Rácsok mögött születtek – Ártatlan gyermekek, akik börtönben nevelkednek

Azok az előzetes letartóztatásban lévő vagy szabadságvesztésüket töltő nők, akik ez idő alatt adnak életet egy börtönkórházban gyermeküknek, a Bács-Kiskun megyei Büntetés-végrehajtási Intézet II. objektumába, az anya-gyermek részlegére kerülnek a kisbabájukkal közös szobába. Az BV Intézet dolgozói mindent megtesznek azért, hogy a csecsemők, helyzetükhöz képest, a lehető legjobb ellátást kapják. A kényelmük és az őket érő negatív hatások redukálása a fő cél: igényeikhez igazított napirend, baba-mama torna, babamasszázs, életkornak megfelelő fejlesztő foglalkozások, játékok. Ezen a részlegen a hozzátartozókkal való kapcsolattartás nagyobb hangsúlyt kap. Ennek oka, hogy a gyermeknek ne csak saját édesanyjával legyen meghitt kapcsolata, hanem édesapjával, nagyszüleivel, más rokonaival is, hiszen így nem éri akkora trauma, amikor elsődleges gondozójától elszakítják.

Vépy Viktória pszichológust arról kérdeztük, hogy, mit jelent/nyújt a csecsemők számára édesanyjuk ebben a rendkívül meghatározó életszakaszban, és mit okozhat, ha elszakítják őket egymástól.

„Egy gyermek számára az anyjával való kapcsolat a gondozási műveleteken keresztül nem csupán a megfelelő biológiai fejlődéshez járul hozzá, hanem az értelmi-érzelmi és szociális fejlődésre is hatással van. Személyiségfejlődésünk szempontjából szintén kiemelt szereppel bír az anya-gyermek kapcsolat alakulása.

A kötődés nem egyik pillanatról a másikra jön létre, sokkal inkább egy folyamat eredménye, mely hónapokba telik. A gyermek ahhoz a személyhez fog kötődni, aki a legtöbb időt tölti vele, aki gondozza őt, aki válaszol a biológiai és érzelmi szükségleteire. Ez jellemzően az édesanyja.

A kötődés kialakulását a szeparációs szorongás megjelenése jelzi. Egy biztonságos kötődésű gyermek 7–8 hónapos korától kezdve félni kezd az idegenektől, valamint attól, hogy elveszíti az elsődleges gondozóját – az édesanyját. Ebben az időszakban az is félelmet válthat ki, ha az édesanyja kikerül a látóteréből. Egészséges fejlődés esetén ez a korszak 2–3 éves korra lezárul. Fontos azonban, hogy ebben az érzékeny időszakban az anya és gyermeke közötti kapcsolattartás lehetősége adott legyen.

Nem véletlen, hogy ma már kórházi kezelések alatt is biztosítják a szülők számára, hogy gyermekükkel maradhassanak – akár az éjszakát is vele tölthessék.

A magyar származású pszichoanalitikus, René Árpád Spitz híres kísérlete óta ugyanis tudjuk, hogy a gyermek fejlődésére káros hatással lehet az, ha elszakítják őt az elsődleges gondozójától. Általános fejlődésbeli elmaradást – hospitalizációt – okozhat a kötődés hiánya.

A gyermeknek figyelemre, érzelmi odafordulásra, szeretetre van szüksége ahhoz, hogy megfelelően fejlődhessen biológiai, pszichés és szociális szempontból. Ha valamilyen oknál fogva elveszíti az elsődleges gondozóját, fontos, hogy mielőbb belépjen az életébe egy olyan személy, akihez kötődhet.”