Amikor haldoklik a gyermeked, mit kérhetsz Istentől?

Sőt, egy ausztrál orvos kissé érzéketlenül, de legalább őszintén a szemébe mondta, hogy nem létezik gyógymód, és nem is fog létezni, mert annyira ritka genetikai rendellenességről van szó, hogy nem is éri meg (!) a gyógyszergyártóknak kifejleszteni a gyógymódot. Ezzel pedig kimondta Marianna kislányára a halálos ítéletet.

Addig soha nem imádkozott, ez volt az első alkalom, és azonnal tudta, érezte, hogy mit kell mondania, gondolnia, éreznie. Megértette, hogy ezt a rettentő nehéz feladatot vállalták ők, ketten, a kislányával közösen erre az életre. És hogy nincs más hátra, mint előre: élni a mának, boldoggá és teljessé tenni minden egyes napot, mert csak így van értelme végigcsinálni. Közben pedig szüntelenül erőt kért Istentől, hogy méltón, jókedvvel, mosolygósan, csinosan, jó anyaként elkísérje kislányát ezen a rövid, ám rögös úton, amit a sors neki szánt.

Mikor megkérdeztem tőle, hogy lehet, hogy nem vesztette el a hitét, csak annyit mondott, inkább megerősödött benne a hit, mert érezte az erőt, Isten erejét önmagában. Nyilvánvalóan voltak mélypontok, nem is egy, de Marianna soha nem esett kétségbe, mert valaki fogta a kezét – Isten maga, és azóta sem engedte el (ő fogalmazott így).

Számomra ez ennek a történetnek az egyik legfontosabb tanulsága. Ha úgy érzed, hogy túl mély a gödör, amelybe belecsúsztál, szeretnél kimászni belőle, de nem érzed magadban az erőt hozzá, KÉRJ! Mert tényleg megadatik.

A legapróbb, hétköznapi helyzetekben is szoktam kérni erőt, akár akkor, amikor úgy érzem, kevés az akaraterőm, mondjuk ahhoz, hogy ne egyek meg este még valami zsírban és/vagy cukorban tocsogó ételt. Jelentem, a dolog működik! Ha pedig a pici dolgoknál működik, akkor az igazán fontos, nagy horderejű dolgok esetében egyenesen meghatványozódik a megvalósulás hatásfoka.

Marianna nem azt kérte, hogy gyógyuljon meg a lánya, nem azt kérte, hogy pikk-pakk oldódjon meg ez a probléma. Nem csodát várt, hanem a lehető legjobb érzékkel kért Istentől: erőt az előtte álló feladathoz, amivel kapcsolatban úgy érezte, az meghaladja az ő erejét. Ez tehát a legokosabb kérés egy nehéz élethelyzetben, mert Isten nem fogja oly módon megkönnyíteni az utunkat, hogy kiiktatja vagy megoldja helyettünk a feladatokat. Nem teheti meg, ugyanis nekünk kell megoldanunk, odafönt aláírtuk azt a bizonyos szerződést, mielőtt leszülettünk a Földre. De segítséget ad, hogy mi magunk a lehető legjobban oldjuk meg azt. És a legnagyobb segítség az erő, egy vesztes helyzetben. Csak így tudta Marianna átfordítani ezt a helyzetet végül kiegyenlítetté, sőt, nyertessé.

Ők találkoznak majd újra, amikor eljön az ideje. Addig pedig rengeteget tanulva a hosszú évek fájdalmas, ám nemesítő tapasztalataiból, új életét felépítve segít minden hozzá fordulónak, mert ez is az ő sorsfeladata. És ami az egészben a legszebb, ő minderre már menetközben rájött, pontosan tudja, hogy missziója van, melyet Isten jelölt ki a számára, ebben az életben.