"Nem akartuk, hogy csak a fájdalom maradjon meg" - Így szültem én

Anna kisfia tervezett babaként fogant meg, szülei legnagyobb örömére, akik három évet vártak rá.

"Régóta szerettünk volna gyerkőcöt, de aztán három évig hiába próbálkoztunk, már ott tartottunk a férjemmel, hogy kivizsgáltatjuk magunkat, hogy minden rendben van-e velünk. Aztán egyszer csak kiderült, hogy terhes vagyok, bár eleinte nem is gyanakodtunk, mert vérezgettem. Az utólagos orvosi vizsgálaton derült ki, hogy az már nem a szokásos menstruációm volt. Miután a vérezgetés abbamaradt, minden rendben ment a terhességem körül, a férjemmel nagyon boldogok voltunk. Még a reggeli émelygések is elkerültek, jól viseltem a terhességet, a nyolcadik hónapig ugyanúgy dolgoztam. A kilencedik hónapban már pihentem, elég nagyra nőtt a hasam, így aztán már nehéz volt aludni, megfordulni, kényelmesen elhelyezkedni."

Megkésett fogantatás, megkésett szülés

A baba nemcsak a megfoganással váratta meg a szüleit, kibújni is csak jócskán a kiírt időpont után akart.

"A terhességem a kiírt időpont után is folytatódott, akkor már az a hét azzal telt, hogy vizsgálatokra jártam a kórházba. A méhszájam egyáltalán nem tágult, a gyerkőc meg nagyon jól érezte magát a pocakomban. Éppen egy héttel a kiírt időpont után reggel ismét az orvosnál voltam, aki megjegyezte, hogy egy darabig még nem szülünk. Utána hazamentünk, majd az egyik ajánlott praktikával próbáltam sürgetni a szülést: csípős étel fogyasztásával. Aztán a férjem elment dolgozni, én pedig tizenegy órakor már éreztem, hogy elkezdődtek az összehúzódások. Ekkor még vártam egy darabig, hogy biztosan a szülés indult-e be - mindenki iszonyú fájdalmakról mesélt ugyanis, én pedig azokat vártam, de ezek elviselhetőek voltak. Délután kettő körül hazaért a férjem, akkor azonnal be is mentünk a kórházba. Ott az orvosom megállapította, hogy a szülés elkezdődött, de nem tágulok a kellő ütemben, így megrepesztette a magzatburkot, ami iszonyúan fájt. A magzatvíz kicsit zavaros volt, emiatt folyamatos ellenőrzés alatt tartottak minket."

"Nem akartuk, hogy csak a fájdalom maradjon meg"

Anna szülése innentől a megfelelő ütemben haladt, de a fájdalmak nagyon erőssé váltak.

"Innentől már nagyon erős görcsöket éreztem, ráadásul a szomszéd szobában egy anyuka folyamatosan kiabált. Nekem erőt adott a férjem jelenléte, én nem kiabáltam, inkább tartottam magam, vettem a levegőt az előírás szerint, és sétálgattam. Elég nehezen, de tűrtem a fájdalmakat, eközben a szülőágyra fektettek. Akkor megbeszéltük az orvosommal, hogy nem akarjuk, hogy csak a fájdalom maradjon meg az egész élményből, így szeretnék epidurális érzéstelenítést kérni. Az ágyon összegömbölyödtem, ahogy mondták, beadták a szert, és az hamar hatott is. Innentől a monitoron figyeltük a baba szívhangját és az összehúzódásokat, mert fájdalmat egyáltalán nem éreztem. Az orvos és a szülésznő is messzemenőkig odafigyelt rám, így a szülés már valódi élmény volt. A tolófájásokat sem éreztem egyáltalán, így az orvosok a monitoron nézték, hogy mikor jön az összehúzódás, és mondták, mikor nyomjak, mikor pihenjek, így vezényelték le a szülést. A második gyerkőcöm születésénél az érzéstelenítés már nem volt ilyen mértékű, ott éreztem, ahogy jön ki a baba buksija, de mindkét szülés teljesen fájdalommentes volt."

"Egy sereg gyerekorvos termett mellettem"

Az orvos segített kibújni a 2900 grammal, 51 centivel megszülető kisfiúnak, akit végre az apukája is megcsodálhatott.

"Amikor kibújt a pici, nagyon csúnya volt a magzatvíz, így varázsütésre egy sereg gyerekorvos termett mellettem, azt se tudtam, honnan kerültek elő. A baba maszatos volt, kis nyávogó hangot adott, de hála Istennek jól volt, semmiféle külön beavatkozásra nem szorult. Míg a gátamat varrták, a férjem elkísérte a gyerekünket a méréshez. Utólag mesélte, milyen hatalmas élményt jelentett neki a kezében tartani a pici fiát, és megmosdatni - ugyanis megengedték, hogy ezt ő tegye meg. Amikor felöltöztették, odahozták hozzám, mellre tették, és figyelték, hogy mennyire aktívan szeretne szopizni. Tíz perc után elvitték, és engem is megmosdattak. Főleg első szülésnél kinyílni, kitárulkozni idegen emberek előtt szorongó érzéssel jár, engem addig soha senki nem mosdatott meg.

Másnap hajnalban aztán hozták a kórterembe a babákat, akik úgy feküdtek egymás mellett, mint ahogy a kenyereket kirakják, és én először nagyon aggódtam, hogy nem fogom megismerni a mi gyerekünket. Persze megismertem, odahozták szopizni, hatalmas élmény volt együtt lenni vele. Másnap baba-mama szobába kerültünk, és a pici végig mellettem lehetett."

Új életritmus - a babának és a mamának

A kórházból hazaérve sem volt gond egyikükkel sem, sőt, Annát egy meglepetés is várta.

"El voltam kényeztetve: amikor hazaértünk, egy teljesen új gyerekágy várt ahelyett, amit kölcsönbe kaptunk. Kiderült, hogy míg a kórházban voltam, a férjem egy barátjával épített egy teljesen új kiságyat hozzáillő falvédővel. Nagyon boldog voltam. Mivel tízéves koromban született a húgom, nem volt teljesen új dolog pelenkázni és foglalkozni egy újszülöttel. Viszont a baba ellátása mellett ugyanúgy el akartam látni a háztartást is, míg egy éjszaka szoptatás közben el nem aludtam a babával a karomon, és csak a következő szoptatásra ébredtem fel. Ekkor elhatároztam, hogy ebből elég, nem meríthetem ki magam teljesen.

Okosakat mindenki mondhat, de minden anyukának magának kell nevelnie a gyerekét, és kitapasztalnia, hogy mi a jó neki és a picinek. Eleinte benne van egy nagyon erős féltés az emberben, nézegeti a kicsit, hogy vajon veszi-e a levegőt rendesen, de amikor megtanulunk ebből a szorongásból engedni, és rájövünk, hogy nem kell mindennek az élére állítva lennie a lakásban sem, akkor lehet rendesen pihenni. Ez azért is fontos, mert ha az anya kipihent, azt a baba is érzi, és ő is kezelhetőbb. Ezt nekem is meg kellett tapasztalnom, és kialakítani egy új életritmust, amiben a babára és magamra is odafigyelek. Nem volt nehéz."