SP: "Vagy szeretnek, vagy utálnak" - Szily Nóra interjúja

Miből vizsgáztál ma?

Vizsgáztam volna... "Szerelem és szexualitás a reneszánsz művészetben" tantárgyból. Azt gondoltam, hogy most már tényleg át fogok menni, de nem sikerült. Ez kellett volna ahhoz, hogy holnap diplomát védjek, de így csúszom egy fél évet. 15 festményből tizenkettőt felismertem, elemeztem - de a tanárnak nem volt elég. Harmadszor is megbuktatott. Pedig megvan a szakdolgozatom, a szigorlataim, a diplomamunkám - és ráadásul ez egy választható tantárgy, nem is kötelező. De hát így jártam...

Szakdolgozatot miről írtál?

A kortárs divatfotóról.

Mire kell ez a diploma? Miért volt fontos, hogy az iparművészetire járjál? Olyan sok fotósuli van, amit talán egyszerűbb elvégezni...

Az, hogy egyetemre járjak, az alap volt. Igazából nem is volt más opció a fejemben. A szüleim sem szerették volna, hogy más színvonalú iskolába menjek.

És mersz művészibb lenni a zenében?

Igen. Már nem célom, hogy konkrétan popot csináljak, hanem a saját igényeimnek akarok megfelelni. Kezdem a könnyen fogyasztható, nagyon populáris vonalat levetkőzni.

Tetted a dolgod, ahogy kell, és közben valamikor elindult valami...

Ötödikben szoktam rá a magyar rapzenék hallgatására. És 13 évesen ezeknek a hatására elkezdtem szövegeket, verseket írni az érzéseimről, a lányokról, az akkori világképemről... Szerettem, hogy írok valamit, azt elmondom a haveroknak és tetszik nekik.

Az, hogy tehetséges vagy, mikor hitted el?

Nekem a mai napig vannak fenntartásaim saját magammal szemben. Mindig keresem azt a kapaszkodót, hogy mi az, amiért működik a zene vagy a fotó, amit csinálok. Én magamban nem mondom soha, hogy tehetséges vagyok, inkább hogy sok dologhoz van érzékem, és ezeket jól kezelem. De fotóművésznek például soha nem fogom magam mondani.

És zenésznek?

Zenésznek meg abszolút nem.

Hát akkor ki vagy te? A neved SP. A "Nevem SP" című dal után játszhatok ezzel... Egy megosztó figura vagy. Azt tudom. Az ismert emberek általában arról mesélnek, hogy milyen kedvesek hozzájuk. Kevesen mesélnek arról, hogy bántják őket, beszólnak nekik...

Leköpnek, meg ilyesmik.

Mondod ezt félig mosolyogva, de ez borzasztó!

Igen. Egyébként néha belegondolok, hogy mi történik velem egy hétvégén - hát nem normális... Amikor utazom 3000 km-t, és közben olyan helyzeteket élek át, amit egy átlagember szerintem tíz év alatt sem.

Mélységben és magasságban? Ünneplésben és bántásban?

Aha. Közömbös ember nincs. Engem vagy szeretnek, vagy utálnak. Olyan nincs, hogy legyintenek. Mindenkinek van véleménye arról, amit csinálok, és ennek hangot is adnak. Amikor felmegyek a színpadra, egyik oldalról azt hallom, hogy pfuj, takarodj innen - másik oldalról meg iszonyatos sikítás és megőrülés... Akkor olyan nyomás van rajtam, amit nagyon nehéz kezelni.

Hova teszed?

Ez az, amit igazából nem tudok sehova tenni. Csak őrlődik bennem. Néha kidurran a lufi és kiborulok. Akkor van 2-3 hét, amikor nagyon nyomott a hangulatom és elbújok.

Hogy miért vagy ennyire megosztó, azt érted?

Nem.

Mit képviselsz, ami valakiknek imádnivaló, másoknál meg kiveri a biztosítékot?

Egy ideig azt gondoltam, hogy a külsőségek miatt van, de talán mégsem. Nem hiszem, hogy 5 éven keresztül azért hallgatnak valakit, mert jól néz ki. De azt sem gondolom, hogy azért utálnak, mert így nézek ki. Ez biztosan nem ok. Meghallgattam az új lemezemet, kicsit már eltávolodva tőle, és nem gondolom, hogy megosztó lenne. Vannak rajta olyan számok, mint a "Nevem SP", ami egy kicsit fricska jellegű, és nyilván felidegesít pár embert, de vannak szép lírai, klasszikus, akusztikus popdalok is. És azt gondolom, hogy nem olyan végletes, amiért ezt kéne kiváltania. Szerintem nyilván benne van az is, hogy az, hogy sokan szeretnek, az zavar bizonyos embereket. Azokat, akik nem kapnak olyan visszaigazolást az élettől, amilyet elvárnának, és abban vezetik le az energiájukat, hogy utálkoznak.

Érdekes. Van, aki azt gondolja rólad, hogy egy nagyon jó résbe törtél be a piacon, és elkezdted működtetni a pénztárgépet.

Aha. Hát nekem másfél éve indultak be a fellépések. 5 évből az nem olyan sok. 3 és fél évig ebből abszolút nem profitáltam. Olyan szinten nem, hogy anyámék teljesen ki voltak borulva, mert amit a fotózással kerestem, azt visszaforgattam a zenébe, és csináltam a klipjeimet.

Miért nem adtad föl? Végig hittél benne? És miben hittél?

Nem az volt a célom, hogy "popsztárkodjak". Nekem természetes volt, hogy ezt csinálom. Elkezdtem 13 évesen, és bárhogy alakult, mindig csináltam. Tehát amikor útiköltségért jártam fellépni kocsmákba, és 30 embernek énekeltem, annak is megvolt a bája, a szépsége.

A csinálás öröme?

Az alkotás maga, igen! És mivel vizuális típus vagyok, a videoklipek gyártása, a fotók elkészítése, egy weboldal létrehozása az is nagyon nagy kihívás. A legnagyobb öröm nekem az egészben az, amikor elkezdek csinálni egy lemezt, és nulláról felépítek egy teljesen új zenei és képi világot. Olyan lépcsőfokokon, amik buktatókat, nehézségeket rejtenek, de megcsinálom. Mindig azt sulykolták belém, hogy másfél év múlva sehol nem leszel! Ezt hallgatom, amióta zenélek. Jaj, majd úgyis eltűnsz! És annyit mondogatták, hogy ez olyan szintű bizonyítási vágyat indított el bennem, amit már nem tudok levetkőzni. Nekem az, hogy megújuljak, hogy működjön a produkcióm, hogy szeressék az emberek, az egy állandó vágyam, és egy cél előttem.

Él olyan vélekedés is, hogy egy megcsinált sztárocska vagy. Egy külföldinek a klónja.

Tudom. Ha valami mondható rám, akkor ez pont nem az. Amikor az első klipemet forgattam, senki nem mondta, hogy mit vegyek fel, mit mondjak, milyen zenét csináljak. Amikor elkezdték játszani, óriási meglepetésként ért, mert nekem fogalmam nem volt arról, hogy az egy jó dal. Nekem tetszett, de nem sejtettem, hogy másoknak is tetszhet!

Tehát téged nem nyomtak, fizettek be...

Nem. Az első klipem úgy került be az egyik zenei tévécsatornába, hogy kiírtak egy fotópályázatot - "Szubkultúrák" címmel, amit megnyertem. A zsűriben ott volt Lengyel Attila, a csatorna programigazgatója, aki gratulált egy levélben. Erre én elküldtem neki a "Holnaptól" című klipemet, amit egy haverommal vettünk fel a pincében. Azt mondta, "tök jó, ha majd lesz olyan dalod, ami populárisabb, és készül hozzá klip, akkor küldd el". Rá fél évre elkészült az "Állj meg" című számom, amihez forgattunk egy klipet az osztálytársammal. Azt mondta - tök jó, játsszuk. Gondoltam - jól van, persze. És anyám hívott, hogy figyelj, megy a kliped a tévében... Ne már, tényleg? Na, ott indult el valami.

Befogadott már a szakma?

Szerintem igen. Kellett hozzá bő 3 év, de ahogy most nyilatkoznak rólam azok, akik 2 éve még kiröhögtek, és ki voltak rajtam borulva, az jó visszaigazolás arra, amit csinálok.

Sok bizalmasod van?

Nem. Alapvetően könnyen ismerkedem, de elég nehezen nyílok meg. Nagyon sok haverom van, de egy kezemen meg tudom számolni a barátaimat.

Mikor nyílsz meg? Kinek?

Nehéz a természetem. Engem elviselni hosszú távon egy külön műfaj. Hisztis vagyok, makacs, önfejű... Ez a 3 tulajdonságom van talán, ami a legrosszabb.

De végül is mégsem mondod ki, hogy lányt szeretsz, vagy fiút...

Az teljesen evidens, hogy a lányokat szeretem, azt csak azért csináltam így, mert tudtam, mit vált ki az emberekből, és én ezt nevetségesnek tartom. Olvasom a kommenteket, és elszórakozom rajtuk. Egyébként a válaszom az előző kérdésedre - azért nem beszélek a magánéletemről, mert nincsen. Nincs barátnőm egy ideje. Volt az elmúlt években néhány kapcsolatom, amikről nem beszéltem, de csak azért, mert nem akartam olyan témában szerepelni akár egy cikk erejéig, ami nem a munkámmal kapcsolatos. A magánéletemhez senkinek semmi köze. Annyi információt engednék ki, ha lenne barátnőm, hogy elmondanám ki ő, és megmutatnám - kész. Nekem ez a bulvárvilág abszolút idegen és hidegen hagyott világ életemben.

Társra vágysz?

Nagyon. Most élvezem nyilván, hogy fiatal vagyok, bulizom, de azért hiányzik az, hogy legyen valaki mellettem. De most nem férne bele. Ez nem egy közhelyes duma. Reggel 8-kor felkelek, és este 8-kor megyek haza. És akkor sincs "SP gomb kikapcsol" - hanem agyalok a dolgaimon, fotókat retusálok, vagy csinálok valamit. Egy barátnővel foglalkozni kellene, ezért azt hiszem, hogy ennek most még nincs itt az ideje.

Mennyire vagy tervezős?

Az vagyok. Abban látom a szépségét a dolgoknak, hogy eltervezek valamit, és a végén össze tudom hasonlítani, hogy hogyan sikerült.

És évek múlva az SP énekes, fotós Éder Krisztiánt milyennek terveznéd?

Hűha! A közeli tervem az, hogy legyen saját stúdióm. Aztán majd egy saját reklámcégem, esetleg reklámokat, filmeket gyártanék - az operatőri munka nagyon vonz. De amit még nagyon szeretek, ha más előadóknak segítek. Most Lolának írtam az új dalát. Én csinálom a videoklipet, a sajtófotókat, és tök jó, hogy csinálunk valamit, amit majd játszik a rádió, a tévé, éneklik az emberek és tetszik nekik - ez a boldogság nekem.

Hány hétig bírod ki, hogy ne alkoss? Elveszem a gépeidet, na, mit szólsz?

3 napig. Ezt onnan tudom, hogy voltam nyaralni, nem vittem fényképezőgépet, semmit, és a harmadik nap éjjel már lent ültem a netszobában... Lehet, hogy most, hogy ilyen fáradt vagyok, bírnám négyig, de tovább biztos nem.

Sosem fogynak el a szavak? Az ihlet? Nem félsz, hogy kiürülsz?

Nem, mert azt gondolom, hogy mindig vannak impulzusok. Olyan nincs, hogy nem történik velem semmi. Biztos, hogy lesznek rossz dolgok is az életemben. Elhagy valaki, akit szeretek, nem jön össze valami, vagy máshogy alakul - érnek olyan ingerek, amikből táplálkozni tudok. És ez így van jól. Csak csend ne legyen! Azt nem szeretem.