Egy igazi kis torpedó - már a mentőben megszületett Szandra - Így szültem én

A húszéves kismama első gyermeke majdhogynem fájdalmak nélkül jött a világra, egy tökéletesen problémamentes terhesség után: "Első kislányomat 2007 márciusában szültem, hajnali kettőkor kezdtem halvány menzeszszerű görcsöcskét érezni. Csak jóslófájásnak tartottam egészen addig, míg tíz perc múlva nem jött még egy, miközben éreztem, hogy megrepedt a magzatburok, és folyni kezdett a víz. Felébresztettem a párom, ő nagyon édesen percenként kérdezgette, hogy hívja-e a mentőket, vagy egyáltalán mit csináljon... Akkor még nem volt kész a fürdőszobánk, így megmosakodtam a lavórban, majd jöttek tovább az enyhe görcsök, de nem 10, hanem 3-5 percenként. Akkor szóltam a páromnak, hogy hívja a mentőt, mert összevissza jönnek a fájások.
Hát igen, első szülésem volt, nem voltam tisztában a dolgokkal. A mentő jött is hamar, a leendő apuka kocsival jött utánunk. A mentős folyamatosan kérdezgette, hogy van-e fájásom, de nem volt, viszont rettentő kényelmetlen volt ülni - még nem tudtam, hogy azért, mert a kisasszony már sietett kifelé. A kórházban, ahogy felértünk a szülészetre, nagyon gyorsan felvették az adatokat - én közben átöltöztem a kórházi köntösbe, majd feküdtem is fel a szülőágyra, mert jöttek a tolófájások. Hajnali 4:14-kor született meg az első leányzónk, 3130 grammal és 52 centivel, persze gátmetszéssel. Fogadott orvosom nem volt, az ügyeletes látott el kómás fejjel, a szülésznő eközben jól letolt, hogy miért nem mentünk be hamarabb."

"A gátvarrásnál nem hatott az érzéstelenítő"

Aniza szintén pillanatok alatt a világra jött, bár Anasztáziának szülés előtt két nappal már kórházba kellett mennie. Minden rendben - és hihetetlenül gyorsan - ment, egészen a gátmetszésig...

"Másodszorra 2009 júliusában szintén gyönyörű terhességből született 41. hétre Aniza. Szülés előtt két nappal már elkezdett kinyílni a méhszájam, ezért bevittek a kórházba, mivel túl is hordtam a babát, és bármikor megindulhatott a szülés. Bent - mivel volt már itthon egy lányom, aki alig múlt kétéves - rákérdeztem, hogy nem lehetne-e megindítani a szülést, hogy ne legyek bent feleslegesen, de nem engedték. Két nappal a kórházba érkezés után, hajnali 5 után kicsivel jöttek az első fájások, 5 percenként. Ezek semmivel sem voltak fájdalmasabbak, mint az első szülésnél. Reggel hétkor volt az NST-vizsgálat, ami nem mutatott semmit, pedig akkor már valamivel intenzívebben éreztem az 5 perces összehúzódásokat. Visszamentem a szobába, ahol már nagyjából 3 percenként jöttek a fájások, szóltam is az orvosnak, aki azt mondta, hogy ez csak keménykedés. Nem sokra rá már percenként jöttek a fájások, fél órán keresztül, mire végre mehettem a szülőágyra.

Ott azonnal burkot repesztettek, teljesen nyitva volt a méhszájam, és rögtön jöttek a tolófájások. 8:58-kor született meg a kicsi 2980 grammal és 51 centivel. Ismét gátmetszést végeztek, csak ezúttal nem hatott a varrás alatt az érzéstelenítés. "A gátvarrás életem talán legrosszabb élménye volt... Most már úgy fogom fel, hogy túl vagyok rajta, és remélem, hogy soha többé nem lesz rá szükség. Akkor szó szerint remegett a lábam, nem kívánom senkinek azt, hogy a lidokain ne hasson! A nagyon fájdalmas utófájásokat pedig már a varrás alatt éreztem, ráadásul kiderült, hogy nem felszívódó varratokat használt az orvos, így később ki kell majd szedni. A negyedik napon mentem varratszedésre, nagyon féltem a fájdalomtól, előre sziszegtem, pedig csak egy kicsit volt kellemetlen, utána pedig megkönnyebbülve ültem. Annak is örültem, hogy utána már nem fájt hetekig, mint a felszívódó varratnál. A gyermekágyi időszak is szép volt, hazajövetelünk után egy nappal már a boltot jártam a lányokkal, csináltam a szokásos teendőket. Pedig az első két hónapban Aniza óránként evett, valamiért mégsem voltam fáradt."

Az igazi torpedó - Szandra

A harmadik kislány, Szandra mindenkinél gyorsabb volt, ő már a mentőben megszületett, mindenféle beavatkozás nélkül.

"A harmadik lányunkat 2011 szeptemberében szültem. Hajnali fél háromkor felkeltem, mert a kisebbik gyerkőc rosszul aludt, majd visszafeküdtem, no ekkor jött az első fájás. Ez sem volt vészes, inkább csak kellemetlen. Nagyjából hajnal ötig összevissza jöttek az összehúzódások, ezért nem is foglalkoztam velük, de öt óra után, miután a párom elment dolgozni, szabályosan hat percenként jelentkeztek. Gondoltam, még van időm, de mire a másik két lányom felébredt, már kétpercesek lettek! Hú, gyorsan telefonáltam apósomnak, hogy jöjjön, és hívtam a mentőket. Mire ideértek, már tolófájásaim voltak... az apósom sehol sem volt még, a mentős pedig rettenetesen lehordott, hogy ilyen későn hívtam őket. A két lány - szegénykéim - ijedten állt az ajtóban, nem tudták, mi történik, míg én a mentőben megszültem a testvérüket. Emiatt a mentőorvos értesítette a rendőrséget is, hogy ne legyenek egyedül a gyerekek, míg egy felnőtt rokon nem ér ide. A mentőben született meg reggel 6:40-kor a harmadik lányunk 3340 grammal és 51 centivel. Mire felsírt, addigra az apósom is ideért. Ezután a baba és én elindultunk a mentővel a kórházba, de előttte jól becsomagolták Szandrát abba a fényes, alufóliára emlékeztető melegen tartó anyagba,és miután engem is, ahogy elő van írva náluk, elláttak - a méhlepényt nem vehették ki, így lógott belőlem a köldökzsinór. Jó volt 'itthon' szülni, mert bár a kiérkező mentős leordította a fejem, nagyon jó volt, hogy nem volt semmi rám kötve, nem kellet kengyelbe tenni a lábam, hanem magam foghattam/tarthattam, nem történt gátmetszés, és ami a legfontosabb: nem vitte el senki a kislányomat azonnal, végig láttam, utána egész úton foghattam. Szó szerint háborítatlan szülésem volt - nagyon örülnék, ha a kórházban is biztosítva lenne mindez."