Kasza Tibi: "Szeretethiányos ember vagyok" - Szily Nóra interjúja

És hogyan telik? Ott vagy, ahova vágytál?

Azt mondhatom, hogy ez az évem talán életem egyik legátütőbb esztendője. Minden, amivel eddig foglalkoztam nagyon jól működik, vagy kapott egy nagy lökést.

A húszas éveid is sikeresen teltek, de egy formációban - most viszont saját úton jársz.

Nagyon érdekes, hogy amikor a Crystal elindult, akkor én nem is nagyon akartam énekelni. Nem tartottam magam jó énekesnek...

Hanem minek?

Zeneszerzőnek. Producernek. Nyilván most sokan mosolyogva tapsolnak, hogy ez helyes meglátás volt, mert ma sem vagyok énekes... De bennem valahogy ez átalakult. Az egyéniségem elkezdett nagyobb teret követelni magának, a szó legnemesebb értelmében. Ahogy telt az idő szólódalokat írtam a lemezekre, olyanokat is, amik a Crystal stílusához talán nem is passzoltak annyira.

Egyszer csak megéheztél rá?

Igen. Ahogy érik az ember, egyre több gondolat suhan át az agyán, és egyszer csak elindul valami. Egyébként is azt gondolom, hogy akkor jó írni, amikor megéhezem rá. Ezért is írok kevés dalt. Ha nem kívánom a zenét, akkor egyszerűen nem csinálom. Úgy lőttem be az életemet az elmúlt 10 évben, azért foglalkozom sokféle dologgal, hogy ne az legyen, hogy egy valamit feltétlenül csinálni kell, hanem mindig ahhoz nyúlhassak, amire éhség ébred bennem. Nyilván a zenét teszem az első helyre, másodiknak már ki merem jelenteni a fotózást, ami nagy hobbim és szerelmem, de vannak egyéb civil vállalkozásaim is. És ami az elmúlt egy-másfél évben jött az életembe és nagy boldogság - az a rádió és a televízió. Az utóbbi Kína után talált meg. Az az utazás egy nagyon érdekes vízválasztó volt...

Ezt éreztem. Kína előtt volt némi csend. És azért ne hagyjuk ki, hogy a Crystalnak vége lett. Valami elfogyott?

Kati nem szerette volna tovább csinálni. Elfáradt az egész popzenében, az ezzel kapcsolatos promóciókban, szereplésekben. Elege lett. Ez ennyire prózai. Leültünk és megbeszéltük. Utána utaztam el. Akkortájt valahogy minden szempontból úgy éreztem, hogy motiválatlan vagyok. Az a feladatéhség, ami engem hajt, az elkopott. Kevésnek éreztem a teret. Persze tudtam, hogy írhatok még egy dalt, meg még egyet, lefotózhatok még valakit... Az emberek hellyel-közzel tudják is, hogy ki vagyok. De nem állíthatom, hogy bizsergetően keltem föl reggelente, hogy jaj, de nagy dolog vár most rám...

Utána pakoltál össze és húztál el?

Igen. Azt mondtam, hogy jó, akkor tudatosan sodorjuk magunkat bajba, és másszunk ki belőle. Történjen már valami! Tudtam, hogy nagyon jó túlélő vagyok, de erre az ösztönömre nagyon régen nem volt szükség.

Nem. Ha belegondolok, akkor a zenekarral a 10 év szépen épült... Legalábbis nekem úgy tűnt.

Kívülről persze. Voltak azért pillanatok, amikor nagyon észnél kellett lenni, amikor a külvilág nem látta, de mi éreztük, hogy hú, ha most nem tudunk megújulni, akkor vége lesz. Ránk lemezről lemezre legyintgettek, hogy na, jó, hát ez zseniális volt, de mi lesz a következő? Aztán megcsináltunk még egyet, ami még jobb volt - na, jó, de ezután még mit lehet kitalálni? Ez az állandó legyintgetés elkísért minket. Ilyen értelemben voltak benne válságok, de alapjában szép íve volt a karrierünknek. Én nagyon-nagyon szeretem a felnőtt életemet. Tényleg semmit nem bántam meg és semmit nem csinálnék másként egy percig sem. Nincs olyan. És hidd el, kimondanám, ha lenne.

Tehát a Crystal vége is a helyére került.

Hú, abszolút, és nagyon nagy hálával tartozom ezért Katinak, mert én még 2 évig biztos, hogy csináltam volna, és lehet, hogy az már hiba lett volna. Nagyon érdekes dolog, hogy engem minden nő akkor lökött el magától, amikor kellett. Nagyon rossz szakító vagyok, ragaszkodom, próbálok a végletekig megmenteni egy kapcsolatot, és most is ez történt, csak szakmailag. Épp jókor.

Itt voltál már valaki, és elmentél senkinek...

Így van. Persze közben az a huncutság benne volt - nem akarok álszent lenni -, hogy tudtam, ki vagyok én, ha hazajövök, és rendszeresen bejelentkeztem Sebestyén Balázséknál a rádióban. Vagyis közben is "csináltam" építő dolgokat, amik jót tettek nekem és az imidzsemnek. De mégis, például szándékosan kevés pénzt vittem magammal. Itthon egzisztenciális biztonságban élek, ami nem jelent extra fényűzést, de jól élek. Ehhez képest úgy voltam kint, hogy minden egyes presszókávénak helye volt a költségvetésben. Amíg bizonytalan volt az anyagi helyzetem, addig irigykedve néztem a sütiző embereket, mert nem engedhettem meg magamnak, hogy beüljek közéjük. Visszadobtam magam szándékosan 10-15 évvel ezelőttre, hogy megnézzem, a túlélési ösztön működik-e bennem, és négy hónap alatt a mínuszból felépítettem valamit, ami még itthon sem lenne egyszerű. Ez a talpra állás adott egy olyan biztonságot, hogy úgy jöttem haza, nincs félnivalóm. Ha minden kicsúszik a lábam alól, akkor sincsen baj. Igazából három dolgot akartam ettől az úttól. Az egyik az volt, hogy lelkileg stabil állapotba hozzam magam. Ki akartam simítani azt a hullámzást, ami bennem volt. Ehhez kellett a feladat: divatfotós leszek Kínában - nézzük, megy-e?

Az mit jelent? Azt, hogy elfogadod a dolgokat?

Én a bölcsességet nem egy megnyugvó állapotnak látom, hanem inkább tisztánlátásnak. Látni a hazugot, az igazat, látni azt, amikor bele kell nyugodni egy helyzetbe, és észrevenni, amikor mindenképpen harcolni kell az utolsó vérig valamiért. Most úgy érzem, hogy a koromhoz szükséges tisztánlátás megvan bennem, és ehhez nagyon sokat nyertem Kínában. Nagyon.

Ha tisztán nézünk előre, mit látsz?

A legfontosabb a zenei karrierem megerősítése. Az első dal sikeres. Nagyon jók a visszajelzések. Tehát azt érzem, hogy ez egy jó irány. Nem azt akarom, hogy "Kasza Tibi, a fotós" legyen az emberek fejében, hanem azt, hogy "Kasza Tibi, a zenész"...

Akkor a fotózás mi?

Játék. Is. De vannak erről mélyebb gondolataim, mert sok őszinte beszélgetést folytatok magammal. Én egy szeretethiányos ember vagyok. Mindent azért csinálok, hogy megdicsérjenek. Azért kezdtem el fotózni, mert örömet okoz, és mert szép dolgokat lehet csinálni - de igazából ez is egy lehetőség arra, hogy azt mondják: jaj, de ügyes vagy!

Egy dalod vagy egy fotód dicsérete csak egy szimbolikus ölelés...

Amerre kanyarítod a beszélgetést - nyilvánvalóan az is fontos pontja az életemnek. Ebben a pillanatban még nincs meg a nagy szerelem az életemben, de nem ezt kompenzálom. Ez inkább ilyen gyermeki vágy a dicséretért. De amúgy sejtheted, hogy nem azért vagyok egyedül, mert nem lenne jelentkező...

Most ez egy döntés?

Jelen pillanatban egy döntés. Amíg nem érzem azt, hogy találok valakit, aki igazán fontos, addig nekem jó így.

A döntés azt is jelenti, hogy most nem keresel?

Inkább rájöttem arra, hogy fölösleges keresni. Érzelmi dologban hagyom a sorsot dolgozni. Azt gondolom, hogy ha ott van az igazi, akkor annak nincs definíciója, hogy milyennek kell lennie, hanem valamiért megfog és kész. És az tényleg nem egy kifutóról kitenyésztett 190 centis, szilikon mellű...

Tehát nem leírható matematikai képlettel...

Dehogy. Sőt. Az baj, hogy most egy nagyon rossz szót fogok mondani, de talán érted, hogy mire gondolok - az a természetes cuki lány. Aki lehet, hogy suta, vagy akár furcsa is... Számomra legyen meg benne az, ami szerethető. Én tisztában vagyok azzal, hogy kit tudok szeretni, és jönni fog. Kapcsolatok nyilván jönnek-mennek, de görcs nincs. Sok olyan nő volt az életemben az elmúlt másfél évben, akit rengetegen irigyeltek volna. Közszereplő, sztár, nagyon ismert modell... De ha én tudom, hogy nem vagyok szerelmes, akkor mi a túrónak mászkáljak fel-alá valakivel kézen fogva, hagyjam, hogy lefotózzanak, és aztán mondjam, hogy ja, nem az igazi volt mégse. Én ezt nagyon olcsónak tartom. Hála istennek az én életemben még nem volt olyan időszak, hogy nőügyekkel kelljen villognom, mert más nincs.

Reggel szeretsz a tükörben találkozni magaddal?

Szerintem egy jó csibész vagyok, csak nem szeretem, hogy öregszem! Figyelem a szememet, és már egy felnőtt férfiszempár néz rám vissza a tükörből, és nem az a kölyök, aminek én szeretem magam. Pedig azt gondolom, hogy egy hatalmas gyerek vagyok. Ha valaki engem választ, az legyen tisztában azzal, hogy nem fog felnőttet kapni!

Van egy felnőtt működtetése a szakmának...

...az üzleti életnek, a családfenntartásnak, mindennek van egy tudatos fele.

És emellett óvod a csibész kölyköt.

Egyszerűbben meg tudom fogalmazni: soha nem fogok, mert nem akarok felnőni.