Amikor az ötéves Petike ismerősnek jelöl a Facebookon

Forrás: Thinkstock -
veszély virtuális világ Facebook szülő gyereknevelés gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Huszonkilenc évvel ezelőtt, 1986-ban születtem. Tabletek, mobiltelefonok, a legfontosabb pedig, hogy Facebook nélkül telt el a gyerekkorom. És tudod mit? Örülök neki. Na, nem mintha a digitális technika vívmányait ördögtől valónak tartanám, sőt! Kifejezetten rajongok a különféle kütyükért. Attól viszont borsódzik a hátam, amikor a barátaim öt-hat-hét éves gyerekei jelölnek meg ismerősnek. Egy kisiskolásnak tényleg a Facebook az ideális játszótér?

Egyébként még lehet, hogy sokat is mondtam az öt-hat évvel: a kedvenceim ugyanis a Facebook újszülöttjei, sőt olyannal is találkoztam, hogy a még meg sem született gyereknek már külön Facebook-profilja volt, a gyerkőc szó szerint beleszületett a virtuális életébe.

Forrás: Thinkstock

Hogy mindez hogyan lehetséges? Nem nagy ügy. Bár a Facebook a regisztrációt korhoz köti, tehát 13 év alatti gyerekek elvileg nem lehetnének fent a kék óriáson, a trükkös anyukák eszén nem lehet túljárni! (Ezek a trükkös anyukák egyébként gyakran megegyeznek a korábbi cikkünkben már bemutatott Facebook-anyukákkal.)

Szóval adott egy anyuka, aki hihetetlenül várja már babája érkezését, naponta posztol képet a növekvő pocakjáról, percről percre közvetíti vajúdását a szülőszobából, a poronty világra jövetele után a számára (természetesen hamis születési dátummal) létrehozott profilon keresztül gyermeke nevében bejelölgeti a kicsi jelenlegi és jövendőbeli ismerőseit, végül pedig, amíg a gyerek nem éri el az "ideális" öt-hat éves kort, ő kezeli helyette a virtuális életét.

Természetesen a mai világban szinte elkerülhetetlen, hogy egy gyerek már egészen apró korában találkozzon, kipróbáljon, vagy akár napi szinten használjon különféle digitális kütyüket – de biztos, hogy ezt a folyamatot a szülőnek még meg is kell gyorsítania?

Főleg, ha azt látjuk, hogy bizony a szülők igen nagy százaléka maga sincs tisztában a veszélyekkel. Amikor egy felnőtt sem látja át a Facebook-fiókjához tartozó biztonsági beállítások fontosságát, amikor halomra osztanak meg publikusan – tehát az egész világ számára látható módon – intim fotókat, megbotránkoztató kommenteket, amikor kamu, átverős csoportokhoz csatlakoznak, amikor olyan szenzációhajhász híreket lájkolnak, amiken, ha csak egy kicsit is elgondolkodnának, rájöhetnének, hogy megtévesztő álhírek... és még sorolhatnám.

Forrás: Thinkstock

Sajnos sok felnőtt sem érett meg a digitális felnőttségre, mondhatni digitális analfabéták, nem látják át tetteik súlyát, nem gondolkoznak a virtuális tér használata közben.

Mit várhatunk akkor egy hat-hét éves gyermektől?

Kiscerkás, nagypopós, kakilós, szopizós - Támadnak a Facebook-anyukák

Buliba készülsz – nyomj egy szelfit! Edzeni mész – nyomj egy szelfit! Tengerparton napozgatsz – nyomj egy szelfit! Babát vársz? Na, akkor egy szelfi nem lesz elég! Feltétlenül tudósítsd mind a 600 ismerősöd várandósságod minden egyes hetének történéseiről. Megszületett a babád? Szelfit a szülőszobából! Ha pedig igazán profi vagy, a szelfik helyét innentől kezdve átvehetik a cuki babafotók - naponta legalább öt-hatot mindenképpen posztolj újszülött gyermeked minden mozdulatáról! Hisz tudod jól, amit nem osztasz meg, az meg sem történt. A Facebook-anyukákról szóló cikkünket itt elolvashatod!

Persze, a tévé, az Xbox és a Facebook tökéletes bébiszitter, lefoglalja a kicsit, órákig is elvan vele, addig sem kell a hisztijét hallgatni. Csak aztán ne csodálkozzunk, ha a gyerkőc a virtuális élet pozitív hatásai (a lájkok, az elismerő, önbizalom-növelő kommentek) mellett az árnyoldallal is szemben találja magát.

Arra a kérdésre, hogy mikre érdemes figyelni, és mégis miként és mikor ajánlatos egy gyereket bevezetni a kék óriás világába, szakértőnk, Majsai László, pszichopedagógus adta meg a válaszokat.

Majsai László pszichopedagógus szerint

"A közösségi oldalakon való jelenlét egy olyan kommunikációfajta, ami rejt olyan veszélyeket is, amelyek felfogása-értelmezése-mérlegelése, a következmények pontos megértése és az azokért való felelősségvállalás megkövetel egy bizonyos értelmi-érzelmi szintet/érettséget, élettapasztalatot, kulturális és szociokulturális hátteret... és persze meg kellene hogy követeljen egy elfogadható kommunikációs színvonalat is! Úgy érzem-gondolom, hogy egy néhány éves gyermek nem felel meg ezeknek az elvárásoknak/követelményeknek. A Facebook-regisztráció 13 éves korhatára már közelíthet egy elfogadható ponthoz, bár véleményem szerint egy ilyen standard mindig rejt magában tévedési lehetőséget, hiszen nem veszi figyelembe az individuális érettségi/fejlettségi szinteket. Találkoztam már 9-10 éves gyermekekkel, akik a fenti elvárásoknak remekül megfeleltek, és nap mint nap találkozom olyan felnőtté érett korú emberekkel és Facebook-használókkal, akik a felét sem teljesítik ezeknek.

A káros hatásokról annyit, hogy a gyermek személyiségének és viselkedésformáinak nagy részére mindenképp befolyással bír az, hogy a nyilvánosság minősíti (like) vagy kommentálja őt (külső jegyek alapján), illetve élete első szakaszának történéseit. Ez persze megerősítő és gyengítő-torzító-bántó is lehet a későbbiekben.

Mivel a felelősség a miénk, szülőké, így az aktivitást magát – értsd alatta, hogy mennyi időt-energiát fordít a gyermek a világhálón való jelenlétre –, mindenképpen kontrollálnunk kell. Hogy mi a tartalmi része ennek az aktivitásnak (akár keresés, akár közösségi portálokon való tevékenység), az is a mi felelősségünk, de nem gondolom, hogy a közvetlen ellenőrzés (belenézek, feltöröm, voyeurködöm...) a megfelelő módszer, sokkal inkább a megelőző vagy folyamatos párbeszéd a témáról, a pontosan és a gyermekem számára érthetően-befogadhatóan megfogalmazott veszélyek, következmények jelenlétéről, a tartalmak értelmezéséről... és az egész dolog jelenre, illetve jövőre gyakorolt hatásairól.

Egy fontos üzenet szülőtársaimhoz: ahhoz, hogy hitelesek tudjunk maradni gyermekünk számára, tájékozottnak, körültekintőnek és következetesnek kell lennünk ezekben a beszélgetésekben. Soha ne indulatból, vagy túlfűtött érzelmekkel kommunikáljunk, inkább tiszta érvekkel, akkor is, ha ezek az érvek csak saját házi-családi értékrendünk/törvényeink alapján születtek!...és persze arról se feledkezzünk meg, hogy mennyire vagyunk hitelesek, ha mi is napi szinten órákat töltünk a Facebookon, esetleg néha kirúgva a hámból, lájkolunk és megosztunk kevésbé átgondoltan, fotókat, kommenteket, megosztásokat!"
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.