Micsoda éjszaka volt...

"One night only" - ahogy a híres dal címe mondja a Dreamgirlsből. Nos, igen, egyetlen éjszaka. Na de micsoda éjszaka, drágáim! Ez ugyanis a Színházak éjszakája. Több mint jópofa kezdeményezés. Szinte hihetetlen, mennyi honfitársunk kíváncsi a kulisszák mögötti életre, a színház belső világára, a művészekre testközelben. Az is igaz, hogy ez már rég csak nevében éjszaka, mert mindenhol elkezdik a programokat délután.

Idén jól belesodródtam az eseményekbe. Az Operett Színház szombaton és a megelőző pénteken tartotta hagyományos évadnyitó rendezvényét, a Broadway fesztivált a színház előtt, a Nagymező utcában. Ilyenkor a színházban fellépő művészek többsége színpadra lép, és vagy a repertoárból, vagy valami egészen meglepő, újszerű, addig még nem hallott helyzetben adnak elő dalokat. Számomra ez azt jelenti, hogy lényegében majdnem 2 napig állok kint az utcai színpad mellett vagy éppen rajta, hiszen én vezetem az egészet. Imádom ez csinálni, mert az egészen átsöpör valami féktelen lelkesedés a nézők ezrei részről, akik ott szoronganak, olykor helyet adva a közlekedni kívánó trolibuszoknak. Amellett sok olyan kollégával találkozom, akivel évad közben szinte sosem. Idén a helyzet bonyolódott, mivel a Játékszínben is játszom, így az ő rendezvényükön is meg volt hirdetve egy kis minikoncert déluán 5-től, beletrafálva a Broadway fesztivál közepébe.

No, de lehetetlent ugye nem ismerünk. A két színház közti távoláság - futva és felöltözve - azért nem annyira komfortos, így kölcsönkértem a Játékszín asszisztensének kerékpárját, amit a Moulin Rouge-ban rejtettem el, és amikor már nem lehetett tovább húzni az indulás idejét, a nézők szeme látttára átadtam a műsorvezetői stafétát Peller Karesznak, én pedig spuriztam a Játékszínbe. Épphogy odaértem a kezdésre, előbb még gyorsan elkértem az egyik jelmezingemet, mert érezhetően semmi levegő nem maradt a Művészbejáró pódiumon, ahol perceken belül kezdeni kellett a dalolást. Hála az égnek, több mint kétszer annyian akartak bejönni, mint amennyi hely volt, így a földre és a színpad szélére is ültettem nézőket. Imádom az ilyen helyzeteket, amikor teljesen testközelből érezhetem, ahogy a bulihangulat magával ragadja az ott lévőket, és persze engem is. Fantasztikus közönség volt a Játékszínben, és ahogy hallom, tolongás volt minden utána következő programon, a Hernádi-, Gálvölgyi-, Benedek-beszélgetéstől az Illés-dalok házibuliig éjszaka.

Na, de nem maradhattam, kerékpárra pattanva tekertem vissza az Operetthez, ahol lassan kezdődött a 3 tenor koncert. Vadázs Zsolt, Boncsér Gergő és Dolhai Attila lenyűgöző volt külön-külön és együtt is. Azon töprengtem, milyen sokra vihettem volna, ha ennyi hangom lenne... :-)

A két napot lezáró retrópartin már volt minden - mint a búcsúban. Pop, filmzene, táncdal, ami belefér. Falusi Mariann elhozta Szabó Jánost, Szulák Andi Cserhátitól énekelt. Na és engem is rávettek, hogy hozzak egy dalt. Na jó, elhoztam A DALT :-) A címét talán már nem is kell mondanom. Aztán szépen lezártuk a fesztivált és beindult az éjszaka, milliónyi programmal. Ahogy hallom, minden, a programban részt vevő színházat szinte szétcincálták a lelkes rajongók, sorban álltak, ha kell, és a hajnali órákban is lelkesen vettek részt minden őrületben.

Erre igaz a régi magyar táncdal címe: “ Micsoda éjszaka volt!”