Merényletet követtek el Csonka András ellen

Segítséééég! Merényletet terveztek ellenem! Hála az égnek, túléltem, és most már higgadtabban pötyögök nektek.

A héten ugyebár visszapattantam az RTL Klub reggeli műsorának műsorvezetői bárszékébe, amíg Somogyi Zoli kollégám szabadságon van. Sejthettem volna, hogy szerkesztő kollégáim már epedve várják az alkalmat a támadásra. Imádják ugyanis a vezérlőből bámulni halálra várt arckifejezéseimet a legkülönbözőbb egészségügyi bajok, problémák, veszélyek apropóján készült beszélgetések közben.

Szerintem ebben az országban már lassan nincs ember, aki ne hallott volna - néha már számomra is túlzó - hipochondriámról. Elég említeni a vírus szót, és én már látom, ahogy a koporsómat engedik le szépen a földbe. Oh, vírus! Emlékeztek arra a Kész átverés!-re, amelyben évekkel ezelőtt éppen a hipochondriámra alapozva tréfáltak meg? Még ma is beleborzongok. Volt egy rovatom az akkori Reggeliben, az "Állj meg, Bandi!". Ebben olyan szakmák képviselőivel forgattunk, akik ugyanúgy hajnalban kezdenek, mint mi, műsorvezetők. Vagy még korábban, éjszaka. Még én ajánlottam, hogy menjünk majd a mentősökhöz is!

Na, ezt jól le is szervezték, mint kiderült, ez lett a vesztem. Igazi mentőautóval és annak legénységével kezdtünk forgatni reggel, a szerkesztő, az operatőr és én. Jött is egy riasztás. Mondták, hogy valaki rosszul lett egy taxiban. Az illetőről azt lehetett tudni, hogy épp a repülőtérről taxizott befelé, a gépe Irakból érkezett Budapestre. A szerkesztő mögöttem ülve a kocsiban elkezdett duruzsolni, hogy Irakban épp a napokban volt egy vegyifegyver-robbantás. Akkor én erre a mondatra nem figyeltem oda, csak izgultam, ahogy száguldunk keresztül a városon a taxihoz. A férfi félájult volt, gyorsan berakták a mentőbe, és az orvos el is kezdte vizsgálni. Én a fejénél ültem az operatőrrel. Az orvos nem zárta ki a lehetőségét, hogy a tünetekért a vegyifegyver a felelős. Közben a beteg szájából kiesett a lélegeztetőgép pipája, az orvos meg is kért, hogy a nyálas alkatrészt vegyem fel és adjam oda neki. A kezemet rátette a beteg nyakára, hogy érezzem a szapora pulzusát. A Tétényi úti kórházba vittük, és mi nem mehettünk be a stábbal, nem volt engedély. Az orvos egyedül jött ki, a beteget bent elkezdték vizsgálni, mi pedig folytattuk utunkat a következő riasztás nyomába.

Pár perc múlva jött egy telefon, a kórház igazgatója akart beszélni a mentőorvossal. A doki szótlanul hallgatta, és közben falfehér lett. Kissé ijedten próbáltam megtudni, mi a gond. Az orvos közölte, hogy kiderült a kórházban, a vegyifegyver valójában biológiai fegyver volt, amelyben vírusok lehettek, a férfi ettől lett rosszul, nem tudták azonosítani a vírustörzset, de az ügy ettől fogva nemzetbiztonsági jelentőségű, és az egész stábot a mentőautó személyzetével együtt azonnal karanténba kell zárni. Azt hittem, ez valami álom, de pár perc múlva a polgári védelem egyik telepére hajtottunk, ahol a flmekből már jól ismert vírusvédelmi egyenruhába és sisakba bújtatott emberek rángattak le minket az autóról, és zártak egy óriási konténerbe. Azt sem engedték meg, hogy anyámat felhívjam, sőt, elvették a telefont! A ruháinkat is le kellett vennünk, azt mondták, azt majd elégetik. Egy keményhangú, határozott tiszt hallgatott ki minket, és tudatta velünk, hogy ha nem sikerül a vírustörzset azonosítani, minket titokban külföldre visznek, talán ott van remény a gyógyulásunkra.

Persze, közben a rejtett kamerák rögzítették egyre feszültebb arcvonásaimat, ahogy a mentőautóban is mindent felvett operatőrkollégám, aki a stáb része volt, tehát nekem fel sem tűnt, hogy többnyire engem filmez. Órákig tartottak minket bezárva, közben - mint utóbb kiderült - a fűtést is bekapcsolták, pedig nyár volt, csak hogy még szarabbul érezzem magam. A végén egyszer csak belökték közénk a taxiból a kórházba szállított hapsit, aki már eszméletlen volt, tehát lehetett rá számítani, hogy én, aki a nyálas pipát és a bőrét is érintettem, rövidesen szintén ilyen állapotba kerülök majd. Az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor a tiszt arra akart kényszeríteni, hogy én döntsek annak a 4 ampullányi szérumnak a sorsáról, amivel a kezelésig megmenthetik az életünket. Igen ám, de öten voltunk. Azt akarták, hogy én mondjam meg, ki ne kapjon szérumot. Amkor erre nem voltam hajlandó, megkönyörültek, és egy nagy röhögés és taps közepette befejezték az őrült akciót. Én úgy éreztem, hogy újjászülettem, esküszöm! Annyira hiteles volt, ahogy az igazi helyszíneken mozogtunk, hogy én már valóban a halálra készültem.

Na, ugye akkor nem csodálkoztok, hogy amikor a mai reggeli műsor úgy kezdődött, hogy hordozható EKG készüléket csatoltak a mellemre, majd úgy folytatódott, hogy megtudtam, akárhova lépek a lakásomban, alattomosan rám leselkedő baktériumok próbálnak tönkretenni, akkor már megint elkezdett összeszorulni a gyomrom?! :-) Az előbb szinte bénán álltam a konyhában, és a mosogatószivacsot, valamint a törlőrongyot bámultam, ami jó pár hónapja teljesít szolgálatot, pedig már rég ki kellett volna dobnom állítólag. Ja, és akkor még nem beszéltem a légkondicionálóból esetlegesen kiszabaduló vírusokról! Ez is a ma reggel témája volt.

Ugye igazam volt, hogy ez már egy ellenem tervezett merénylet volt a szerkesztő által. Még szerencséje, hogy egyébként imádom. Olyan ez a nap, mint egy túlélőtábor. Ki tudja, mire számíthatok még este a színházban?

Ott lesz Hajdú Steve, tehát azt hiszem, semmi jóra... :-)