50 éves lett Lorelai Gilmore, azaz Lauren Graham, a Szívek szállodája sztárja

Lauren Graham Szívek szállodája Lorelai Gilmore
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Lauren Graham ma ünnepli 50. születésnapját. Ennek alkalmából megmutatjuk, hogyan változott az elmúlt 30 évben a Szívek szállodája sokat fecsegő, kávémániás anyukája.

Lauren Graham Hawaii szigetén látta meg a napvilágot, de az iskolát már Washingtonban kezdte. A középiskolában már erős vonzódást érzett a színészet iránt, így be is lépett a színjátszó körbe. Az egyetemen is színművészetet hallgatott, és ebből is diplomázott.

A karrierje 1995-ben kezdődött, amikor Hollywoodba költözött. Öt éven át szerepelt különböző sorozatokban visszatérő szereplőként, de filmekben is láthattuk kisebb szerepekben.

1998-ban a Nightwatch című filmben Forrás: AFP

A világsikert a Szívek szállodája című sorozat hozta meg. Állítólag azért választották ki a főszerepre, mert a gyors beszéde jól passzolt a sorozathoz megálmodott karakterhez, és a szikrázóan kék szemei is megragadták a producereket. A sorozat elképesztően nagy sikere igazolta is őket, hiszen kiválóan hozta a kávémániás, nagy dumás, fiatalos anyukát, és szuper összhang volt közöttük Alexis Bledellel, azaz Loryval.

Lauren Graham 2003-ban és 2005-ben Forrás: AFP

A sorozat 7 évadot élt meg, miután a készítők és a sorozatot sugárzó csatorna nem tudtak megegyezni, a forgatás a rajongók nagy csalódására befejeződött. A folytatás valójában folyamatosan ott lógott a levegőben, mígnem 2016-ban le is forgattak négy 90 perces részt, amit a Szívek szállodája: Egy év az életben címmel sugároztak. A sorozat utolsó része óta eltelt 10 évben természetesen sokat változtak a szereplők, és mivel Lauren Grahamet közben nem nagyon lehetett látni a képernyőn, sokakat meglepett a külseje.

A Gilmore lányok, Alexis Bledel és Lauren Graham 2005-ben és 2016-ban Forrás: AFP

A kissé túltolt plasztikázás vádjait is megkapta, és a vádaskodók valószínűleg nem is tévedtek. Ennek ellenére az új részekben is ugyanazt a könnyed bájt hozta, amit mindenki szeretett és megszokott tőle.

Lauren Graham a Szívek szállodája: Egy év az életben premierjén Forrás: AFP
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.