Steiner Kristóf: Te vagy a napfény

Amikor esik az eső, imádom összehúzni magam a bolhapiacon vásárolt, sárga fényű márványlámpa mellett, és elmerülni a gondolataim néhol sekély(es), néhol meglepően mély pocsolyáiban, esetleg írni néhány új Lélekbonbont. De ha a szerelmem ege fordul borongósra, már nem tartom olyan izgalmasnak, hogy kivárjam a jó időt: azonnal melegebb éghajlatra akarok költözni. Így voltam ezzel mindig: barátságokat, bimbózó szerelmeket, karrierlehetőségeket hagytam ott egyetlen vállrántással, csak mert megharagudtam a hirtelen érkezett "hidegfront" miatt. Ám a kapcsolatok "időjárása" sosem kiszámítható, és az előrejelzések - a barátok biztató szavai, a család támogatása, a párhoroszkóp szavai - csak újabb elvárásokat ébresztenek bennünk: "Tudni akarom, hogy ragyogni fog rám a nap, mert ha nem, fel is út, le is út!" Pedig mindannyiunknak szükségünk van egy kis esőre...

A kabbalisták szerint a víz a könyörületet testesíti meg. Az élet fájának tíz szférája közül - amelyek mind egy-egy spirituális szintet képviselnek - a víz a Heszed, az irgalom szférájának az eleme. Az életünket tarkító zivatarok, ahogy a könnyeink is, megtisztítanak bennünket. Ugyanakkor emlékeztetnek arra, hogy milyen sok nyári napon kívántuk a pokolba a kánikulát. Talán vissza tudok emlékezni egy tavaszi piknikre a Városligetben, de átéreztem-e valójában az értékét a tavaszi szél cirógatásának, vagy észre se vettem a csodát magam körül? Talán rémlik, hogy nyáron verőfényes napban ébredünk, de eszünkbe jutott-e, hogy ez bizony nem tart örökké? Mert újra eljön majd a tél, és újra nehéz lesz kibújni a paplan alól, és újra az orrunkra kell húznunk a sálat. Értékelni, amink van - ez az első lépés a boldogság felé.

Meryl Streep azt mondja az Órák című film egyik jelenetében: "Ott álltam a teraszon, és azt gondoltam: végre elérkezett a boldogság, és itt marad örökre. Nem vettem észre, hogy az, ott, az a pillanat volt A Boldogság." Legyen szó szerelemről, barátságról, karrierről, vagy egyszerűen csak a saját magunkkal való viszonyunkról, a jó és rossz időszakok, nyarak, telek, érzelmileg tikkadt és emocionális monszunidőszakok jönnek-mennek, de egyvalami állandó: a változás. Ha pedig ezt megérted és elfogadod, többé már nem is lesz olyan fontos, hogy a reggel napsugárral, a párod reggelivel, a kisfiad puszival, a kutyád pedig ne a kedvenc cipőd élveboncolásával ébresszen. Mert birtokában vagy a képességnek, hogy te magad légy a napfény a saját életedben. Ez a belső ragyogás pedig minden felhőn és zivataron átragyog. És tudod, mi a jutalma annak, aki képes a zuhogó jégesőben is szakadatlanul ragyogni? Egy szivárvány, a feje fölé. Én már látom is a tiédet!