Nyílt levél egy exvőlegénynek, aki a menyasszonyát egy idősebb nővel csalta meg

Régóta gondolkoztam rajta, hogy megírom a saját nyílt levelem. Most képesnek éreztem rá magam.

Magam sem gondoltam, amikor 14 évesen megismertelek, hogy te leszel az egyik legfontosabb ember az életemben. De eltelt 8 év, majd megkérted a kezem. Én a boldogságtól nem láttam. Akkoriban rengeteget dolgoztam. Mindezt azért, hogy külön költözhessünk, és legyen egy szép esküvőnk. Tettem ezt egyedül, hiszen te még egyetemre jártál.

A családomnak fontosabb voltál, mint a sajátodnak. Mindenben támogattak.

A munka csak egy lehetőség volt, nem erőltették rád, de te szerettél volna segíteni, hogy ne nekem kelljen fenntartani kettőnket, erőmön felül. Elfogadtad az állást. Azt hittük, minden rendben. Már az esküvőt tervezgettem. Aztán az eljegyzésünk után egy hónappal munkába álltál. Nagyszerű lehetőséget kaptál, pályakezdő létedre.

Viszont valami megváltozott, már a második héten érezhető volt. Vak voltam, mert az akartam lenni. Nem akartam tudomásul venni, hogy rajtam kívül más nő is létezhet, hisz csak most jegyeztél el. Aztán robbant a bomba. Gyáva voltál, rettentően gyáva. Elhagytál, eljegyzés után két hónappal, nem vallottad be, de én éreztem, hogy van valakid.

A kolléganőddel, arról a munkahelyről, ahol azért kezdtél dolgozni önszántadból, hogy a terveink megvalósulhassanak. Nem azzal van a probléma, hogy találtál mást, hogy szerelmes lettél, fiatalon találkoztunk, viszont az, ahogy intézted, az nem méltó egy emberhez. A világtörténelemben volt már pár ilyen példa, szépen is le lehetett volna zárni.

Addig, amíg együtt voltunk, nem szabadott volna máshoz menned, és persze nem csak egyszer-kétszer fordult ez elő. Nem mondom, hogy minden csak a te hibád, hisz egy kapcsolat két ember miatt tud csak tönkremenni, voltak gondjaink, de hát kinek nincsenek? Semmi megoldhatatlan... Jó színész voltál, a problémákat a szőnyeg alá söpörni a legkönnyebb, hátha majd maguktól megoldódnak, csak konfliktus ne legyen...

A kommunikáció soha nem volt az erősséged, viszont ennyit, azt hiszem, érdemeltem volna. Leülni és a problémákat átbeszélni, majd közölni, hogy érdeklődsz valaki iránt, és inkább fejezzük be, amíg valaki sérül. Ezután is hazugságot hazugságra halmoztál. Visszatáncoltál volna, amikor megtudtad, hogy tudom, hogy ő van neked. Majd mikor láttad a hajlandóságot, láttad, hogy van remény, ismét megijedtél, és visszatáncoltál hozzá. Nem ítélkezem, biztosan ő az, aki kell neked. Biztosan nem számít az a 10 év. Biztosan megtesztek egymásért mindent. Biztos minden rendben, de valószínűleg neki fogalma sincsen arról, hogy megcsaltad őt velem. Furcsa körforgás igaz?

Ha bosszúálló lennék, ha azt gondolnám, attól begyógyulnak a sebek, felkereshetném, elmondhatnám neki, hogy azután, hogy ő azt hitte, minden rendben, még nálam is próbálkoztál, könyörögtél, és áltattál. Bármin is segítene? Sajnos nem.

Pontosan ezért nem teszek magamnak rosszat, hogy kapcsolatba kerüljek vele. Ti mind a ketten semmibe vettetek engem, hisz ő is pontosan tudta, hogy én vagyok neked. A saját lelkiismeretetekkel kell elszámolnotok, hogy milyen sebeket is okoztatok nekem. Bár fogalmatok sem lesz róla, hisz ti most boldogok vagytok együtt. Ez biztosan így van jól.

Én viszont most megbocsátok neked, magam miatt, nem miattad. Köszönöm, hogy ilyen leckét adtál, hogy tanulhatok az esetből, és köszönöm, hogy megerősítettél ezekkel a cselekedetekkel. Remélem, valaha még fogok tudni bízni bárkiben is.

Sok boldogságot nektek.