10 kilót fogyott - Törékeny lány lett Eszter

A szurikáta aranyosabb, mint a hörcsög

"A párom nemrég azt mondta, néha egy szurikáta jut az eszébe arról, ahogy nézek. Ha jó néhány évvel ezelőtt találkozunk, a duci hörcsög hasonlat inkább illett volna az arcomra. Az én történetem nem rendkívüli fogyásról szól, inkább csak a vágyról, hogy visszakapjam azt, ami szerencsére mindig is az enyém volt: a karcsúságot. A néhány plusz kiló - esetemben tíz - könnyen felcsúszik akkor is, ha jó géneket kap valaki, a könnyen és gyorsan felszaladt kilókat pedig mindig legalább kétszer annyi idő leadni."

Az elhízás okai: stressz- és unalomevés

Eszter 2004 szeptemberének végén München mellé költözött, hogy megtanulja a német nyelvet: "Egy kislányra vigyáztam. Az au-pair munka valakinek könnyen megy, valakinek nehezebben, én egyik pillanatról a másikra stressz- és unalomevő lettem. Amint kitette a lábát az egyedülálló anyuka, és elment a kislány az iskolába, rávetettem magam a müzlire, a csatos üvegben tárolt joghurtra, és befaltam egy hatalmas adagot - kezdetnek. A szobámban megszaporodtak a félkilós zacskóban árult kekszek, amelyeket fillérekért árultak. Ugyanilyen olcsó kalóriaforrás volt a péksütemény is. Igaz, ezekre csak néhány hónappal és jó néhány kilóval később, már egy másik család mellett kaptam rá. Az első családot én hagytam ott, a másik családban viszont a - szintén egyedülálló - édesanya hagyott engem és két gyerekét magára, míg ő stewardessként például Hongkongba utazott egy hétre. Nem sok pénzt adott arra a hétre, amikor nem volt otthon, nekem pedig nem volt túl magas a fizetésem, így ha éhes voltam, az olcsó péksütemények mindig tökéletes választásnak tűntek.

"Azon a télen nekem is volt Winterspeckem"

2004 karácsonyára, azaz három hónappal azután, hogy kiköltözött, Eszter külsején már szemmel látható volt a különbség, és érezte is, hogy elnehezedett: "A németek Winterspecknek hívják a télen vagy télre felszedett plusz kilókat. Azon a télen nekem is volt Winterspeckem. 2005 márciusában 65 kilót nyomtam, ami első hallásra nem is ijesztő, de a versenysúlyom 54-55 kiló volt. Nemcsak a testemen éreztem a plusz kilókat, hanem a fotókon is láttam. Olyan volt, mintha az a tíz kiló a melleimen és az arcomon osztozott volna. A húsvéti szünetre eldöntöttem, hogy ennek vége. Addig is többször megfogadtam, hogy holnaptól nincs csoki, keksz, csokis keksz, péksütemény és cukros müzli szelet, de nem sikerült megállnom. A kéthetes húsvéti szünetben, amit a gyerekek nagymamájánál töltöttünk, még jól teletömtem magam csokival, aztán egyik napról a másikra elkezdtem a diétát, mert eldöntöttem, hogy vissza akarom nyerni a versenysúlyom."

Segített a vicces, de hatásos pontgyűjtő diéta

A 23 éves lánynak két vékony könyvecske volt segítségére, amelyet a starnbergi könyvesboltban vett leértékelve: "Mindkettő a GU könyvkiadó kiadványa volt: az egyikben otthon végezhető tornagyakorlatok voltak, a másik egy vicces, de hatásos pontgyűjtő diétát írt le. A könyv alapján minden reggel fél órát tornáztam, mielőtt a gyerekeket kelteni kellett. (Akkor még nem volt elterjedve az internet, hogy fitneszvideókra ugráljak, ráadásul a család számítógépe a háziasszony hálószobájában volt, ráadásul iszonyat lassan töltött be mindent.) A pontgyűjtő füzet vicces volt, mindenféle élelmiszer kapott egy bizonyos színű és számú pontot, illetve meghatározták, hogy egy nap melyik színű pontból mennyi ehető. Például néhány gramm csoki egy narancssárga pontot ért, de narancssárga pontból egy nap csak egyet lehetett enni. A vacsorát elhagytam, vagy répával és almával helyettesítettem. Szerencsém volt, mert a gyerekeket fél hétkor vagy fél nyolckor ágyba rakhattam, és a nap végére én is annyira kimerültem a folyamatos idegen nyelven történő gyerekvigyázástól, hogy nem bántam, ha fél kilenckor lefeküdhetek aludni, így már meg sem éheztem később. Igen, volt, hogy nem volt kedvem tornázni egyszer-egyszer, vagy megettem egy kocka helyett három csokit és olyan is volt, hogy répa és alma helyett komolyabb vacsorát ettem, de ennyit megengedtem magamnak, mert tudtam, hogy ha ellenállok, akkor utána egyszerre egy tábla csokit fogok megenni."

A siker pár hónap késéssel

Bár ezzel a módszerrel Eszter az elején nem is fogyott, csupán azt érezte, hogy jobban érzi magát a bőrében, a fiatal lány nem keseredett el: "Anyukámra emlékeztem, aki egyszer szintén keresztülment egy nagy fogyáson, és hónapokig semmit nem jelzett a mérleg. Nem aggódtam én sem azon, hogy a mérleg makacsul ugyanannyit mutat hetekkel később is. A mérlegekről egyébként annyit, hogy a starnbergi barátnőm családjánál digitális fajta volt, de hamar rájöttünk, hogy ilyen kis fogyásnál (hetente maximum fél kiló) milyen idegesítő, hogy az egyik szobában a várt eredményt mutatja, aztán a másik szobában többet, mint kellene. (Ne kérdezzétek, miért cipeltük szobáról szobára a mérleget, nem emlékszem.) Júniusra majdnem úgy néztem ki, ahogy szerettem volna, csak a kilók nem akartak 55-re lemenni."

"Semmi nyomós okom nem volt arra, hogy 10 kilóval több legyek"

Eszter bár nőies volt, most viszont karcsú és egészséges. Más magyarázat nincs rá, miért akart lefogyni: "Ennyi év távlatából visszanézve a fotókat felmerült bennem a kérdés: miért is akartam ennyire lefogyni? Hiszen 65 kilóval is teljesen normális volt a súlyom a 168 centimhez, ráadásul nőiesebb is lettem - a tokát leszámítva. Azt hiszem, azért, mert így szoktam meg és semmi nyomós okom nem volt arra, hogy tíz kilóval több legyek. Ha tanácsolhatok valamit azoknak, akik ilyen keveset akarnak fogyni: mozogjatok, ne vigyétek túlzásba az édességet és hetente csak fél-egy kilót fogyjatok, akkor az eredmény is tartós lesz."