Horváth Andris fitneszmodell: "Könnyű átesni a ló túloldalára, amikor már nem a sport van értünk, hanem fordítva"

Nagyjából hatévesen kezdtem sportolni. Úszással kezdtem, majd jött a kosárlabda, a karate és a vízilabda. Ezt követően kezdtem foglalkozni a fitnesszel, 19 évesen.

A súlyommal komoly gondjaim nem voltak, viszont gyerekként volt rajtam egy kis felesleg.

Én mindig komolyan vettem a sportot, bármit is csináltam éppen, még akkor is, ha nem a versenyzés volt, ami motivált. Mindig szerettem magamnak bizonyítani, azt hiszem, mondhatom, hogy teljesítményorientált vagyok. 19 éves koromig a balatonfűzfői vízilabdacsapatban játszottam, azonban abban az évben az egyesület nem indított felnőttcsapatot a bajnokságban, az ifi korosztályból viszont kiöregedtem, így kénytelen voltam más sportágat keresni. A lehetőség adott volt, így a helyi uszoda konditermében kezdtem emelgetni a súlyokat, bár ezt nem nevezném tudatos edzésmunkának, de a lelkesedés megvolt. Először autodidakta módon tanultam internetről, magazinokból, könyvekből, később elvégeztem egy edzői iskolát, ahol az egyik gyakorlati tanárom, Csörgő Adrienn unszolására vágtam bele a versenyzésbe.

Életem első versenye a Fitparádé volt 2013-ban, amit abszolút bajnokként sikerült megnyernem. Egy évvel később WBPF világbajnokságot nyertem Indiában, majd fél évre rá Európa-bajnokságot Hollandiában. Tavaly ősszel a thaiföldi vb-n sajnos nem sikerült jó helyezést elérnem, itt csak 5. lettem.

A versenyzéssel kapcsolatos tapasztalataim és érzéseim meglehetősen vegyesek. Rengeteg élménnyel gazdagodtam, szép helyeken jártam, és főleg sok nagyszerű embert ismertem meg ez alatt az idő alatt, de megtapasztaltam a negatív oldalát is. Könnyű átesni a ló túloldalára, amikor már nem a sport van értünk, hanem fordítva. Célok mindig kellenek, de közben ne felejtsünk el élni! Összességében pozitívan tekintek vissza ezekre az időkre, sok mindent kaptam a sporttól, rengeteget tanultam belőle.

Néhány hete vállsérülést szenvedtem, részlegesen elszakad a rotátorköpeny egyik izma, így jelenleg kényszerpihenő van. Bízom benne, hogy mielőbb rendbe jön, és talán a héten már el tudom kezdeni a gyógytornát. Normál esetben, amikor nincs felkészülési időszak, heti öt súlyzós és egy kardióedzést végzek.

Egész évben diétázom, bár a kalóriákat ilyenkor nem számolom, de szerintem szükség van valamilyen rendszerre a táplálkozásban. Persze ez nem jelenti azt, hogy néha nem lehet kicsit lazítani, mert a „csalásra” is szükség van, de bizonyos korlátokon belül. Az én étrendem eléggé hasonlít egy hagyományosnak mondható testépítőétrendre, annyi különbséggel, hogy csirke helyett pulykát eszem, és kizárok minden tej- és gluténtartalmú élelmiszert.

Egyértelműen a guggolást mondanám. A férfiak hajlamosak megfeledkezni erről a gyakorlatról (sokszor a láb izmairól is), pedig ez az egyik legnagyszerűbb erőfejlesztő gyakorlat, ami az egész testet igénybe veszi. A hölgyeknek pedig egyenesen kötelező, ha formás lábakat és popsit szeretnének.

A közhiedelemmel ellentétben nem a hasizomgyakorlatok vég nélküli erőltetése, hanem a helyes táplálkozás. A kockák csak alacsony testzsír esetén látszódnak.

A versenyzés jelenleg nem motivál, ez az év biztosan kimarad, aztán meglátjuk, mit hoz a jövő. Úgy gondoltam, hogy nyárra kicsit formába hozom magam, és felkészülök néhány fotózásra, de a sérülés miatt valószínűleg tolódik pár hetet. Hosszú távú célom egy Muscle Model-fizikum, de ehhez még szükség van pár kiló izomra és néhány évre.

Igazából a mellizmon kívül semmit nem szeretek magamon, mindig elégedetlen vagyok, mindig van mit javítani. Gyenge pontnak a tricepszet mondanám, ezen kell a legtöbbet javítani.

Olykor velem is megesik, hogy nehezebb időszakon megyek keresztül, fáradt vagyok, vagy csak épp szívesebben lennék bárhol az edzőtermen kívül. Ilyenkor arra gondolok, hogy nincs más opció, meg kell csinálni, és kész. Sosem tudhatom milyen lehetőséget zárok ki, ha valamit nem teszek meg.