm nem késve érkezik a buliba - leginkább nuku üvegezés -, de így, hogy még nem jött meg, Ági nyelve sec-pec, bent kotort a számban. A szélén voltam, hogy kidobom a taccsot: a kadarka, meg az a sok nyál.

Már csak az volt aztán szarabb, amikor megjött az unokatesóm, és néztem, ahogy nyalják-falják egymást Ágival, ránézésre nagy szerelmesen. Éreztem, hogy ez úgy nem kóser, ahogy van. Ez az egész maszatos, sumák, okádni való helyzet. És tudod, kik jutottak eszembe? Azok a kis geci gimnazisták, a nagyfiúk, akiktől Ági olyan lett, amilyen.

Szóval, a kadarkás üveg Ágin kívül sok egyéb dologra rámutatott. És amikor hazamentem, a sok egyéb szépen helyre lett téve. Vagyis beégett az emlék. Pláne, hogy aztán az unokatesóm egy sallert is lenyomott, amikor elmondtam neki, hogy mi volt. Korrekt, gondoltam, tűrtem is keményen. Az unokatesóm viszont könnyezett, amikor pár nap múlva szétmentek Ágival. Vigasztaltam is, hogy ne sírjon, de éreztem, ha forszírozom ezt, megint saller lesz.

Amúgy egyszer talán azt is elmesélem, milyen volt, amikor végül mindaz tökre bejött, ami elsőre kicsit sem. Most csak azt bököm még ide: a csomó balfék, aki tolja nekem, hogy hosszú kapcsolatok bedőlése után nincs jobb orvosság, mint szőrével a kutyaharapást, vagyis egészségügyi megfontolásból sorba kefélni az összes elesett, ajánlkozó bulát - hát, ezek a balfékek kábé annyira vannak ott a témában, mint egy megpörgetett kadarkás üveg.

Világlátásuk pedig szintén sok mindenen túlmutat. Azt azért remélem, hogy a BCG-t, DPT-t meg a hasonlókat legalább ők is megkapták. Nem miattuk fontos, hanem közegészségügyi szempontból.