Egy posztapokaliptikus sziget, amelyet visszafoglalt a természet
![](https://cdn.life.hu/2023/12/_XydNdRYBrayHQPJjkvzBfmSYTRyTza_J-XJ5785Xs0/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2EwNGM3NTYxZDdlMzQ3MWM4ZjAzOGNlNWQ3YTdlODg2.jpg)
Ez talán az egyetlen olyan sziget, amely kétszer vált teljesen lakatlanná, először 1788-89-ben. A rossz időjárás miatt nagyon magas volt a halálozási ráta, és idővel az itt lévő településeket hátrahagyták az emberek. Az indiai felkelések után, 1887-ben egy börtön és annak közigazgatási épületei költöztek a szigetre. 1942 márciusáig a britek által ellenőrzött Ross Island folyamatosan lakott volt, aminek a japán csapatok betörése vetett véget. Ekkor ismét elnéptelenedett a terület.
Elhagyott helyek - Abházia, ahol nem járnak turisták: fotók
Abházia nem az az ország, amely kedvelt turistacélpont lenne. A legtöbb állam el sem ismerte a függetlenségét. Csupán pár éve annak, hogy egyáltalán átléphetik a határait üdülni vágyó „idegenek", pedig csodás tengerpartjai és felfedeznivaló barlangjai vannak. Most megnézheted ezt a rejtett világot, amely mindössze 1700 kilométerre van tőlünk.
Amikor a második világháború lezárult, a sziget újból a britek irányítása alá került, majd India függetlenedése után a kormány vette át a felügyeletét. A sziget 1979-ig maradt lakatlan, amikor átadták az indiai haditengerészetnek. Ez után létrehozták az INS Jarawa nevű kis bázist. 1993-ban egy múzeum is létrejött a szigeten.
Napjainkban a sziget nyitva áll a turisták előtt, mivel azonban egy részén tengerészeti bázis működik, a látogatóknak le kell jelentkezniük belépéskor és kilépéskor, valamint a szigetet éjszaka nem látogathatják.
Kattints a képre, és nézd meg a galériánkat:
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.