Fogyás az edzőtermen túl? Könnyebb, mint gondolnád

fogyás edzőterem mozgás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sokan vannak úgy, hogy fittek, energikusak szeretnének lenni lehetőleg normál testalkattal, de utálják az edzőtermet, és egyébként is alig tudják beiktatni a rendszeres mozgást a mindennapjaikba. Ezt a 7 tippet nekik írtuk, hogy belássák, a hétköznapok tele vannak alternatív sportolási lehetőségekkel!
  • Munkában is aktívan

Egy 1500 nő bevonásával készült vizsgálat kimutatta, hogy akik kevesebbet mozognak, és többet ülnek, azoknak a sejtjei nyolc évvel idősebbek, mint a korukbeli többi nő sejtjei. Tehát az ülő életmód, amit nagyrészt a hosszúra nyúlt irodai munkának köszönhetünk, évekkel rövidítheti meg az életünket. Az első és legfontosabb, hogy a munkába menet se ijedj meg egy kis sétától. Szállj le előbb a tömegközlekedésről és gyalogolj 1-2 megállót a munkahelyedig, majd lift helyett válaszd a lépcsőt. Az irodában is használd ki, ha fel tudsz állni az asztaltól. A papírkosarat és az egyéb szükséges tárgyakat helyezd messzebb az íróasztaltól, így kénytelen leszel többször is felállni munka közben.
Ha a kollégáiddal meg akarsz valamit beszélni, sétálj át hozzá, ne telefonon vagy e-mailben üzenj. Ha a mosdóba mész, válassz egy távolabbit, akár lépcsőzz is közben. Érdemes letölteni a telefonodra egy alkalmazást is, ami aktivitásra buzdít, például számlálja a napi megtett lépéseinket, vagy emlékeztet arra, hogy időnként felálljunk az íróasztalunktól.

Lift helyett válaszd a lépcsőt Forrás: Thinkstock

Ülőmunkát végzel? Mozgástippek az irodába!

Miért fontos hatványozottan odafigyelni a mozgásra azoknak, akik ülőmunkát végeznek? Hogyan lehet az irodában is átmozgatni a testünket? Olvasd el Katus Attila tippjeit!
  • Szex

Valószínűleg magyarázni sem kell, hogy egy párunkkal töltött kellemes együttlét is igencsak hasznos edzésnek számít. Szóval már csak ezért is megéri minél aktívabbnak lenni közben. Egy tanulmány szerint az együttlét során 657 izmunkat használjuk, többet, mint ha futnánk, akkor ugyanis csak 99 izom lép működésbe.

  • Házimunka

Az előbbinél talán kevésbé kellemes időtöltés, de egy alapos nagytakarítás sok izmot megmozgat és sok kalóriát éget. A porszívózás, a felmosás, a portörlés és a mosogatás is új dimenzióba léphet, ha mozgásként tekintesz ezekre is.

  • Kertészkedés

A kerti munka annyiban jobb a házimunkánál, hogy friss levegőn végezhetjük, és itt ráadásul keményebb feladatok is vannak, mint például az ásás. De a gereblyézést és a fűnyírást sem érdemes kihagyni. Vidéken nevelkedett nagyszüleink és dédszüleink bizony egész életükben jó formában voltak, ugyanis egész nap mozgásban volták. Érdemes tanulni tőlük!

  • Séta

A séta sokak szerint semmi sem ér, ha kalóriát szeretnénk égetni, pedig ez korántsem igaz. A séta igenis hasznosabb, mint korábban gondoltuk. Napi fél óra gyaloglással több száz kalóriát égethetünk el, ami persze a mozgás intenzitásától is függ. Természetesen jobb egy viszonylag tempósabb ritmust választani, mert annál jobban beindulnak a zsírégető folyamatok. Így a plázában sétálgatás és nézelődés nem számít éppen aktív gyaloglásnak. De már ezzel a fél órával is sokat teszel az egészségedért, ráadásul az is megszeretheti idővel a kocogást, majd a futást, aki korábban utálta.

  • Tánc

Egy hétvégi edzést kiválthatsz akár pár óra táncolással is. Aki igazán szereti, az jól tudja, hogy szuper jól izzaszt, ráadásul a kedvenc számaidat hallgatva tökéletesen feltölt. Ha egy hétvégi buliban történik mindez, akkor nyilván csökkenti a zsírégetést, ha közben cukros koktélokat fogyasztas, vagy hajnalban még bemész egy gyorsétterembe. De egy takarítással összekötött aktív táncolás otthon már sok-sok kalórát eléget.

Táncold magad karcsúra - Edzésmódszerek a zene ritmusára

Te is megunod néha a futást, belefáradsz a súlyzók emelgetésébe és az ellipszistréner kattogó zajába? Tombol benned a vágy, hogy otthagyd a rideg edzőtermet, és táncra perdülj? Rázd fel magad pezsgő ritmusokkal, kecses mozdulatokkal, és irány egy zsírégető táncos óra - nem fogod megbánni. Íme a Life.hu 5 kedvence!
  • Wellness

Több tanulmány is bizonyította már, hogy bizony a stressz nagyon is hízlal. A stressz ugyanis gátolja a zsírégetést és az izomépítést, sőt a hasi súlyfeleslegnek is a stressz lehet az oka, ráadásul az állandó éhségérzettel is szoros összefüggésben van. Éppen ezért érdemes néha kikapcsolni, elfelejteni minden aggasztó tényezőt és csak befelé fordulni, relaxálni. Ha szereted a masszázst, akkor válaszd például azt, de egy otthon töltött nap is lehet igazi wellness program, csak egy jó könyv, egy kád fürdő és egy arcpakolás kell hozzá.

Több tanulmány is bizonyította már, hogy bizony a stressz nagyon is hízlal, éppen ezért érdemes néha kikapcsolni, elfelejteni minden aggasztó tényezőt és csak befelé fordulni, relaxálni Forrás: Thinkstock

A stresszes életmód jobban hizlal, mint gondolnád!

Képtelen vagy kiűzni az életedből a stresszt, ennek a nyomait azonban nemcsak a bőrödön, de a súlyodon is nap mint nap érzékeled? A stresszes életmód jobban hizlal, mint gondolnád, de tehetsz ellene!

Kezdd az őszi szezont edzéssel, tornázz minden reggel Magyarország vezető életmód szakértőjével, Katus Attilával! A LifeTv-ben szeptember 4-től reggel 7-kor, 8-kor és 10-kor nincs kifogás, ledolgozzuk a nyáron felszedett felesleget. Két dolgot garantálunk, bombaformát és izomlázat!
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.