Szerednyey Béla: "Nem voltam rigolyás, hülye agglegény"

Emlékszel erre a mondatodra, hogy"Középen állni", mint világszemlélet, mint stratégia a hétköznapokon az emberek között. Törekszel még erre?

Ez nem változik meg, mert az embernek van egy habitusa. Én konfliktuskerülő és konfliktus-kiegyengető ember voltam, és maradtam is. Soha nem voltam olyan biztos valamiben, hogy akármelyik oldalnak hátat fordítsak, és határozottan egy oldalra álljak. Az állandó, alapvető kétkedés mindig megvolt bennem. Azt mondjuk, hogy minden, az egész világ relatív. Akinek innen nézve igaza van, annak a túloldalról vizsgálva nincs. Akkor melyik oldalon legyek én? Ez egy nehéz dolog. Nagyon-nagyon hosszú, belső önvizsgálatra van szükség ahhoz, hogy az ember pontosan tudja azt, hogy ez most épp a jó vagy a rossz helyzet. Talán erkölcsi szempontból tudom azt mondani, hogy van egy oldal, ahol állok, és létezem.

Ha jól sejtem, az édesapádtól kapott szabályok vagy elvek voltak azok, amik ezt a szemléletet kialakították.

Igen. Ez az egyik fő baj. Ezeket a korlátokat kellene lassan felszámolni, mert ez a "beszorított" állapot kihoz az emberből bizonyos "testi bravúrokat", amit úgy hívunk, hogy pszichoszomatika.

Vagyis hogy a lelkünkben zajló dolgok testi tünetekben, akár betegségekben nyilvánulnak meg?

Igen.

Olvastam valahol, hogy megalkottál egy kedves kifejezést. Elmentél "lélekszerelőhöz"...

Igen. Vele dolgoztunk, dolgozunk - tartjuk a kapcsolatot, bár nem annyira szorosan - azon, hogy tágítani tudjak ezen a kemény korlátok közé szorítottságon, mert előbb-utóbb kell. A szakmánkban ez nehéz. Hiába vagyok túl a felezőn, ugyanúgy haptákba kell vágnom magam a munkahelyemen, figyelni az órát és minden alkalommal meg kell felelni - újra és újra.

Az egyik korlát épp az, hogy muszáj megfelelni? Mindig maximalistának kell lenni?

Muszáj, és ez az állandó megfelelési kényszer nem tesz jót az egészségnek, mert nem szabad az ember. Köti a szervezetet, és a test - előbb-utóbb, egy-két ponton, ahol gyengébb - egyszer csak jelez. Nekem üzent már párszor. Ennek ellenére nem tehetek meg mindent, nem engedhetem el a lovakat, hadd fussanak, és bedobom a gyeplőt közéjük. Én úgy érzem, hogy ezt nem engedhetem meg magamnak.

Nem teheted meg, vagy képtelen vagy megtenni?

Hát ez nagyon nehéz. Most mondjam azt Szirtes Tamásnak, hogy "Szervusz Tamás! Majd jövök, amikor akarok!" Ez a mondat elképzelhetetlen. A Madách Színház közönségének sem mondhatnám, hogy nem jövök.

A "deszkának" tudnád mondani?

Neeem, dehogy!

Hány hetet bírnál ki deszka nélkül a legális, nyári hajókázáson kívül?

Ezt nem próbáltam, még annyi idő nem telt el soha. Azt az ember szervezete is kívánja, hogy bizonyos kor után ne legyenek korlátk, de nagyon nehéz megcsinálni. Aki azt mondja, hogy szabadúszó, az sem az. Minden egyes színházban katonás rend uralkodik. Tudjuk, hogy 7 órakor fölmegy a függöny. Tehát a szabadúszó az nem egy színház rabja lesz, mint én, hanem több színházé. Magyarul kilép egy ilyen nagy börtönből és bemegy sok kis börtönbe. Itt is bezárják egy kicsit, ott is bezárják egy kicsit. Sajnos ez egy kötött szakma.

Milyen furcsa, hogy eufóriát okoz az, amikor kijössz a tapsba, és közben pedig ott a stressz, ami rág belül? Van ilyen kettőség benned is?

Hát persze. Szerintem ez majdnem mindenkivel így van. Természetesen az, aki, mint annak idején Kabos Gyula "egy a stempli, egy a párna" munkát végez, az valószínűleg nem ezt érzi, mert az nézi az óráját, hogy mikor telik le a munkaidő, hogy végre hazamehessen.

De talán meg kellene tanulni néha nemet mondani - nem? Évadok jönnek-mennek, nyolc darabban szerepelsz, ami most épp nem azt jelenti, hogy 38-at játszol, mint régebben. Picit ráléptél a fékre? Egy szemléletváltást is hozott az, hogy dolgozol magadon?

Nem. Én úgy látom, hogy az egész világ egy komplex dolog. Ahogy én elkezdtem egy kicsit magamba nézni - szépen lassan jött a világ is velem. Úgy kezdtek ritkulni az előadásaim. Jelenleg a Madách Színházban rengeteg fiatal van. Dunai Tomi, Pusztaszeri Kornél mellett az egyik nagy öregfiúnak számítok. Szörnyű kimondani, de így van. Tehát csökkentek az előadásszámok, de ezt nem úgy éltem meg, mint egy kudarcot, hanem úgy, hogy na, végre! Akkor van időm ezzel foglalkozni, hogy hogyan kellene ezt a rugalmasabb kötést valahogy megvalósítani az életemben.

Le is fogytál...

Ezek a jelzései a szervezetnek. Amikor tele van méreggel, akkor azt el kell engedni és akkor szépen lemegy, eltűnik. Van benne direkt odafigyelés is, és méregtelenítés is - persze.

Életmódot is váltottál?

Ugye, az ember, amíg nem lép át ezen a bizonyos X-en, addig az a jellemző, hogy ide nekem az oroszlánt is mindenben! Aztán egyszer csak készít egy leltárt, hogy meddig is szeretné ezt még csinálni. Mert ha sokáig akarom, akkor azt mondják, hogy ez jó, az meg nem jó. Addig se éreztem rosszul magam, de kétségtelen, hogy egy csomó mindentől - csak a brahi kedvéért - megszabadultam. Kíváncsi voltam, hogy alkalmas vagyok-e arra, hogy a függéseimet eldobjam magamtól. Így járt a cigaretta és a tömény alkohol. Talán utoljára a torták - amiket nagyon szerettem - voltak azok, amik szintén erre a sorsra jutottak. Egyedül a vörösbor maradt meg barátomnak, de most már egy hónapja az is fenn van a polcon és figyel, hogy mikor jön az ünnepnap!

Ezek végül is apró győzelmek, öntesztek. Hogy igenis képes vagy rá, és nem kényszer alatt, hanem úgy, ahogy mondtad - ez nagyon tetszett - "brahiból", egy átlagos hétköznapon elkezdi az ember. Te ezt akkor, mint egy könnyű játék, magaddal meccsezted le inkább?

Igen és nem. Mert az igenben és a nemben benne van ugyanez a komplex valami, amiben élünk. Kaptam egy jelzést, akkor most ezt abbahagyjuk. Ez nem jó, nézzük meg a másikat. Lehet, hogy sokkal több mindent teszek le, mint amit kellene, mert nem vagyok sem professzora a gasztroenterológiának - sajnos -, sem nagy tudora, de mindenesetre meg tudom csinálni az előadásokat és élek.

Most jól érzed magad a bőrödben?

Jól. Energiahiányom sincs, lement 4-5 kiló, és azt mondom, hogy majd meglátjuk, hogy mennyi jön vissza, hogy ne legyen jojó belőle.

Amikor anno azt mondtad nekem, hogy minden vágyad középen állni, akkor a másik mondatod, ami megmaradt bennem, az volt, hogy nagyon szeretsz úton lenni. Ha A-ban vagy, akkor elindulsz B felé. Na most, ha B-ben vagy, akkor kell egy C úti cél is. Amikor arról beszélgettünk, hogy kapcsolatokban éltél, azok inkább a társas magányt jelentették számodra? Például azért, mert nem mindenki tudott veled továbblépni az újabb állomásra? Történt ebben változás? Úgy hírlik, hogy igen!

Pontosan emlékszem erre a beszélgetésre. Akkor azt mondtam, hogy úgy gondolom, mindezt meguntam, és valamiféle várakozás van bennem...

Azt is mondtad, hogy fatalista és istenhívő vagy, tehát inkább nyitottság volt ez, mint görcs.

Igen, pontosan. Nagyon érdekes, hogy nekem a négyes szám nagyon fontos a kettessel együtt. Én ilyen "páros" ember vagyok. Ha a színpadi mikroportom egyes, azt köszönöm, nem kérem. A kettes számút szoktam fölvenni, és képzeld: a hajómban is "négyes számra" rendezkedtem be, amikor alakítgattam. Négy lukat fúrtam a fogmosópoharaknak, nem hatot. Négyszemélyes teraszgarnitúrát csináltam magamnak. Négy személyre készültem fel. Valószínűleg ezért sikerült hirtelen egy kétgyerekes anyukát bevonzanom. Így aztán most minden fogmosópohárnak van gazdája.

Ez olyan kedves kép, jó elképzelni!

Igen. Ez egyszer csak jött, épp akkor, amikor ott tartottam teljesen görcsmentesen, hogy majd valami lesz, de már tudtam, hogy meguntam ezt a tíz év rettenetes szabadságot, az állandó úton levést A-ból B-be, B-ből C-be. Kiolvastam minden egyes oldalát, átlapoztam ezt a könyvet ötször, elég volt. Megvolt. Most jöjjön a "foltkeresés". Végül is ez az Úton című könyvemnek a mottója, hogy jöjjön egy folt a zsákra. Most, úgy érzem, hogy megjött. Elvagyok, és lehet, hogy ennek is köszönhető ez az átalakulás, ami most látszik rajtam. Belenyugodtam, hogy van másik fajta élet is az én eddigi létezésemen kívül.

Tudod, mindig attól féltik az embert, hogyha sokáig egyedül él, vagy legalábbis társas magányban, hogy bizonyos dolgok becsontosodnak. Már nehezen nyitunk, nehezen alkalmazkodunk vagy nehezen fogadunk be. A te lelked lengőajtóként nyílt ki erre a szerelemre? Nem volt benned óvatosság, hogy töltsünk ki egy száz pontból álló tesztet? Most nyilván túlzok.

Sose volt. Nem én voltam a megrögzött agglegény. Aki engem ismer, az tudja, hogy nem éltem cölibátusban, voltak hosszabb-rövidebb kapcsolataim, ők pontosan tudják, hogy eléggé nyitott voltam, nem mondtam azt, hogy ezt ide kell tenni, azt oda - tehát nem voltam rigolyás, hülye agglegény. Inkább a nyitottságom volt a baj. A nyitottságot pedig az ember akkor tudja leküzdeni, ha van miért. Amikor azt érzi, hogy inkább legyek csukott jó helyen, mint megint kint az utcán jobbra-balra rohangálva, keresgélve.

Nem stílusom a kutakodás, de ahhoz a Bélához, aki ma vagy, vagy akivé váltál milyen fajta személyiség tudott odasimulni, hogy még te is azt mondtad: " belenyugodtam"?

A párom szintén ilyen nyitott, mint én, amit mindig is kerestem. Nincsenek görcsök. A nők hajlamosak arra, hogy már az első héten vetítik azt a filmet, hogy szaladunk a plázson a homokban a három gyerekkel, és kilassítva peregnek a képek...

... és a férfi zsebében egy gyűrű lapul...

Igen, de én még ezeket olyankor egyáltalán nem látom, nem tudom. Még mással vagyok elfoglalva. Sokkal lassúbb vagyok. Most szó sincs ilyenről, hiszen megérkezett egy komplett, kész, felnőtt gyerekekből álló család, tehát nincs elvárás, hogy mindenáron legyen egy közös gyerek. Ugyanakkor nyitottak vagyunk mindketten: ő is, én is. Amikor beszélgetünk erről, azt mondtuk, hogy majd meglátjuk, és mind a ketten az ég felé mutatunk.

Mint ahogy mutattunk pár éve fölfelé...? Hogy majd a sors...

Igen. A kozmosz, a Jóisten segíti az embert, hogy megtalálja a helyes utat. Én egyébként már lemondtam erről, hogy valaha találok egy foltot. Azt gondoltam, hogy én olyan hülye vagyok, hogy az én nadrágomnak nincs foltja, és aztán mégis van. Ez egy nagyon összetett dolog. Mikor intelligencia szintet mondunk, az sem azt jelenti, hogy valaki egy nyolcdiplomás egyetemi tanár. Nem. A nyitottsági szint a lényeg! Hülye dolog, de a harmadik SMS-váltásunknál felhívtam a húgomat, aki asztrológiával foglalkozik, és elmondtam neki a párom születési dátumát. Kértem, hogy nézze meg, mert szerintem a Merkúr egészen biztosan együttáll az én Vízöntő Merkúrommal. A válasz - igen volt. Amikor pár SMS-ből érzi az ember, hogy a másik hajszálpontosan azt érti a vesszőben, mint ő. Erről is írtam a könyvemben, hogy azért szeretem az SMS-t, mert árulkodik a stílusról. Valószínű, hogy a híres, nagy író és költő szerelmek is így jöttek létre, hogy leveleztek, leveleztek, leveleztek. Rengeteg minden kiderül a mondatokból, szavakból, a stílusukból: értem a viccet, vagy nem, és most a helyesírásról és ilyen banális dolgokról nem is beszélek.

A modern technika és a Merkúr... - mosolygunk.

Igen. Rögtön erre a bolygóra kérdeztem rá.

De miért, te törődtél azzal az életedben, hogy hogyan állnak a csillagok?

Igen, törődtem.

Döntéshelyzetekben például, vagy mondjuk egy válságban?

Inkább válságban, döntéshelyzetben nem. Szegény unokabátyám, már nincs köztünk, az én mondásomat ismételgette mindig. Annak idején azt mondta, hogy döntsél már! Mire én azt válaszoltam - döntöttem. Na, hogy? "Úgy döntöttem, hogy nem döntök." Ebből családi szlogen lett. "Na, Béluska úgy döntött, hogy nem dönt." Mindig hagytam egy kis időt rá, hogy majd megoldja az élet. A Jóisten szerintem arra visz, amerre menni kell. Sokszor igazolta ezt az életem. Válsághelyzetekben hívtam fel egy barátomat, aki komoly asztrológus, és ő nagyon rá tudott segíteni dolgokra. Anélkül, hogy kényszer lett volna, hogy be kell jönnie annak, amit mond. Nem ez volt a lényeg. Mindig azt kérdeztem, hogy ez a nehéz időszak meddig tart körülbelül. Ha tudom azt, hogy ott van a következő bója - odáig még el tudok úszni. Akkor beosztom az energiáimat és úgy veszem a levegőt, de ha kilátástalan, hogy hol a vége, Badacsonyig biztosan nem tudok elúszni. Ilyen esetekben nagyon jó volt ez a fajta válasz az asztrológustól, hogy ez most egy ilyen hülye helyzet, "Még várj".

Az SMS óta megnézted, hogy mi vár rád illetve rátok az asztrológia szerint?

Azt, hogy mi lesz, azt nem. Azt néztem meg, hogy ezek a találkozások, amik két ember képletében benne vannak, nem véletlenül reagálnak egymásra. Bármilyen furcsán hangzik is. Aki kételkedik ebben, annak azt üzenem, hogy higgyen benne. Akiknek nincs közük egymáshoz, azok nem találkoznak. Szerintem ez ilyen egyszerű. Ősszel fogom rendezni a Doktor Hertzet. Ő mondja azt, hogy keresem azt a személyt, aki velem testben és lélekben is együtt rezonál. Müller Péter írta a darabot, aki már akkor megfogalmazta azt, amitől azóta bestseller, pszichológus-íróként tartja őt számon az ország. Doktor Hertz felad egy hirdetést, hogy jelentkezzen az a lány, aki ekkor és ekkor, ezen a helyen született. A lány megérkezik, és a harmadik mondatnál kiderül, hogy igen, tényleg ő az.

Látod, de nem. Nem kellett volna korábban föladni hirdetést? Jut eszembe - víziszonya sincs?

Nincs neki. Nekem lett kicsit víziszonyom. Azóta sokkal kevesebbet vagyok lenn az állandó élethelyemen, mint szoktam, mert valahogy nem érzem szükségét. Inkább közösen lemegyünk a gyerekekkel és elhülyéskedünk. Nyaralóeszközzé silányult az otthonom, de így jó. Tudod, ott vár a négy fogmosópohár. Élvezzük minden percét, és a nyitottságát az életünknek. Én meg a foltom.