Csonka András: Anyu, ugye hallasz - Miért fáj ennyire, ha nem jön a Mikulás?

Szia, Anyu! Tudod, az az igazság, hogy kifejezetten vacak - hogy úgy ne mondjam: szar - érzés, hogy amióta nem vagy fizikai valódban jelen az életemben, jó néhány ünnepet szeretnék megúszni, szeretnék túllenni rajtuk, nem úgy, mint anno, amikor mindezeket megéltem, átéltem, kiélveztem.

Nem nyavalygok, jól van, de ezekről is tudnod kell.

Szerinted milyen érzés, amikor lépten-nyomon az zúg a médiából és a Facebook-posztokból, hogy jön a Mikulás, és készüljünk, és pucoljátok ki a cipőtöket gyerekek, na és mit hozott a Mikulás... Szóval amikor ebbe ütközöl napokig, akkor szomorú leszel, ha 6-án reggel üres az ablakod. Nem érdekelnek azok a vélemények, hogy egy ilyen nagy ló, felnőtt ember már mit akar a Mikulástól, örüljön, hogy megélte az idei telet is. Nem érdekel, mert amíg élek egy nyomorult, taknyos gyerek maradok, ha a ráncaim már a bokáim lógnak, akkor is. Gyerek, aki már árva, de akkor is a te gyereked! Már rég az úgynevezett felnőtt kategóriába sorolhattam magam, amikor még minden évben eljátszottuk a mikulásosdit, emlékszel? Hülyén meglepődtem 30 éves korom felett is, és megígértem, hogy jövőre juszt is fennmaradok éjjel, és meglesem a Mikulást. Jót röhögtünk ezen, és a következő évben is jött a Mikulás, és mindig, pedig már rég külön lakásban laktunk, és hozzám nem is hajnalban jött ezért, hanem akkor, amikor nem voltam otthon, és a saját kulcsával be tudott lopózni hozzám. :-)

Nem is gondoltam bele, hogy 2006-ban ennek vége szakad. Januárban elmentél. Ráadásul abban az évben már szeptembertől a Szombat esti lázról szólt az életem legfőképpen. Keleti Andival minden szabad percünkben gyakoroltunk, mellette premierre is készültem október közepén, de aztán már vasárnap ebéd után, és este, előadás után is tánc, tánc. November 11-én az első elődöntő, amit megnyertünk, aztán szépen sorban a többit is, és tényleg elkapott minket a gépszíj. Emlékszem, épp az ötödik elődöntő kamerapróbáján voltunk a stúdóban, egy csütörtöki napon. Ez december 6-ára esett. Tudod, a Szombat esti láz életmentés volt nekem, ez is segített visszatérni a normál kerékvágásba, és segített kicsit elterelni a figyelmemet arról, hogy te már soha nem leszel velem ezen a Földön. Ettől persze még folyton az eszemben jártál, de tudod, a sikerélmény eufóriája nagyon kellett. Lényegében azon a reggelen otthon kicsit kibuktam azon, hogy ez az első "mikulásmentes" decemberem, és hogy tök üres az ablakom, de nem volt időm ezen sokáig rágódni, mert sietnem kellett, nehogy elkéssek a kamerapróbáról.

Azon a héten már két táncot kellett bemutatnunk, azt hiszem, a quickstep és a rumba volt terítéken. Andival közös öltözőbe pakoltunk le, együtt öltöztünk, így egyszerűbb volt, mert készülődés közben is tudtunk gyakorolni, vagy javítani, ha kellett. Mi kerültünk sorra a próbán, és letáncoltuk a quickstepet, többször egymás után, hogy minden operatőr pontosan megtanulja, mikor mit kell mutatni, aztán halál izzadtan indultunk vissza az öltözőbe, hogy amíg egy másik pár gyakorol, mi átöltözzünk a következő tánchoz. Andi szólt, hogy ő még elmegy a mosdóba, nyugodtan menjek előre öltözni. Szuszogva és csapzottan léptem be az öltöző ajtaján. És az ajtó mellett a földön megpillantottam a bakancsomat, amiben otthonról jöttem. Tele volt pakolva csokival, Mikulás-csomaggal. Tudod, akkor valahogy kiszaladt a lábamból az erő, és nem tehetek róla, de leroskadtam a székre és elkezdtem zokogni. Részben persze az óriási meglepetéstől, amit Andi ilyen elképesztő figyelmességgel okozott nekem, átérezve, mi járhat a fejemben aznap, részben pedig azért, mert újra belém hasított a hiányod, a pótolhatatlanság és a visszavonhatatlanság. Percekig voltam egyedül, és amikor Andi belépett, nem is tudtam mit mondani neki, csak sírtam a vállán tovább. Úgy emlékszem, cserélnünk is kellett a próbán, mert nem nagyon tudtam magam összeszedni azonnal, így a stáb jóindulatából kaptam még egy fél órát.

Tudom, a Mikulás nemcsak a szülők jóvoltából ügyeskedik, hanem a szerelem, a kapcsolat is ugyanígy megtölti az ablakot. Nekem is volt szerencsém az utóbbi Mikulás-karakterhez, de azért nem mindig, és idén sem. Persze a rajongók is kedvesek, és van, aki meglep ilyenkor is. Viszont nem is a csoki hiányzik, mert azt speciel már egyáltalán nem is eszem a reflux miatt, hanem a tény, hogy van valaki, akinek én mindig a gyereke vagyok és maradok, vagy van valaki, aki úgy szeret, mint egy anya a gyerekét.

Úgyhogy nyugi, akármelyik dimenzióban is lehetsz, én a te kicsit infantilis, vagy épp túlzottan is normális, ábrándozó, néha hülye kisfiad vagyok és maradok, ameddig világ a világ...

A Mikulásról pedig már tudom az igazat. :-)