Második műszak a "karácsony-gyárban"

Néhány héttel ezelőtt éppen arról írtam, mennyire imádom a karácsony hangulatát, és ez továbbra is így van! De azért ne tegyünk úgy, mintha nem jönne el minden évben az a pont, amikor arra gondolsz: bárcsak túlesnék ezen az egész felhajtáson, hipp-hopp, gyorsan január lenne, de legalábbis december 27-e, és minden menne szépen a maga útján. (És persze ennél még csúnyábbak is eszünkbe jutnak, de azokat már tényleg csak gondolatban...)

Ez a pillanat sosem akkor érkezik el, amikor békésen mézeskalácsot sütsz otthon a gyerekkel, vagy meghitt karácsonyi zene mellett csinosítgatod a lakásban az ünnepi dekorációt. A sötét gondolatok akkor támadnak, amikor a fejed búbjáig betemetnek az év végi munkahelyi feladatok, és tudod, hogy meló után még sorban állsz majd egy tömött plázában, rád van melegedve a kabát, a karod pedig épp leszakadni készül a bevásárló zacskók súlya alatt.

Kezdjük ott, hogy karácsonykor az egész világ kiveszi a jól megérdemelt néhány napos szabadságát. És ezzel a pár nappal is pontosan ugyanaz a helyzet, mint az év más időszakában beiktatott munkaszünetekkel: a szabadnapok minimum dupláját kell szánni a távozásunk előkészítésére, utána pedig - óvatos becslések szerint is - nagyjából a tripláját arra, hogy végre utolérjük magunkat.

Ráadásul karácsonykor annyival súlyosabb a helyzet, hogy minden embert egyszerre érint a nagy kollektív munkaszünet - és az arra való felkészülés is. Mindenki ilyenkor próbálja az összes, év közben elmulasztott kötelességét letudni, ezért valahogy az egész világon rajta van valami megmagyarázhatatlan ideges vibrálás, ami pluszban felerősít minden rossz és egyben persze jó érzést is az ünneppel kapcsolatban: alig várjuk már, hogy végre tényleg elérkezzen a csendes éj.

Szóval az lenne az én csendben megfogalmazott indítványom, hogy nem lehetne esetleg karácsony előtt is csak úgy egyszerűen mindent letenni, éppen úgy, mint egy átlagos hétvége előtt, és onnan folytatni utána? A kérdés persze költői...

A munkahelyi teendőkön túl az ünnepekre való előkészületek gördülékeny menedzselése is felér egy extra részmunkaidős állással. Reggel 8-tól délután 4-ig hajtás az irodában, vagy kinek éppen hol, utána pedig indul a második műszak a "karácsony-gyárban": tolakodás, sorban állás, dugóban üldögélés, pakolás, idegeskedés.

Külön kedvencem ilyen tájban a parkolás: néha tényleg azt gondolom, nem ártana egy dugi adag gyógynövényes nyugtató cukorka a kesztyűtartóban. Keveredtem már kis híján verekedésbe egy félautónyi, de úgy tűnik, mégis kincset érő betonplacc miatt, és az is megtörtént, hogy másfél órára beszorultam egy parkolóházba, ahol a kijáratnál úgy feltorlódtak az autók, hogy se ki, se be.

Advent harmadik vasárnapja körül már az éjszakák is megtelnek teendővel, és imába foglalhatjuk a webshopok nevét, hogy záróra után is folytatódhat a vásárlási láz a cybertérben. Tudom, remek megoldás lenne, ha tényleg egyszerű és jelképes ajándékokra szorítkoznánk, de azért azokat is be kell szerezni, ráadásul biztosan mindig van egy-két családtag, aki megszegi ezt az előre lebeszélt egyezséget, és akkor csak a "kínoskodás" marad a csokibonbon mellé.

Kézzel készített apróságokkal sem sokkal könnyebb az ember élete: kell egy jó - és legfőképpen általunk is kivitelezhető - ötlet. Be kell szereznünk a hozzávalókat, ami általában valami nehezen megközelíthető és csak délután 4-ig nyitva tartó speciális üzletből lehetséges, persze leginkább év közben, mert karácsony előtt már régen kifosztották a készletet, de ez csak akkor derül ki, ha átverekedtük miatta magunkat a városon. És ami a legfontosabb, és szintén nagyon kell: idő, idő, idő a megvalósításra.

Álltam én már nyakig tapétaragasztósan és teljesen kétségbeesetten a szoba közepén december 23-án hajnali 3 óra tájékán. Ne kérdezzétek...

Minden évben komoly fogadalmat és persze előkészületeket is teszek azért, hogy ezúttal ne így legyen. Időben végiggondolom, kinek mit szeretnék ajándékozni, összeírom, milyen halaszthatatlan teendők várnak rám még az év vége előtt, hogy be tudjam osztani a rendelkezésre álló napokat, és végre ne érjen utol a karácsony előtti agybaj.

Egy darabig mindig úgy tűnik, hogy sikeres a küldetés, aztán december elején gyülekezni kezdenek a borongós hófelhők, a vége pedig mindig az, hogy december 24-én kimerülten rogyunk össze a karácsonyfa tövében. A hangulat valóban meghitt és csendes: mert mindenki hullafáradt. De hát ettől is szép az ünnep, nem igaz?

Én nem adom fel! Idén már márciusban elkezdem összeírni a karácsonyi teendőlistámat.