Így sosem jutsz be a pasi ágyába! - A facér pasi naplójából

Nem az a baj, hogy próbálnak megfejteni, hanem az, hogy nem csöndben csinálják. Folyton tájékoztatnak a részeredményekről, amitől úgy érzem magam, mint egy keresztrejtvény, nem pedig úgy, mint egy pasi. Ráadásul sosem az jön ki, aminek kéne. Persze nem csoda, ha rossz az egész kiindulás. Ugyanis állítólagos tétovaságomat kizárólag előző kapcsolataimból, főleg hosszú és kudarcba fúlt házasságomból szeretik levezetni.

Márpedig szó nincs tétovaságról. A romantikus hajlamok mellett a másik emberről való bővebb tudásanyag megszerzésének szándéka tart távol attól, hogy rögtön azzal kezdjek egy kapcsolatot, ami annak egyik csúcspontját jelenthetné.

Ráadásul a karakteremet meghatározó jelentősebb epizódok akkor történtek, amikor még nemhogy egyetlen párkapcsolatom sem volt, de egy röpke smaci lehetősége is fényévnyi távolságra sejlett. Miközben már akkor kirajzolódtak az ijesztő lehetőségek, hogy mik történhetnek, ha egy pasi meg egy nő sem önmagukkal, sem a másikkal nem rendezik le időben mindazt, amit komolyabb projekt előtt jobb lerendezni.

Vegyük például azt az emléksort, amely azzal a péntek délutánnal kezdődött, amikor apám először jött értem a napközibe. Szüleim a hét elején váltak el, és a faterom mindjárt az első hétvégére megnyert. Vagyis nem kellett megnyernie, mert csak a házasságuk utolsó szakasza volt rázós, az már nem, ahogyan a válásuk futott. A jogi útra ráfordulva már mindent meg tudtak dumálni, azt is, hogy engem ki és mikor gardíroz. Tehát azon a pénteki délutánon felhőtlen boldogsággal vártam a fateromat a napköziben, büszkén és megnyugodva, hogy végre elvált szülők gyereke vagyok.

A kilencéves kissrác, aki akkor voltam, annyit értett az egészből: "Kezdődik minden elölről." Anyám persze még aznap éjjel hosszan dumált velem, ígért fűt-fát, és szerintem maga hitte is, amit mondott, de persze a kissrácnak lett igaza.
Amikor aztán a második szakasz is véget ért apám és anyám között, már egyáltalán nem voltam olyan felhőtlenül boldog, és a cinizmust sem csupán a kamaszkor hozta magával.

Hogy mégis csak annyira zuhantam meg, amennyire, és nem jobban - az közben ugyancsak annak köszönhető, hogy a szüleimnek végül, úgy ahogy, de mégis csak benőtt a feje lágya. Második Istenhozzádjuk után már tudtak mondani olyasmit is annak a tizenhat éves srácnak, aki akkora lett belőlem, amit már ő is el tudott hinni.

Mindenesetre ez a sztori meg hasonlók többet elárulnak állítólagos tétovaságomról vagy akár kudarcos házasságom okairól, sőt, hogy tovább bonyolítsam, bizonyos sikereimről is - mint például annak pedzegetése, hogy miként jellemezhető mennyiségileg és minőségileg a házas éveim szexuális gyakorlata.

A mostanában megismert csajok többsége mégis inkább az utóbbi tárgykörben keresi a kulcsot ahhoz a rejtvényhez, amelynek gondolnak. Bár lehet, hogy tévedek, valójában a kutya sem akar megfejteni, és csak azért erőltetik a témát, mert azt hiszik: az visz közelebb az ágyhoz. Pedig nem.