Peller Mariann az irigységről

Múlt héten szomorú volt látni, amint az Irma hurrikán végigpusztította Amerika jelentős részét. Egy magyar család a St. Martin-szigeti nyaralóparadicsomban rekedt. A család természetesen mindent elkövetett, hogy kimeneküljenek a helyszínről, még mielőtt odaért volna a vihar. Dupla áron, de végül sikerült repülőjegyeket szerezniük. Azonban végül nem szállt fel az a gép, amire a jegyük szólt, és ezzel eldőlt a sorsuk: ott rekedtek a szigeten. Nem maradt más választásuk, igyekeztek a körülményekhez képest a lehető legjobban felkészülni, és számoltak a legrosszabbal is. Az egésznek azért ment híre, mert a vihar után 5 nappal még mindig nem jött értük senki, aki segített volna elhagyni a sziget romjait, fogytán volt az ivóvíz és az élelem, az emberek fosztogatni kezdtek. A feleség testvére kért segítséget mindenkitől, a nyilvánosságot is bevetve.

„Úgy kell nekik! Most legalább egy életre megtanulják! Ha volt rá pénzük, hogy elutazzanak erre a luxus helyre, akkor miért sajnálták a pénzt a hazaútra? Persze, azt hitték, megúszhatják, hát most legalább rájöttek, hogy a pénz nem minden...”

Ilyen, és ezekhez hasonló irtóztató, felháborító, bicskanyitogató kommenteket olvastam. És akkor rádöbbentem, hogy az emberek jelentős része bele se gondol, hogy mennyire fűti az irigység. Fogalma sincs róla, mennyi negatív érzéssel van tele – sokkal több negatívval, mint jó érzéssel. Képesek voltak belerúgni azokba, akik az életükért küzdöttek éppen. (Abba bele se megyek, hogy nem tudhatjuk, nem erre a nyaralásra gyűjtött-e ez a család az elmúlt, mondjuk 10 évben, esetleg nem születésnapi ajándékként lepte meg valamelyiküket a teljes rokonság, stb.?)

Az alatt a teher alatt, a másik ember terhei alatt, te valószínűleg összeroppannál, mert nem ott tartasz, ahol ő tart, nem az a feladatod, nem azokat a leckéket kell végigjárnod, mint neki. Ezért ez fordított esetben is igaz, ő sem bírna el a te feladataiddal. Ugyanis mindenki a lehető legsúlyosabb terhet kapja a nyakába az adott életére, mert abból fogja a legtöbbet megtanulni.

Egyébként is, ha valaki jobb nő, az internet népe kikiáltja prostinak. Ha normál- vagy húsos testalkatú, akkor dagadt disznó, hogy merészeli magát nőként viselni? Ha jóképű férfi, tuti, hogy mindenkit csak kihasznál a szemét, ha viszont kevésbé Adonisz, kizárólag a pénzére hajthatnak a nők.

Az ilyen típusú kritikák zömét a saját belső feszültségeink szülik. Az önmagunkkal és az életünkkel való elégedetlenség, és az a hit vagy meggyőződés, hogy másoknak mindig minden sokkal könnyebb. Meg kell, hogy nyugtassam az így gondolkodókat: senkinek sem könnyebb. Senki sem él tökéletes életet, még ha ez is a látszat. Mind tanulni születtünk a Földre, és azt csak tapasztalásokon keresztül lehet igazán hatékonyan. Ezek a tapasztalások azonban szinte soha nem kellemesek, mert annyira hülye az ember, hogy abból csak nagyon ritkán tanul. Szükségünk van a fájdalomra, félelemre és bizonytalanságra, hogy igazán mélyen belénk égjenek ezek a tanulságok. Ezeket a tapasztalásokat pedig senkitől sem érdemes elirigyelni!