Vegán vagyok, miért kell ezt lenézni?

Nem fogok téríteni, győzködni, lelkiismeret-furdalást kelteni. Mindenki úgy él, ahogy neki tetszik, és valószínűleg a lelkemet is kitehetném, akkor sem tudnék hatni minden egyes olvasóra. Bizonyos emberek nem győzhetők meg, de nem is ez a cél. Csak azt kérem, hogy aki nyitott rá, az vegye le kicsit a szemellenzőt, felejtse el pár perce a saját problémáit, és lássa meg azt, mi minden zajlik körülötte a nagyvilágban.

Bár már harmincéves leszek, mégis kissé félve közöltem szüleimmel a nagy hírt, miszerint vegetáriánusból vegánná avanzsáltam. Mindig is ez volt a cél, vagyis már vegetáriánusként is kerültem az állati összetevőkből készült ruhákat vagy például kozmetikumokat, de ahhoz, hogy lemondjak a sajtokról vagy tejről, kezdetben nem éreztem elég erősnek magam. Illetve inkább kényelmes voltam, azt gondoltam, hogy a 100 százalékban növényi étkezéshez nagyon sok változtatást kellene eszközölnöm. Azóta persze kiderült, hogy sokkal egyszerűbb megvalósítani, mint gondoltam. Na szóval elhatároztam, és bele is vágtam. A barátom teljes mértékben támogatott és segített, ám bevallom, a szüleimnek egy ideig nem mertem bejelenteni.

Tudtam jól, hogy a barátom egyenrangú félként tekint rám, így el fogja fogadni a döntésemet, ám a szüleim már más tészták voltak. A szüleimnek mindig gyerek leszek. Ők készítettek fel az életre, ők mondták meg, mi a jó és mi a rossz, ők hoztak döntéseket helyettem, én pedig egy pillanat alatt félredobtam a tanultak egy részét, a jól berögzült tradíciókat, és kialakítottam a saját világnézetemet, amiben saját döntést hoztam, nélkülük. Olyan döntést, ami számukra idegen, ijesztő vagy egészen egyszerűen nevetséges. Azt nem mondom, hogy kitörő örömmel fogadták a nagy hírt, és sajnos azt sem tudom mondani, hogy az én hatásomra bármi is megváltozott volna e téren a gondolkozásukban, de valamilyen szinten elfogadták a döntésemet.

Egyébként gyerekkoromtól kezdve nagy állatbarát voltam, imádtam a cicákat, a kutyákat, a cuki nyuszikat, emellett pedig nyugodt szívvel megettem a vasárnapi tyúkhúslevest és sült hús kombót. Vidéki vagyok, nagyszüleim állatokat tartottak, tehenet fejtek, csirkét vágtak, disznót öltek. Ez volt a hagyomány, ebben nőttem fel, ez volt a normális. Furcsa dolog ez a szocializáció, megtanuljuk, hogy a cuki háziállatokat nem szabad bántani, viszont az rendjén van, hogy egy disznót (ami pedig intelligenciában a kutyával vetekszik) nyugodt szívvel meg lehet ölni.

Egészen a húszas éveim közepéig nem is nagyon kérdőjeleztem meg a húsevés létjogosultságát. Nem gondolkoztam el azon, hogy hol élhetett, mit érezhetett élete utolsó pillanatában az az állat, akiből néhány perccel azelőtt egy darabot hamburgerhúsként jóízűen elfogyasztottam. Úgy általánosságban, a boltokban sorakozó különféle húskészítményekre egyszerű termékekként tekintettem, eszembe sem jutott, hogy azok egykor érző, lélegző élőlények voltak.

Aztán néhány évvel ezelőtt valami megváltozott. Sok rosszat lehet mondani a közösségi médiára, meg magára az internetre is, de tény, hogy kinyitja az ember előtt a világot. A "haszonállatok" rövid és nyomorúságos életéről nem tudósítanak a híradókban, a kegyetlen vágóhídi mészárlásokról nincsenek főműsoridős reklámok, az internet korában viszont semmi nem marad titokban. Így szembesültem én is a húsipar kegyetlenségeivel.

A szívem szakad meg, ha csak rágondolok, vagy arra, hogy napi szinten több millió állatnak kell meghalnia azért, hogy az emberek vacsorázzanak egy jót.

Pedig - tudom, a húsimádók számára hihetetlen - én is jókat szoktam vacsorázni, sőt reggelizni és ebédelni is. Hús, tej, tojás és bármiféle állati eredetű termék fogyasztása nélkül. Most szinte magam előtt látom azoknak a húst szívesen fogyasztó olvasóknak a hitetlenkedő, esetleg gúnyos mosolyát, akik elképzelni sem tudják, hogy a növényi étrend is lehet istenien finom, és még tápláló is. Pedig lehet, sőt. Épp ezért olyan érthetetlen és szomorú (legalábbis számomra az), hogy a társadalom többsége ennyire elutasító a veganizmussal szemben.

Sokan érvelnek azzal, hogy bár szeretik az állatokat, nem tudnának lemondani a hús ízéről. De vajon hány ember tudja igazán, hogy milyen is a hús íze? Ki lenne képes beleharapni egy véres, cafatos, nyers húsdarabba, és jóízűen elfogyasztani? A hús íze az elkészítési módon, a fűszerezésen múlik. Ezért például a hamburger húspogácsáját helyettesítő gombapogácsa is tökéletesen vissza tudja adni a jól megszokott ízvilágot. És így van ez nagyjából mindennel. Ha valaki nem tud vagy nem akar lemondani a megszokott ízekről, annak nem is kell, hiszen szinte minden jól ismert élelmiszert elő lehet állítani kegyetlenségmentesen.

De persze ez csak egy ellenérv a több százból. Mindig mindenki meg tudja indokolni, hogy miért baromság vegánnak lenni. Hogy csak néhány példát említsek:

• "Nem akarok füvet enni"
• "Az állatok azért vannak, hogy megegyük őket"
• "A növényeknek is fáj"
• "Az ember csak mindenevőként tud létezni"
• "Az állatok is megeszik egymást"

A növények idegrendszeréről és fájdalomreceptorairól, valamint az ember fogazatáról és bélrendszeréről nem szeretnék tudományos értekezést írni, ha valakit komolyan érdekel a dolog, és nem csak hangosan puffogtatott tévhitekre és félinformációkra szeretne hagyatkozni, az egy kis kereséssel valódi hasznos információkat találhat.

Engem őszintén szólva egyáltalán nem érdekelt a vegánság tudományos háttere, tehát nem azért nem eszem húst vagy bármi állatit, mert ez egészségesebb. Egyszerűen nem szeretnék ártani. Az, hogy a helyes vegán életmód ráadásul még egészséges is, csak pluszpozitívum. De tudom, hogy 100 százalékosan sajnos ma még nem lehet vegánként élni, hiszen már a puszta létezésünkkel is ártunk a környezetünknek és az élővilágnak, de amit tudok, azt meg szeretném tenni.

Vegánnak lenni nem egy hóbort, nem egy divat. Ha valaki etikai vegán, akkor az általában az állatok és a természet szeretete miatt döntött az életmód mellett. Én azért döntöttem így, mert nem akarok részt venni több millió állat legyilkolásában és kínzásában.

Ha látnák az emberek, vagy egyáltalán érdekelné őket, hogy miként is kerül az a fél kiló marhahús vagy egy liter tej a boltok polcaira, valószínűleg kevésbé tartanák viccesnek.

Bár biztos vagyok benne, hogy még ekkor is lennének olyanok, akik továbbra is az állatok kihasználása mellett kampányolnának, de – mint a cikk elején is írtam – mindenkit úgysem lehet meggyőzni.

Megint csak ismétlem magam: mindenkinek joga van olyan életet élni, amilyet szeretne, tehát ha valaki húst (is) eszik, az az ő dolga. De, mint ahogy én sem degradálok senkit a választása miatt, jó lenne legalább azt elérni, hogy ez fordítva se legyen így...

• Mert szerintem minden élőlény saját magáért él a földön, nem értem, nem értünk, emberekért. Mert az állatok is éreznek fájdalmat, félelmet, örömet, ők is csak élni akarják az életüket, akárcsak te vagy én. Mert úgy, ahogy neked és nekem, az állatoknak is csak egy életük van, és legyen szó akár ipari, akár háztáji állattartásról, a gyilkosság így is, úgy is gyilkosság marad.
• Mert ebből a szempontból nem látok különbséget egy hízelkedő cica és egy legelésző boci között.
• Mert ha már az emberi faj felsőbbrendűségét hangoztatjuk, akkor éljünk is ahhoz méltóan. Nem vagyunk ragadozók, minket nem az ösztönünk hajt. Elvileg tudatos lények vagyunk, akik mérlegelni tudják tetteik súlyát, és döntéseket tudnak hozni. Nem vagyunk rászorulva a vadászatra, gyilkosságra, dönteni tudunk az életmódunkról.

• Mert nem jár semmiféle lemondással, legyen szó ételről, vagy bármilyen más számomra fontos termékről. Magyarán nem gond, ha hamburgert, vagy rántott sajtot kívánok, növényi alternatívákkal tökéletesen kiváltható. Nem gond, ha új vörös rúzst szeretnék, az állatkísérlet- és állati összetevőktől mentes márkák közül válogatok.
• Mert semmilyen negatív hatással nincs az egészségemre, sőt. Nem szenvedek semmilyen hiánybetegségben a változatos étrendemnek köszönhetően.
• Mert nem gondolom, hogy jogunk volna használni más érző lényeket a saját igényeink kielégítésére.