Csonka András: "Távolsági hívásra alkalmas vagyok!"

"Oh, véreim!" Lehet, hogy végleg elvesztettem a fonalat? Hogy nem figyelek világunk rezdüléseire? A minap kis nyelvújítónk, VV Aurelio szájából hallottam félpercenként ezt a megszólítást, amikor dzsungellakó társaihoz fordult. Most vagy nem tudja a nevüket, vagy baromi közvetlen akart lenni, vagy ne is varrjam az ő nyakába, mert ezt már sok fiatal így használja, és ez olyan, mint a “zsír”, ami szintén nem az én kamaszkorom szüleménye. Mindegy is, ne várjátok, hogy még egyszer így forduljak hozzátok, ez csak egy rendkívüli gyereknap volt most :-)

Apropó, a fonal elvesztése. Azért tágra nyílt kis szemeimmel rá tudok csodálkozni a világra rendesen, hogy merre bóklászik ő, és hol tartok én… Ti hallottatok már az oowoo-ról? Ha igen, gratulálok, ha nem, üdv a klubban! Múlt héten töltöttem le a számítógépemre, persze szigorú felügyelet és instrukciók mellett, mert egyébként gőzöm nincs róla. Ez az alkalmazás lehetővé teszi, hogy képben és hangban több ember is összekapcsolódjon a neten. Olyan, mint egy konferenciabeszélgetés. Mivel 2 unokaköcsém London két különböző részén él, a nővéremék Szegeden, én pedig az imádott Budapesten, ezért jó ötletnek tűnt a dolog. Amint látjátok a mellékelt képen, siker koronázta törekvéseimet.

Azért mégiscsak elképesztő, hogy több ezer kilométert átívelve úgy tudunk traccsolni a London-Szeged-Budapest tengelyen, mintha a karácsonyi asztalt ülnénk körül. Eszembe jutnak a boldog békeidők, amikor a siófoki nyaralások alkalmával anyuval kikerékpároztunk a szomszéd utcában lévő "kispostára", ahol volt érmével működő, távolsági hívásra alkalmas telefon a fülkében. Innen hívtuk fel nagyanyámat rendszeresen, hogy biztosak legyünk benne, még mindig jól van. Persze ez az ötlet nem csak nekünk jutott eszünkbe, rendszeresen olyan sor állt ott, mint Moszkvában a GUM áruház előtt, amikor új cipők érkeztek. :-) Anyu külön kis bugyellárisban gyűjtötte a 2 Ft-osokat, mert úgy emlékszem, csak azzal működött a gépezet.

Na, de ne feledkezzünk meg a boldog telefonüzenetrögzítős korszakról. Amikor még gyűjtöttem is azokat a kazettákat, amin a sokszor tréfás és archiválásra méltó üzenetek sorakoztak. Nagyon menő dolog volt,, amikor olyan rögzítőt vettek a szüleim, amit mondjuk Siófokról is le lehetett hallgatni úgy, hogy egy kis csipogó szerkezettel a kagylóba kellet zajongani, és akkor a pesti lakásból átreppentek az üzenetek a siófoki telefonkagylóba. Na, de még az is csak 20 éve volt, amikor a Família Kft. forgatásán időnként megjelent a sorozat producere, Gát György, aki kocsijából kiszállva egy akkumulátorhoz hasonló dobozt hozott be magával a stúdióba, aminek a tetején egy telefonkagyló volt. A rádiótelefon.

És hol tartunk most? Lassan már az az alsó tagozatos nebuló is cikivé válik, akinek nincs valamilyen telefonos kütyüje, nem is beszélve a mindenféle tabletekről, egyéb számítástechnikai csodákról. 3-4 éves gyerekek saját maguk kapcsolják be a videomegosztókon a kedvenc rajzfilmjüket. Én meg rácsodálkozom mindenre, és csak elismerően csettintek, hogy ilyen is van. Speciel baromira zavar, hogy csak távvezérléssel tudok megoldani bármilyen számítógéppel kapcsolatos rejtélyt, és nem adom fel, hogy azért még tanulhatok én is a barátaim gyerekeitől, akiknek nem szeretnék ilyenkor a gondolataiban olvasni…

Egyáltalán, egy szavam sem lehet. A blogomat is önállóan írom be a gépbe, elmentem, aztán csatolom, és elküldöm a Life.hu-ba Juditnak, a szerkesztőnek, aki mindig meg is kapja, sőt, még a képeket is. Szóval egy szavatok sem lehet!

Töretlenül fejlődő számítástechnikai csoda vagyok! :-)