Csonka András: Anyu, ugye hallasz? Leitattak a vizsgaelőadásomon

Szia, Anyu! Na jó, akkor most bevallom töredelmesen, hogy valóban leitattak, ráadásul a színpadon. Minden csínytevés elévül egyszer, gondolom, az eltelt 23 év elegendő idő, hogy eltussolhassuk ezt a "szemétséget". Nem, nem titkoltam el előled a sztorit, csak talán kissé kozmetikázva vezettem elő. :-) Emlékszel, ugye, amikor 1989-ben megkezdtük a negyedik, utolsó évet a főiskolán, és izgatottan vártuk, mi lesz a vizsgaelőadásunk. Nos, az első őszi bemutatónk Lessing: Minna von Barnhelm című darabja volt, tudod, ebben játszottam Jusztot, a kapitány inasát. Szép sikerrel adtuk elő néhányszor, aztán elérkezett az utolsó előadás, vagyis a darabtemetés. Az első jelenetben a kapitány és én, a szolgája, egy fogadóban kvaterkázunk, és a kapitány nagylelkűen megkínál egy kupicával a kulacsából. Természetesen víz volt benne mindig is.

Ezen az estén kicsit furcsa volt - a jelenet alatt vettem észre -, hogy az osztály színpadon nem lévő tagjai a takarásban gyülekeztek. Jaj, a kis naivak, azt hiszik, hogy valami tréfával készültünk a darabtemetés alkalmából? Ugyan már, hiszen ez mégiscsak a Színművészeti Főiskola! Széles Laci barátom, aki a kapitányt alakította, amikor odaérkeztünk a jelenetben, most is töltött a kulacsából az én kis üvegpoharamba. Áttetsző, szép tiszta víz. Ahogy szoktam, nagy lendülettel felhajtottam. Már csak a lenyelésnél hasított belém a felismerés. Atyaúristen, ez vodka! Ja, akkor ez itt most a tréfa? Hehe, nagyszerű, legyen meg az örömötök, azért is rezzenéstelen maradok, pedig már akkor hadilábon álltam az alkohollal. A szemét Laci azonban elkezdett improvizálni, és minden második mondat után beletette még a következő szövegecskét: "Juszt, igyál!" Legalább négyszer ismételt, ennyiszer töltött, és miután a parancsnokom volt, nem állhattam ellent, le kellett hajtanom a vodkákat. Úristen, ebből mi lesz? Ezek nem tudják, hogy erre egyáltalán nem vagyok trenírozva? A szünetre már olyan rosszul voltam, hogy lazán elbóbiskoltam a társalgó kanapéján. A rohadékok akkor fotóztak le, ezt nézd meg! A második részben állítólag vonszoltak magukkal a színpadon, és helyettem mondták el a szövegeket, a néző meg azt hihette, hogy ilyen hiteles és lehengerlő részeg alakítást már régen láthatott.

Na persze, azt nem kalkulálták bele a kis pimaszok, hogy a délutáni vizsgaelőadás után este a Nemzeti Színházban színpadra kellett még lépnem az István, a királyban, mint német lovag. Volt is nagy pánik, kávéval itattak, tus alá cipeltek, átvittek a színházba és remegve figyelték, ahogy Géza temetésén a színpadon átkelek egy több méter magas pallón. Ketten fogtak közre a színpadon a menetben, nehogy megszédüljek... :-)

Jaj, találtam még két fényképet, nézd csak! Ez a zenés vizsgánk volt. Nagy Ignác : Tisztújítása, kooprodukcióban a Zsámbéki osztállyal. Bevallom, mi, Szinetárosok, arra számítottunk, hogy ha már ilyen fantasztikus osztályfőnökünk van, és köztünk ott volt Náray Era, Földes Tomi - szóval több jó hang ahhoz, hogy valami menő zenés darabot válasszon a tanár úr. Mondjuk a Kabarét. Én már ki is osztottam magamra a konferansziét... :-) Ehhez képest egy választási komédia lett belőle, és úgy zenés, hogy magyar nótákat énekeltünk. Emlékszel, hogy az elején gennyes aljegyző hernyóként kúszva érkeztem a színpadra? Ez volt a legpasztellebb szín aznap este. Ja, nem, amikor a fák lombjai között matyó álruhában kukkoltam, és váratlanul rágyújtottam egy nótára, az azért überelte az előzőt is! Csodálkozik valaki még, hogy az első szerződésem a Vidám Színpadra szólított? :-)

Amíg itt pötyögök neked, a tévében egy régi műsorban Vitray Tamás OTP-takarékbetétkönyveket osztogat azok között, akik kitalálják, ki érkezik a színpadra. Ez ma már legalább olyan abszurdnak tűnik, mit az én maszkom anno... :-)

Megpróbálom kitalálni, ki lehet az. Azért a takarékbetét jó kis motiváció lenne!