Peller Mariann: "Nem hiszek az átkokban"

Amikor megkérdeztem, hogy miben hisz, jól összefoglalta, amit én magam is érzek ezzel a kérdéssel kapcsolatban. Azt mondta, amolyan „katyvasz hite" van. Rögtön bólogatni kezdtem, mert én is így vagyok ezzel, és azt hiszem, rajtunk kívül még nagyon sokan gondolkodnak, éreznek így. Erős alapot adott neki az édesapja vallása, és ugyanez jellemző rám is. Az én édesapám nem nagyon gyakorolta a vallását, miután felnőtt, inkább a nagymamámra volt jellemző a rendes templomba járás és az esti imádságok. Tőle tanultam ezeket, és tőle kaptam szenteket ábrázoló kis képeket is, amiket az imakönyvemben őrizgettem. Ez volt az alap.

Középiskola vége felé kezdett tágulni a világnézetem, mert akkoriban beszélgettünk az osztálytársaimmal a reinkarnáció lehetőségéről, egészen addig nem is hallottam ilyesmiről. Ösztönösen úgy éreztem, hogy ebben lehet valami. Mostanra meggyőződésem, hogy reinkarnáció van. Hiszem, hogy sokszor kell élnünk, mert rengeteg élethelyzetet csak sok-sok életen keresztül tudunk megtapasztalni, és megtanulni, mit is jelent, ha az ember a fény útján igyekszik járni. Meg kell élnünk az árnyék oldalt is, azt, hogy milyen, amikor a sötét oldalt szolgáljuk. Hiszen ha megtapasztaltuk, milyen másoknak fájdalmat okozni, átkerülünk a másik oldalra, egy következő életünk során nekünk fognak mások fájdalmat okozni. És akkor végre megtapasztaljuk ugyanannak az éremnek mindkét oldalát.

Nem hiszek azonban az átokban. Aki hiszi, hogy egy másik ember átkot szórhat rá, azon könnyebben foghat az átok. Én abban hiszek, hogy ki tudjuk tisztítani (akár mi magunk, nem kell ezért önjelölt boszorkányokhoz fordulnunk) az olyan negatív energiákat, mint egy átok. Hiszem azonban, hogy ha valaki sűrű, sötét, már-már tapintható gyűlölettel viseltetik egy másik ember iránt, és csupa rosszat kíván az illetőnek (szinte megátkozza), az valóban hatással van. Leginkább saját magára. Önmagát mérgezi meg vele. Hiszek a gondolat teremtőerejében is. Ezért azt gondolom, nagyon nem mindegy, kiről vagy miről mi a véleményünk, milyen érzelmi töltettel dúsítjuk a gondolatainkat, mikor az illető vagy a dolog az eszünkbe jut.

A feltételnélküli, mindent átölelő és mindent mindennel és mindenkivel összekötő, csodatévő szeretetben. Olyan hatalmas ereje van, hogy aki megtapasztalja, tudja, érzi, ez nem e világi hatalom. Csupán átsugárzik rajtunk, halandó emberi lényeken. De fantasztikus, hogy képes erre, és képessé tesz bennünket is arra, hogy teremtsünk. Ha bármit létre akarunk hozni a fizikai világban, azt legtöbbször szeretettel töltjük meg. Ilyen egy gyermek fogantatása, egy művészi alkotás világra jövetele, vagy bármilyen tárgy, dal, beszéd, előadás, építmény, eszköz, sőt, szolgáltatás születése. Ezért a leginkább úgy szolgálhatjuk a "legfőbb jót" (nem is feltétlenül tudatosan), ha hagyjuk, hogy a szeretet áramoljon át rajtunk, és megnyilvánuljon tetteinken, gesztusainkon keresztül. Elég egy őszinte mosoly vagy érintés is, és átengedted magadon, és az maga tud lenni, a csoda.