Fodor Zsóka: Nagyon sivár gyerekkorral büszkélkedhetek

Peller Mariann: Zsóka, te miben hiszel?

Fodor Zsóka: Én istenben hiszek. Nem vagyok az a templomba járó ember, aki minden misén ott van, de úgy gondolom, hogy úgy kellene élnie mindenkinek, hogy előtte lebegjen, hogy egyszer el kell majd ezzel számolni. Vétek én is hibákat, bár nagyokat nem vétkezem, természetesen. Olyan város nincs, ahol játszottam, dolgoztam vagy csak átutazóban lettem volna, és ne mentem volna be az ottani templomba. Azért szoktam betérni, hogy megköszönjem a jóistennek azt a helyzetet, amiben én vagyok.

P.M.: Tehát, adsz hálát!

F.Zs.: Én mindig hálát adok, és nem csupán kérek, hanem köszönni járok a templomba.

P.M.: Merthogy ezt felejtik el sokan. Honnan jön a hited? A szüleid vallásosak voltak, esetleg vallásos neveltetést kaptál?

F.Zs.: Nem. Én nagyon sivár gyerekkorral büszkélkedhetek. Elváltak a szüleim, és a bátyámat anyámnak ítélte a bíróság, míg engem az apámnak. Vagyis én kilencéves koromtól tizennégy éves koromig albérletről albérletre jártam édesapámmal, ahol ő szobát kapott. Huszonnégy év után váltak el a szüleim, mert apám beleszeretett egy kolléganőjébe. Ezután viszont negyven évig élt a második feleségével példás házasságban. A gyerekkorom ráment erre. Mégsem tudtam apámra haragudni, felnőtt fejjel azt mondtam neki, édesapám, egy életed van, most kell boldognak lenned, és ha így vagy boldog, akkor így vagy boldog.

P.M.: Ezt mégis hogyan tudtad feldolgozni?

F.Zs.: Úgy, hogy bennem maradt egy nagy adag szeretetéhség. Én ezért igyekszem mindenkivel úgy viselkedni, ahogy szeretném, hogy velem viselkedjenek. Nem létezik, hogy én akarattal valaha az életben, megbántottam volna bárkit is, mert én sem szeretném, ha engem megbántanának. Ez a hit, amivel nem hivalkodik az ember, ez nagyon fontos, nagyon jó dolog, mert így az ember nem lesz gonosz, nem lesz rosszindulatú.

P.M.: Voltak olyan élethelyzetek, amelyek során úgy érezted, hogy akiben hiszel, tehát isten melletted van?

F.Zs.: Én elmondhatom, hogy mindig. Ami rossz volt a gyerekkoromban, én azt is megköszönöm, mert rengeteget tanultam belőle. Nekem egyetlen élő rokonom sincsen, fogadott családjaim vannak. Sokszor többet ér ez, mint egy vérrokon. Nem volt túl sok mélypont az életemben, de persze, olyankor kicsúszik, hogy „jaj, istenem, most segíts meg!" Mégis meg kell mondanom, hogy nem volt túl sok ilyen helyzet az életemben.

P.M.: A mélypontokon előfordul, hogy konkrét imát mondasz el? Vagy inkább beszélgetsz istennel?

F.Zs.: Nincs konkrét, de esténként imádkozom. Megköszönöm a jóistennek azt a sok mindent, ami velem történt, és főleg azt, hogy egészséges vagyok.

P.M.: Hiszel abban, hogy vannak sorsszerű találkozások az életünkben? Neked volt ilyen?

F.Zs.: Ezen el kell, hogy gondolkodjak. Volt nekem egy szerelmem, aki a Bergendy együttesben játszott pozanon. 1968-ban, amikor az együttes kiment játszani, akkor ő kint is maradt Regensburgban. Évekkel később, a keresztfiammal mentünk Regensburgon keresztül, nyaralni. Eszembe jutott, hogy Péter itt lakik, úgy meginnék vele egy kávét. Így hát a keresztfiam, aki négy nyelven beszél, fellapozta a telefonkönyvet, kikereste, és én felhívtam őt. Üzenetrögzítő vette fel, ezért elmondtam neki, hogy átutazóban vagyok, de amikor jövök visszafelé, esetleg hívjon fel, hogy igyunk egy kávét. Péter azonban nem jelentkezett. Nem tudtam, mi minden történhetett vele, hiszen akkor már tizenöt éve nem láttam. Hazaértem Magyarországra, kinyitottam a levélszekrényt, és ott várt Pétertől egy lap. Ezen az állt, hogy annyit gondolt rám az utóbbi időben. Épp Egyiptomban van, és nagyon boldog lenne, ha a megadott számon felhívnám. Soha nem fogom elfelejteni, mert ez így történt. Persze, újra felvettük a kapcsolatot, jó darabig arról cikkeztek, hogy harmadszor is férjhez megyek, de végül is, nem mentem férjhez újra. Mégis, ez döbbenetes volt, mert ő az én üzenetemet nem kaphatta meg, hanem épp egyszerre gondoltunk egymásra.

P.M.: Sajnálom, hogy nem lett belőle klasszikus happy end, de úgy gondolom, hogy ezzel az emberrel dolgod volt, feladatotok volt egymással.

F.Zs.: Hogyne, ő engem nagyon szeretett, nem is nősült meg soha. Én pedig csak Németországban szembesültem vele, hogy ő mennyire szeret engem, csakhogy én akkor már nem akartam lekötni magam.

Novák László: Olyan embert látok, aki rengeteg mindent megélt. Valószínűleg téged nagyon sok minden meg is érintett, és ezért is vagy jó színésznő. Megérintettek az életed történései. Ez pedig egy drámai lap. Nagyon érzékeny típus vagy, mindenre kitárt szívvel tudsz odafigyelni. Kelyheket látunk, amikben benne van az érzelem, az erkölcs, a morál. Valószínűleg nem nézed jó szemmel azt, amit manapság tapasztalsz. A jelen is szomorúvá tehet.

F.Zs.: Igen. Csak az ember ezt eltemeti magában, és feldolgozza. Nem akarom ezt megmutatni.

N.L.: Nézzük a tudatalatti tartalmakat. Ez egy olyan nőt ábrázol, aki sok mindent megélt már, de mindettől igazán stabil lett. Tele mély tartalmakkal, amire mindig építhetsz, mindig van feljebb. Amit el akarsz előlünk titkolni, hogy nagyon sokszor így érzed magad, ahogyan ezen a lapon az ember a kezébe temeti az arcát. Este vagy éjszaka, amikor egyedül marad az ember, és elcsendesedik körülötte a világ, akkor nem érzi magát túl jól, és ez nem is ritka.

F.Zs.: Ez nagyon így van. Most nagyon beletaláltál a közepébe. Egy egyedül élő, magányos ember időnként nem érzi jól magát a magányában.