Peller Mariann: "Az érzelmi energiák lenyomatot hagynak bárhol, amerre járunk"

Az igazság az, hogy öt éven át, amíg Annáék az egyetemre jártak, és még azt követően is nagyjából egy évig plátói rajongással viseltettem Sanyi iránt. Ez a gyermeki szerelem persze sosem teljesedett be, de az idő múlásával igazán jó barátok lettünk, akik időnként lelkük legmélyebb titkait is megosztották egymással.

Az életünk bár más-más irányt vett, mégis sok benne a párhuzam, legalábbis, ami a spirituális útkeresést illeti. Sanyi fiatalon elhatározta, hogy lelkész lesz. Ez a terve meghiúsult, mert valahogy a színházi világ lett az ő játszótere (szó szerint és átvitt értelemben is). Én mégis azt gondolom, elérte a célját, pap lett belőle, csak éppen a Thália papja. Ő pedig minden előadása alkalmával úgy érzi, csatornaként működik az emberek és az ég között, mintha közvetítő médiummá válna, akin át lezúdul az égi energia a nézőtérre. A legtöbb ember valamilyen mértékben nyitott az efféle közvetítésre. Sanyi misszióként tekint erre a feladatra, adni valamit a közönségnek.

Azonkívül, hogy adnia vagy közvetítenie kell, melyhez rengeteg tehetséget hozott magával, el kellett indulnia befelé is. Ezt sokkal könnyebb mondani, mint igazán megérteni, mit is jelent, vagy hogyan is kell ezt végrehajtani. Sanyi először az ismeretanyag felszedését (vagy ha úgy tetszik, a tudása felelevenítését) választotta. Így indult el a befelé vezető útján. Rengeteget olvas spirituális témájú könyveket, és ragad rá minden ezzel kapcsolatos információ, amelyet igaznak érez. Mégsem hagyja magát gúzsba kötni egyetlen elmélet vagy irányzat által. Neki is szüksége van a szabadságra, ugyanúgy, mint nekem. Én is nehezen viselem, ha meg akarják mondani nekem a tutit. Aki azt állítja, hogy csak az ő igaza az egyetlen, az mindig gyanús, és azt mindig taszítónak érzem.

Sőt, szó szerint is ez történt, amikor elhatározta, hogy megjárja az El Caminót. Ennek a vándorútnak fizikailag talán nincs is jelentősége, mert ez a vándorlás sokkal inkább rólad szól, a lelkedről, és arról, hogy találkozz végre önmagaddal olyan körülmények között, ahol nem zavarhat meg semmilyen külső tényező. Hiszen amikor éljük a hétköznapjainkat, a legapróbb feladatok vagy egy e-mail és telefonhívás is azonnal elvonja a figyelmünket. Itt ez a veszély nem fenyeget. Nem merem kijelenteni, hogy a földrajzi helynek talán nincs is jelentősége, mert mostanra biztosan más lett ennek a útvonalnak a fizikai rezgése is azáltal, hogy csupa megvilágosodásra vagy belső békére vágyó zarándok járta végig olyan tiszta vággyal a szívükben, hogy szeretnének valamit megoldani, megérteni, feloldani, megtanulni vagy elengedni végre.

Sanyi azt mondta, legszívesebben receptre íratná fel minden ember számára ezt a zarándoklatot. Én is biztos vagyok benne, hogy sokaknak nagyon jót tenne, talán még az életük vagy felfogásuk is megváltozna. De csak azoknak, akik nyitottak erre az élményre. Gyalogolhat az ember akármennyit, ha a szívében és tudatosságában nem áll készen a szembesülésekre, amelyeket egy ilyen élmény hozhat. Egyszer talán én is érezni fogom a vágyat, a késztetést, hogy végigjárjam. Egyelőre azonban idekötnek vállalt, földi feladataim, amelyek egészen hétköznapiak. Ám ezek elvégzése közben is járhatunk azon a bizonyos belső úton, csak meg kell próbálnunk kiszakítani magunknak nap mint nap egy kicsi időt. Amikor végre magunkkal és a gondolatainkkal lehetünk.