"Az ájulás szélén voltam" - Így szültem én

Anikó 23 évesen vállalta első gyermekét. Még terhessége elején elbocsátották, de szerencsére ismerte a jogait, így sikerült elérnie, hogy visszavegyék. Problémamentes terhesség után egészséges kisfiút hozott a világra. Az első szülés után, értékes tapasztalatok birtokában a második gyermekének már úgy adott életet, ahogyan azt előre eltervezte.

"Akkor fogtam fel, hogy 23 évesen anya leszek"

"A párommal 2008 szilveszterén, prágai utazásunk során beszéltük meg, hogy gyermeket szeretnénk. Mindeközben a munkahelyem létszámleépítésbe kezdett. Mivel nem volt titok a cégnél sem, hogy gyermeket szeretnénk, számítanom kellett rá, hogy én leszek a célpont. Így is lett: márciusban közölték velem, hogy nem kell többet bejönnöm dolgozni. Összeroppantam, mert imádtam a munkámat.

Állást kerestem, nagyon sokat idegeskedtem, és egy napon ránézve a naptárra vettem csak észre, hogy már 4 napja késik a menzeszem. Azt gondoltam, hogy a sok idegeskedés zavart be, de azért elvégeztem egy tesztet - ez negatív lett. Eltelt még 5 nap, akkor újra teszteltem, de ismét negatív eredményt kaptam. Végül a 10. napon már halványan, de kimutatta, hogy terhes vagyok. Mikor a párom hazajött a munkából, és megtudta az eredményt, a nyakába kapott, úgy örültünk! Választottam orvost is, aki nagyon szimpatikus volt. Megvizsgált és megmutatta a picikém apró kis dobogó szívét.

Akkor fogtam fel, hogy 23 évesen anya leszek, és az is kiderült, hogy még februárban teherbe estem. Ismerve a jogaimat, egyből tudtam, hogy vissza kell vennie a főnökömnek, mert a felmondás ideje alatt már terhes voltam. Így is történt.
A terhességem pedig álomszerű volt: egy dekát nem híztam, és semmiféle problémám nem volt. Rengeteget olvastam a szülésekről és mindennek utánajártam, aminek csak tudtam: szülésznőkkel is beszélgettem, de kialakult tervem nem volt, így rábíztam magam az orvosokra."

"Haladunk, csak nagyon lassan"

A szülés természetesen éppen akkor indult be, amikor Anikó szülésznője elutazott. A fájások az orvosi segítség ellenére csak lassan erősödtek, és bár hajnalban kezdődött a vajúdás, csak este nyolcra született meg Gábor.

"A 38. heti NST-vizsgálaton megbeszéltük a szülésznőmmel, hogy a hétvégén nem szülhetek, mert elutazik, az orvosom is inkább a jövő hétre tette át a vizsgálat időpontját. Este elmentünk a párommal vacsorázni, és annak ellenére, hogy addig nagyon keveset tudtam már csak enni, aznap este megettem mindent, amit elém raktak, és nagyon jólesett. Éjfél körül értünk haza. Hajnalban felébredtem, hogy ki kell mennem. Felálltam az ágyból és azt hittem, bepisiltem, de csak a magzatvíz kezdett folyni. Hajnali 4-re a szülészeten voltunk: kiderült, hogy megindult ugyan a szülés, de még nagyon gyengék a fájások. A páromat hazaküldtem aludni, mondván ebből még sokára lesz baba, azzal egyidőben a fájások szinte elmúltak, így pihentem. Fél kilenckor kaptam méhszájpuhító tablettát, oxitocint és antibiotikumot. Ettől már beindultak a fájások, de nem erősödtek. Három orvos is megvizsgált, mindegyik azt mondta: haladunk, csak nagyon lassan.

A párom délre ért vissza, így már fogta a kezem, amikor elkezdtek erősödni a fájások. Délután fél háromkor derítette ki az orvosom, hogy azért nem haladunk, mert a magzatburok csak megrepedt, a buroksapka még fent van, a magztavíz pedig nem is folyt el, csak szivárgott. Burkot repesztettek, és négyszeresére emelték az oxitocin-adagomat, így igazán beindult a szülés.

Először labdán ültem, majd amikor a szülésznőm jónak látta, kádban folytattuk, de ott iszonyatosak voltak a fájdalmak. Kiszálltam, de a szülésznő szerint a kádban nagyon jól tágultam, ezért visszaültetett és nem engedett kiszállni, csak mikor már négy ujjnyi volt a méhszáj. Este nyolckor már nagyon fájdalmasak voltak a görcsök, már nem nagyon tudtam magamról, csak foszlányokra emlékszem. 20 óra 25 percre született meg a kisfiunk gátmetszéssel, 3350 grammal és 54 centivel. Nem adták oda, csak megmutatták: véres volt és nagyon lila. A többire nem nagyon emlékszem, mert az ájulás szélén voltam, és az érszakadásomat sokáig varrták."

Hamar döntöttek a második baba mellett

A szülés után Anikó nem volt túl jó állapotban, és segítséget sem nagyon kapott, de szerencsére így is el tudta látni kisfiát. A gyermekágyi időszak nyugodtan telt, és Anikóék hamar úgy döntöttek, négyesben lesz igazán szép az élet.

"Arra ébredtem, hogy az osztályon vagyok, és pisilnem kell. Nem sikerült kimennem, mert összecsuklottam. Csak másnap tudtam először felkelni, de még előtte reggel hatkor betolták a babát azzal, hogy 'itt a fiacskája', majd otthagytak. Akkor kicsit sokkolt az érzés, hogy innentől mindent jól kell csinálnom, de megoldottam. A szoptatás nehezen indult, viszont aztán 16 hónapig tartott, addig, amíg úgy nem döntöttünk, jöhet a kistestvér. Közben volt egy gyönyörű esküvőnk, ahol 7 hónapos volt a pici fiunk.

A 16 hónap szoptatás után viszont nem jött meg a menzeszem, kiderült, hogy peteérésem sincs még. Az orvosom azt mondta, hagyjam abba a szoptatást, és három hónap múlva terhes leszek. Így is lett. Kislányt szerettünk volna, ám 16 hetesen kiderült, hogy egy újabb trónörökös várható. Már tudtam, mi vár rám, így eldöntöttem, hogy én fogom irányítani a szülésemet és minden szuper lesz.

Az előző szülésemhez képest tudtam, hogy változtatni akarok azon a részén, amikor már ájuldoztam, ezért sok vitamint és vaspótló készítményt szedtem az egész terhesség alatt. A vérképem a végére tökéletes lett, az előző terhességemnél ez nem volt elmondható. Az első aggodalmunk 35 hetesen volt, amikor gyengén, de érezhetően elkezdtek jönni a fájások. Magnéziumot írtak fel, így azt szedtem, és pihentem. A 37. héttől kétnaponta jöttek a fájások 7-8 órán keresztül, három percenként, miközben egy centit sem tágultam."

Kádban vajúdva, oxitocin nélkül

A jóslófájások egy este aztán már komoly méhösszehúzódásokká alakultak, és Anikó világra hozta második kisfiát, ismét kádban vajúdva, de már oxitocin nélkül.

"Egyik este fél 12-kor arra ébredtem, hogy a fájásoktól nem tudok aludni, a meleg víz sem csillapította őket. Négy órakor a férjemmel már azon tanakodtunk, bemenjünk-e a kórházba, vagy sem: nagyon fájdalmasak voltak a görcsök, de az első szüléshez képest viszont gyengék. Végül bementünk. A kórházban sétáltattak, és 9 óráig adtak időt, hogy igazán elinduljon a szülés. Összesen vagy kilenc órányit sétáltam, éreztem is, hogy segít, de a következő vizsgálatnál már láttam az eredményét: bő két ujjnyira ki voltam tágulva, így burkot is repesztettek. Azt éreztem, hogy le kell guggolnom, hogy haladjon a szülés, majd ezután a kádban vajúdtam tovább, a szülésznő pedig megmutatott egy légzési technikát, ami nagyon sokat segített: miután elkezdtem alkalmazni, konkrétan éreztem, hogy lejjebb csúszott a pici.

Csak a tolófájásokra szálltam ki a kádból, 4-5 tolásra pedig 3770 grammal, 55 centivel, 15 óra 2 perckor megszületett Dani. A hasamra tették, nem sírt, csak nézett rám, aztán szopizott is kicsit. Nagyon aktív volt, az apja hangja után fordítgatta a fejét. Lényegében semmi extra beavatkozásra nem volt szükség a szülésnél, nem kellett erősíteni a fájásokon, lelkileg és testileg is összhangban voltam, és nagyon élveztem végig, hogy tudom, mit csinál a testem, és tudtam irányítani a dolgokat. Nem kellett utasítást kapnom, hogy mit hogyan csináljak, mert mindent éreztem és ösztönösen végeztem, a belső hangokra figyeltem orvosi utasítások helyett.

Csoda volt ez a szülés az elsőhöz képest, bármikor, bármennyiszer végigcsinálnám így. Összehasonlíthatatlan egy oxitocinnal erősített fájás egy normál, természetes úton beindult szüléssel. Mindenkinek ilyen szülést kívánnék, ha lehetne! Ha valakinek van lehetősége vízben szülni, akkor szerintem mindenképpen azt válassza: természetes közeg, a meleg ellazítja az izmokat és a kötőszöveteket, így gyorsabb a tágulás, és könnyebb a sérülésmentes szülés."