Nyílt levél egy édesanyának, aki soha sem volt igazi anya

A következő levelet egy olyan olvasónk küldte, akinek kapcsolata az édesanyjával egyáltalán nem mondható felhőtlennek. Írását változtatás nélkül közöljük.

Visszagondolva tisztán látok mindent, és iszonyat fájdalmat érzek, vagyis inkább ürességet. Ürességet, mert te sosem voltál velem, sosem támogattál, sosem voltál ott, amikor szükségem lett volna rád. Amikor kicsik voltunk te mindig csak a bátyáimmal foglalkoztál, mindig ők voltak számodra a fontosak. Én egyedül voltam, egyedül játszottam és rengeteget sírtam.

Az iskolában mindenki bántott, de te ezt nem tudtad, mert nem érdekelt téged. Persze a kötelező dolgoknál (anyák napja, karácsony, szülői értekezletek) ott álltál az első sorban, mint példás szülő.

10 éves lehettem, mikor először felfogtam, milyen is vagy, akkor döbbentem rá, hogy reménytelen eset vagy, soha nem leszel az anyám, hiába is reménykedtem ebben a szívem mélyén.
Mindenhol azt láttam,hogy az anyukák a gyermekükkel milyen boldogok, és tini korban mindent meg tudnak beszélni.

De a mi kapcsolatunk más volt. Nem tudtál semmit rólam, hiszen nem is érdekelt téged. Amikor lázadtam, és folyton veszekedtünk, nagyon csúnya szavakkal illettél engem.

Milyen anya az, aki azt mondta a lányának, hogy "Jobb lett volna, ha meg se születsz, csak egy nyűg vagy a nyakamon!" Ekkor tényleg megtört bennem valami, nem tudtam már rád anyaként tekinteni, és ami a legszörnyűbb, már sírni se tudtam miattad/érted. Valami ott véget ért.

Ezek után már nem is akarok tőled semmit, csak azt, hogy ne szólj bele többet az életembe, mert nincs jogod hozzá! Nem tartozik már rád, hogy kivel vagyok, hova megyek, és mit csinálok, igaz, eddig se nagyon érdekelt. De most megijedtél, hogy egyedül maradsz, hiszen a testvéreim már rég itt hagytak téged, mert ők hamarabb észrevették, milyen ember vagy, és hirtelen kapkodsz utánam. De tudod, már én nem akarok veled semmilyen kapcsolatot, ezt már nem lehet helyrehozni, túl késő.