Életveszélyes napozási trend terjed a TikTokon - szakértők szerint hatalmas hibát vét, aki követi

Forrás: Shutterstock -
napozás TikTok bőrrák sör barnulás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Borzasztóan káros napozási módszer terjed a TikTokon, melynek a lényege, hogy felhasználók szerint, ha sörrel kenik be a bőrüket, az gyorsabban barnul. Nos, a szakemberek szerint ez egyrészt nem bizonyított, másrészt egészen biztosan növeljük a bőrrák kockázatát, ha fényvédő helyett sörrel kenekedünk. 

Anne Cust rákkutató professzor New York Postnak nyilatkozott a fiatalok körében egyre népszerűbb káros szokásról.

"A melanómák 95 százalékát az UV-sugárzás okozza, tehát ha nem tartózkodnánk tűző napon, és megfelelő időközönként bekennénk magunkat fényvédővel, elenyészően ritka lenne ez a betegség. Nagyon veszélyes ez a trend" - nyilatkozta.

Ha napra mész, mindenképp vidd fel a bőrödre a megfelelő mennyiségű fényvédőt, az arcodat pedig kalappal, sapkával is védd! Forrás: Shutterstock

Egy másik szakember, Stefano Pietrini a bőrrák mellett azt is megemlítette, hogy ha sörrel kenegetjük magunkat, ragacsosak leszünk, minden bogár a bőrünkre ragad és hőgutát is kaphatunk.

„A barnulás felgyorsítására használt bármely módszer valójában több kárt okoz, mint használ, és maradandó bőrkárosodást eredményez. Bármennyire is vonzó a barnaság - ami egy véletlennek köszönhetően lett divat - , nem éri meg az egészségünket kockáztatni miatta. Az UV-sugarak okozta károk visszafordíthatatlanok" – tette hozzá.

A tudatos bőrápolók már évekkel ezelőtt hangsúlyozták, hogy nem elég csupán a strandon vagy nyaraláskor védeni a bőrünket a nap sugaraitól. Mára azonban már a csapból is az UV elleni védelem folyik, ám a közösségi oldalak szépségápolással foglalkozó csoportjaiból kiderül, sokan bizonytalanok, hogy mit is kenjenek magukra. Összeszedtük azokat a tudnivalókat, amik szükségesek ahhoz, hogy megfelelő naptejet használjunk. Nézzük, mit jelentenek a betűk és számok a fényvédők csomagolásán!

Míg brit szakértők az ilyen jellegű, nagyrészt a TikTokon található tartalmak betiltását szorgalmazzák, Ausztráliában már be is tiltották az ilyen jellegő videókat, sőt egy kampányt is elindítottak, amelynek értelmében, ha valaki a barnulás, strand, napégés vagy napozás szóra keres rá, kap egy automatikus üzenetet, amely a következő: „Ausztrália a bőrrák tekintetében az első helyen áll a világon. Tudjon meg többet arról, hogyan védekezhet a melanoma ellen".

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.