Peller Marianna a Las Vegas-i mészárlásról

Milyen lehet végignézni, hallani, átélni egy ilyen pusztítást? Hogyan és főleg miért hozza meg valaki azt a döntést, hogy életeket olt ki, nem számolva azzal, hogy hány életet változtat meg? Mert ez nem csupán az áldozatok és a több száz sebesült tragédiája, hanem a hozzátartozóiké is. Azoké, akik ott voltak, és fogták a kezét, amikor a párjuk, gyermekük, barátjuk kilehelte a lelkét. Azoké, akik csak a híradásokból értesültek a szörnyűségekről, és talán az utolsó pillanatig fohászkodtak azért, hogy az ő testvérük, fiuk, szerelmük vagy édesanyjuk ne legyen az áldozatok között.

Azt hiszem, az ember még nincs készen arra, hogy szabadon fegyvert tartson. Mitől is akarjuk megóvni magunkat? Csakis egymástól – egy másik embertől. Mert félünk embertársainktól, cseppet sem bízunk bennük. Ha az ember készen állna arra, hogy mindenkinek fegyvere lehessen, szabadon, akkor pont olyan fejlettségi szinten állnánk, amikor fölöslegessé válnának a fegyverek. Mert elég intelligensek, együttérzők és könyörületesek lennénk ahhoz, hogy tudjuk, az agresszió agressziót, a gyűlölet gyűlöletet, a bosszúszomj fájdalmat szül. Minden konfliktust rendezni tudnánk békés eszközökkel, és nem fenyegetnék egymást a világ vezetői. Az országok nem harcolnának vagy versenyeznének egymással, csak segítenék egymást. Úgy képzelem, hogy a szíve mélyén minden ember ilyen világra, és szereteten és kölcsönös elfogadáson alapuló életre vágyik. Valahogy mégsem akaródzik összejönni ez a szépséges eszménykép.

Nem létezik olyan földi ember, akit meg ne kísértene élete során valamilyen formában. Ez lehet egy jónak ígérkező üzlet, amellyel valahogy mégis ártunk másoknak, vagy olyan élethelyzet, amelyben el kell döntenünk, hűek maradunk-e önmagunkhoz, az elveinkhez vagy esetleg a szeretteinkhez. A kísértések száma szinte végtelen. Ezért csupán annyit tehetünk, hogy életünk végéig arra törekszünk, hogy jó emberek legyünk, de hibázni akkor is fogunk. És talán kell is ahhoz, hogy abból tanulva, egyre jobbá válhassunk.

Állítólag Hitler egy közepes képességekkel megáldott ember volt, ám egy valamiben mégis kitűnt a társai közül: igen erős médiumi képességei voltak. Ezek pedig leginkább akkor nyilvánultak meg, amikor nagy tömegek előtt mondott beszédet. Olyankor megnyílt a tudata, és átvette az egész teste, lénye felett az uralmat a Gonosz. Mindannyian ki vagyunk téve a megkísértésnek, és azt gondolom, az amerikai, nyugdíjas tömeggyilkossal is valami hasonló történhetett. Ha ennyi fegyvere volt, valószínűleg, időről-időre megfordultak már a fejében szörnyű gondolatok. Lehet, hogy évek óta hurcolta magában ezeket, sőt, biztos voltak olyan időszakok, amikor sikerült elnyomnia őket. De valamiért elfogyhatott az ereje, és végleg átállt a sötét oldalra.

Én mégis hiszem, hogy lett volna esélye. Arra, hogy másképp döntsön. Kérhetett volna segítséget. Akár embertől, akár az Égiektől, ima formájában. Hiszem, hogy az ilyen tragédiák elkerülhetőek lennének, ha mindenki, legalább időnként, legalább egy picit foglalkozna a lelkével. Ehhez elég egy pár mondatos fohász, sőt, akár egyetlen szó is, ha az szívből jön. Sokkal jobb lehetne ez az őrült világ.