Hétköznapok egy sokgyermekes családnál

Tudatosan vállaltatok három gyermeket?

Igen, alapvetően ez volt a terv. Mivel én iker vagyok, és a kétpetéjű ikerség öröklődik, ezért a négy is benne volt a pakliban, de megálltunk háromnál.

Mi jelenti a legnagyobb kihívást? Hiszen három pici gyermek igényeit, programjait nem lehet egyszerű összehangolni.

Az energiahiány. Nagyon nehéz úgy feltöltődni, hogy gyakorlatilag nincs időnk magunkra vagy egymásra. Nagyon tudatosan kell odafigyelnünk arra, hogy ez meglegyen – ezért például nálunk nincs esti „dáridózás”, a gyerekeknek este 8 óra után szigorúan a gyerekszobában van a helyük. A legideálisabb, ha alszanak is már, de ha a nagyobbik még nem tud aludni, ébren lehet és elfoglalhatja magát, de a nappali onnantól a mi birodalmunk. Egy kis időbe került, míg ezt elfogadták, de sok magyarázat és következetes kitartás után megértették, hogy a felnőtteknek is szükségük van saját időre. Ezen kívül persze a nagyi is sokat segít, nélküle nem funkcionálnánk ilyen jól.
A kimerültségen kívül nekem nagyon hiányzik a munkám és a társas kapcsolatok, a mindennapi kihívások, projektek, felnőtt beszélgetések – alig várom, hogy visszamehessek dolgozni. Tudom, hogy a logisztika úgy még nagyobb feladat lesz, de plusz segítség igénybevételével kivitelezhető, és a „világba való visszatérés” annyi feltöltődést ad majd, hogy összességében jobban fogunk működni egyénként és családként is.

Nincs nagy korkülönbség a gyerekek között, akár azt is mondhatnánk, hogy ideális. Ez mennyiben segíti az életeteket?

Ha összehasonlítom néhány barátnőm helyzetével, ahol nagyobb, akár 10 év is a korkülönbség a testvérek között, akkor azt látom, hogy bár fárasztó a 3 kisgyerek, de könnyebb is egyben, mert viszonylag hasonló dolgok, programok kötik le őket, így a közös hétvégék, utazások, nyaralások jobban tervezhetők; valamint egymáshoz is közelebb állnak így, rengeteget játszanak együtt, még az egyévessel is – autókázás, építőkocka, minden jöhet. Vannak persze veszekedések is, de anélkül nem is az igazi.

Miként zajlik nálatok egy nyaralás, hosszabb utazás? Gondolom, nem csupán a gyerekeknek, de a csomagoknak is kényelmesen el kell férni.

Már a második gyermek érkezésekor vásároltunk egy 7 üléses Ford Galaxyt, életünk legjobb (autós) döntése volt. Az a kocsi egy álom! Imádom benne az olyan kis praktikus apróságokat, mint a gombnyomásra lehajtható hátsó ülések, vagy a kéz nélkül nyitható csomagtér ajtó. Aki cipelt már ki a kocsihoz kisgyereket, csomagokat úgy, hogy a fülén is szatyor lógott, pontosan érti miről beszélek! Minden gyerek elfér szépen sorban egymás mellett, van plusz ülés a nagyinak, és a csomagoknak is jut hely. Muszáj is, mert enélkül nem jutnánk el sehová. Két hónapos volt a legkisebb, amikor lementünk nyaralni a Balatonra. Persze a nagyit is vittük, ketten a férjemmel nem is bírtuk volna – bár így sem a pihenésről szólt a dolog, legalábbis nem nekünk, felnőtteknek. Más tekintetben 3 gyerek ugyanannyi tervezést igényel, mint egy, maximum a csomaghegyek nagyobbak. Ha már eszembe jut, hogy alvós állatkát kell hozni, hát hármat bepakolni ugyanannyi, mint egyet, ugyanez áll a többi kellékre is. De azért fárasztó. A nyaralásunk utolsó előtti napján például mentünk a komphoz, amikor a nagyi riadtan kezdte el keresni a kisfiunkat, és teljesen kétségbeesett, hogy elkeveredett a gyerkőc. Aki pedig szépen, békésen nézelődött – a nagyi hátán, ahová felkéredzkedett... hát bizony, a fáradtságnak van az a foka...

Te még otthon vagy a legkisebbel, de ősztől visszatérsz a munka világába. Van már tervetek, hogy miként fogjátok a bölcsőde-óvoda és különfoglalkozások háromszögét megoldani a férjeddel, logisztikai szempontból?

Szerencsére a férjem rugalmas munkaidőben dolgozik, így azt tervezzük, hogy ő bemegy korábban a munkahelyére, én pedig elviszem a gyerekeket az oviba-bölcsibe – majd, mivel korábban kezd, korábban is végez, így hazafelé ő hozza őket. Azokra a napokra, amikor ez valami miatt nem megoldható, és a nagyi sem bevethető, tervezzük, hogy keresünk egy állandó segítséget, aki ilyenkor hazahozza a gyerekeket és otthon játszik velük, amíg mi hazaérünk. Remélhetőleg erre nagyon keveset lesz szükség – nem is szeretném, de jobb minden eshetőségre felkészülni. Különfoglalkozások egyelőre nincsenek, épp elég lesz majd az iskolában, így ezzel egyelőre nem kell számolnunk. Ha mégis úgy alakulna, hogy szükség lesz rá, itt is külső segítséget fogunk igénybe venni. Ha körbenézek, azt látom, hogy a mai világban, ilyen munkaidők és életvitel mellett, szűk családdal, gyakran rokoni segítség nélkül máshogy nem is lehet már megoldani, ha épelméjű szeretne maradni az ember.

Nem lehet egyszerű három kisgyermekkel, mégis azt érzem a szavaidból, hogy nálatok így kerek az élet. Ki tudnál emelni egy-két dolgot, ami miatt csodálatos dolog háromgyermekes szülőnek lenni?

Nézni, ahogy ölelik, szeretik egymást, ahogy együtt játszanak. Ahogy egyszerre szuszognak éjjel a gyerekszobában. Ahogy a kisbaba totyog a bátyja után, és minden játékot kivesz a kezéből, mert csak az lehet a jó, amit a példakép bátyja is szeret – és hogy emiatt a bátyja nem haragszik rá, hanem játszik inkább vele. Esténként három sorozat puszi és ölelés, hazajöttömkor három felém szaladó és nyakamba boruló „mit hoztál mit hoztál” forgatag. Látni, hogy a két nagyobb bármikor ölre menne egymással („rám nézett!”, „az én oldalamra ült”, „azt én akartam gondolni!”) – de minden helyzetben összhang van köztük abban, hogy megvédik, támogatják és szeretgetik a kisöccsüket. Amikor még csak két gyerekem volt, éreztem valami hiányt. Most már nem érzek így – minden rendben van, minden teljes.