Bálint Antónia: "Csak magamra számíthatok" - Szily Nóra interjúja

Újságcímlapok tele nem jó hírekkel, miközben nem te voltál a főszereplő.

Igen. Mert mindig az volt az első mondat, hogy "Bálint Antóniának a...". Jó darabig rám volt kihegyezve az egész. Amikor már túlmutatott a bulvártémán, akkor már nem, de elég sokáig igen. És az nagyon rossz volt. Gondolj bele: akkor voltam 5 hónapos terhes, amikor hajnalban megjelentek a nyomozók a lakásban. Hát az borzasztó volt. Nem tudtam és nem értettem semmit. Úristen! Úgy megijedtem, hogy most mi van?

Addig éltél egy teljesen békés, kiegyensúlyozott életet, vártátok a babát, aki egy rövid kapcsolatból fogant...

Igen.

Aztán megálljt parancsoltál és egy időre eltűntél.

Igen. Utána már mindenkit az ügyvédhez irányítottam. Ha megjelent valami, ő foglalkozott vele. De ne feledjük, hogy közben a hasamban növekedett egy baba. Akit ugye minden stressztől óvni kellett volna.

Hogy telt ez az elmúlt 4 év, ha így visszatekintesz rá?

Majdnem azt mondom, hogy borzasztóan, de ez nem igaz, mert Babi mindenért kárpótol.

Egyszer azt mondtad nekem, hogy mindig az volt a képzeted, hogy papa, mama, gyerekek... És hogy azt az embert kell párnak megtalálni, akit szívesen látok a kicsiben. Ezt a két mondatodat nem feledem. Mi lett velük?

Valóban nem Laci volt az, akit én a kicsiben szerettem volna látni, mert még nagyon fiatal volt a kapcsolatunk. Nem is volt időnk összeszokni, úgy megismerni egymást igazán, hogy azt mondtam volna, úristen, neki kell gyereket szülnöm. De azt mondom, hogy végül is Babi egy igazi szerelemgyerek. Hiszen tényleg annyira az elején történt, és akkor még minden olyan jó volt. Akárhányszor ránézek a lányomra, nem az jut eszembe, hogy jobb lett volna, ha nem tőle van. Nem. Hanem azt érzem, hogy ennél jobb embertől nem születhetett volna. Amilyenek az adottságai, külsőleg is, belsőleg is. Laci jó ember, alkatilag is, jószívű, jólelkű...

Tehát külön tudod választani azt, ami történt és az embert.

Hát, igyekszem. Azért most kapok tőle rendesen, amit nem értek, hogy miért, de betudom annak, hogy milyen lelki és idegi állapotban lehet. De a lányom a szemét, azt a gyönyörű, rikító világoskék szemét és a göndör haját az apjától örökölte. Ő miatta nem tudom azt mondani, hogy megbántam, vagy de jó lett volna, ha másképp alakul. Nem tudom ezt így kimondani. Van, hogy eszembe jut, de megakadok...

De hogy miért adta a sors ezt neked?

Nem tudom... Babinak jönnie kellett. Ez biztos.

És a következményei? Nem a gyerekszülésre gondolok, hanem hogy a neved elkezdett mást jelenteni, és igazán nem tudtál visszatérni.

Ha nézem a médiát, igazán nem is látom a helyemet sehol. Azt gondolom, hogy engem semmilyen televíziós munkára nem fognak felkérni, tehát erre nem számítok. Ha erre várnék, és ülnék otthon, akkor valószínűleg nagy csalódás érne. Persze ha mégis megkeresnének, állnék elébe.

Szerinted most mit gondolnak rólad az emberek?

Attól függ, hogy kik. Azok, akik szeretnek, vagy azok, akik nem? Szerintem lassan ezt a történetet is úgy figyelik, mint egy szappanoperát. De nem tudom. Fogalmam sincs. Aki szeret engem, az sajnál valamilyen szinten és szurkol nekem. És azt mondja, hogy annyira megérdemelnéd már, hogy találkozz valakivel, aki illik hozzád. Én abszolút normális dolgokra vágyom. Szeretnék nyugalmat, családot, szülni még egy gyereket. Nem azt mondom, hogy túl vagyok már mindenen, de lélekben megérkeztem oda, hogy el tudnám képzelni, hogy sok-sok éven át egy férfival éljek. Régen ez nem így volt. De a gyerek mindent átértékelt bennem. Talán azok se mondják azt, hogy "Na, megérdemelte!", akik nem szeretnek. Mert azért ezt senki nem kívánná még az ellenségének sem...

Megcibálta a lelked vagy megkeményítette ez az utolsó 3 év?

Az igazi változás az, hogy anyává váltam. Anyatigris lettem. A lányom az első. És ha mondjuk egy férfi belépne az életembe, akkor ezt éreznie kell. Anélkül, hogy mondanám. Remélem, megtalálom a megértő partnert ehhez.

Az elmúlt években átélted az egzisztenciális bizonytalanságot is?

Laci támogatott, amíg tudott. Amikor ez hirtelen megszűnt, akkor volt sírás, zokogás, hogy most mi lesz, de gyorsan abbahagytam. Rájöttem, hogy ettől jobb nem lesz, ezért gyerünk előre! A költségeimet megpróbáltam a minimumra csökkenteni, és elkezdtem keresni, hogy mifelé induljak. Mert egy dolog nem volt kérdés - menni kell. Nem ülhetek a fenekemen, nem siránkozhatok, hogy kimaradtam a médiából. Mert a gyerekem huzigálja a lábam szárát a Margitszigeten, hogy vegyek fagyit vagy perecet, és én nem szeretnék neki nemet mondani.

Voltál már ilyen helyzetben?

Én mindig hörcsög típus voltam. Amikor nagyon jól ment, akkor is gyűjtögettem, mert tudtam, hogy nem biztos, hogy így marad. A jó időszakaimban mindig tettem félre annyi pénzt, hogy ha valami baj van, akkor a következő 2-3 hónapot úgy tudjam átvészelni, hogy azalatt ki tudjam találni, hogy hova, merre tovább. Most az a dolgom, hogy neveljem a gyerekemet és gondoskodjak arról, hogy anyagi biztonságban legyünk média és apuka nélkül. És biztonságnak lenni kell! Dolgozni kell. Bérelek egy lakást, és hónapról hónapra ki kell fizetni, mint ahogy minden mást is. Nem várhatok arra, hogy mikor fedeznek fel újra - annál már komolyabb az élet. Huszonévesen az ember még elbohóckodik, hazamegy a szüleihez. Ma már más a felelősség, hisz egyedül az enyém.

Megkaptad a feladatot.

Igen, de azt szoktam mondani, hogy ez édes teher. Persze van, hogy sírok, amikor lefektetem a gyereket, de aztán továbblendülök. Az elmúlt 3 év azért volt rossz, mert kicsúszott a kezemből a saját sorsom irányítása. Nem tőlem függtek az események. Annyi minden történt, ami nyomott és lehúzott, és nem tudtam velük mit kezdeni. Most olyan vagyok, mintha újra levegőt kapnék. Azért vagyok sokkal felszabadultabb, mert letettem ezt a nyomasztó csomagot. És érzem, hogy most már jó dolgok jönnek. Elkezdtem dolgozni egy magyar alapítású részvénytársaságnál. Az egészséges élettel, testi-lelki jólléttel foglalkozunk. És nekem ez tetszik. Az a dolgom, amit szeretek. Beszélgetek emberekkel, figyelek rájuk - igaz, ezt most kamera nélkül teszem. De hiszek benne és örömet okoz. Boldogan megyek be az irodába, jó csapat fogad, kedvesek és lelkesek az emberek. Azt hiszem, megtaláltam az új utat, és ettől tele vagyok energiával.

Hm... És mindezt egyedül éled át?

Nincs pasim, ha erre gondolsz, de van olyan szempár, amibe szívesen nézek, és viszont is szívesen néz... De itt a vége. Majd meglátjuk. Szurkolj! Jó?